WARRANT – Rockaholic

Kiadó: Frontiers Records

Weboldal: myspace.com/warrantband

Kiadás éve: 2011

Stílus: Glam Rock

Brief Sum: 80s’ hair metal is back again with much less hair – and even less resemblance to the Warrant of old. Still enjoyable, though.

 

Közhely, hogy a rockzenész nem egy szokványos állatfaj, de mi már csak ilyennek fogadjuk el és szeretjük. Ennek a sajátságos lénynek – mármint az ízig-vérig zenész típusnak – az egyik legfőbb ismérve, hogy egyszerűen képtelen abbahagyni. Akár az ötvenhez közel, sőt afölött is bármilyen toldozott-foltozott tagsággal vígan elturnézgat a jól ismert és megszokott zenekarnév alatt, sőt időről időre új lemezt is kihoz. Nos, mindez pontosan ráillik a 80-as évek amerikai glam rock / MTV-rock / haj-metal (nevezd, aminek akarod) világából megmaradt Warrantra is.

Hogy van még élet a jó negyedszázaddal ezelőtti listavezető slágereken és arany-meg platinalemezeken túl, azt éppen a fénykorban játszó felállás újbóli összetrombitálásával próbálta igazolni néhány éve a kaliforniai ötös, de aztán – sokadszorra – távozott a karakteres frontember Jani Lane, akit most a szintén neves, legalább annyira jó hangú Robert Mason (Lynch Mob) pótol. Azt ugye mondani sem kell, mekkora kockázati tényezőt jelent, ha egy meghatározó bandatag kiesik, de az előző Warrant korongon is más énekelt öt esztendeje, úgyhogy van már tapasztalatuk az arcoknak az ilyen helyzet kezelésében.

És hogy ezek után milyen lett a Rockaholic? Jó kérdés. Tulajdonképpen egész ügyes kísérlet ez a jellegzetes régi amerikai rock hangzásvilág felidézésére (a producer Keith Olsen volt, a keverést pedig Pat Regan végezte, szóval nem bízott semmit a véletlenre a brigád) – ugyanakkor éppen a Warrantra emlékeztet a legkevésbé! Nyilván betudható ez részint az énekesváltásnak, meg aztán zeneileg is érettebb a banda (a dalszövegek tartalmát inkább ne firtassuk…), szóval ettől önmagában még nem halott az ügy, ahogy azt az első klipdal, a Life’s A Song is jelezte, de azért szokni kell, hogy a Warrant név áll a borítón.

Itt van rögtön az elején a pofonegyszerű, AC/DC-s alapra építkező Sex Ain’t Love és Innocence Gone, amelyekről a Ratt vagy a Cinderella is előbb jut eszembe, mint a Warrant. Az igazi gond viszont az, hogy mindkét nóta elég semmitmondó, jellegtelen, nincs ami feldobná ezeket. A Snake sem tér le erről az útról, de ebben legalább van spiritusz, míg az Aerosmith-hatású, western feelinggel bőven átitatott Dusty’s Revenge egyenesen az album egyik fénypontja. A Home-hoz hasonló balladákat Jani is írt annak idején (jópofa benne az a kis Beatles-es csavar), itt jár először valóban közel a hajdani sikerlemezek hangzásvilágához a csapat, és az utána következő négy tétellel együtt – a rock n’rollos Show Must Go On természetesen NEM Queen feldolgozás! – ebben emlékeztet leginkább egykori önmagára. A Found Forever lírája, ha a Bon Jovi (tőlük, mint tudjuk, gyakorlatilag bármit bekajálnak az emberek odaát) vagy valami újonnan felfedezett ifjú reménység nyomná, már alighanem ostromolná is a tengerentúli listákat, így pusztán csak kellemes dalocska marad; más kérdés, hogy megint alig ismerhető fel benne a Warrant. Aztán egyre-másra jönnek a további számok, modernnek is nevezhető rock és egy újabb lassú, de már kevés valódi izgalommal. Egyedül a húzós-riffelős The Last Straw képes még egyszer utoljára felrázni a hallgatót, ez ismét az emlékezetesebb darabok közé tartozik.

Hát, nem az év albuma, a maga műfajában sem kimagasló, bár nem is vállalhatatlan teljesítmény. Szerencsére nagyjából tisztában vannak a fiúk azzal, hogy ők sem lesznek már fiatalabbak, én azonban több olyan számot reméltem a korongtól, amelyek miatt igazán érdemes lenne újra és újra időt szánni rá. Hat-hét ütősebb nóta a tizennégyből bizony nem meggyőző arány. Így személy szerint továbbra is a Dog Eat Dogot tartom a legjobb Warrant anyagnak. A Rockaholicot ezzel szemben leginkább csak amolyan jobban sikerült turné-alibinek mondanám: egy-két dal élőben is elhangzik majd róla, de a cseresznyetorta szavatossága máig nem járt le, azaz a nagyérdemű úgyis a régi MTV-himnuszokat fogja várni a csapattól, örökkön-örökké. Így megy ez.

Tracklist:

1. Sex Ain’t Love
2. Innocence Gone
3. Snake
4. Dusty’s Revenge
5. Home
6. What Love Can Do
7. Life’s A Song
8. Show Must Go On
9. Cocaine Freight Train
10. Found Forever
11. Candy Man
12. Sunshine
13. Tears In The City
14. The Last Straw

Pontszám: 6

Kapcsolódó cikkek

Warrant Interjú

Dr. Feelgood

WARRANT – Metal Bridge

Dr. Feelgood

WARRANT – Ready To Command 2010

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár