Kiadó: Century Media Records
Weboldal: www.templeofwatain.com
Kiadás éve: 2013
Stílus: Black Metal
Brief Sum: Uncoordinated honesty is probably one of the most important things in black metal, and the scene may never seen such authentic band like this Swedish trio. The songs don’t deny their roots, yet they’re exceptionally characteristic. The best way to consider the disc is this is a manifesto of selfrealization and it also can be a catalyst to reform a narrow stratum of the genre. The special trio of They Rode On, the title song and Outlaw is definitely the soul of this album, and just for a few words: the slow theme-clean vocal idea and it’s implement of They Rode On is masterly, the very best song Watain ever created. Beside the sitgmas of fresh blood, it protects the classic essence of BM as well,the only worth while problem is the lenght of the material. But it speaks for itself, that Watain still ignores clichés and could remain honest and trustworthy during many years, despite of nowadays’ success-oriented showbiz. The Wild Hunt is a must-have for the real fans of the genre.
Viszonylag rövid ideje tartó ismerettségünk ellenére, jómagam az egyik leghitelesebb black metal bandát látom a Watain személyében. Hogy miért, azt a csapattal behatóbban foglalkozók bizonyára magyarázat nélkül is megértik, akik pedig netalántán (hozzám hasonlóan) sok éven át elmulasztottak komolyabb figyelmet áldozni a ’98-as megalakulásuk óta változatlan tagokkal működő hordára, azoknak a napokban megjelent ötödik nagylemez már önmagában is beszédes tükör lehet majd az elmúlt 15 év munkásságáról, nagy ritkaság ugyanis az olyan karakteres feketefém, mint amit a The Wild Hunt bő egy órája prezentál nekünk egyenesen Svédország és a tagok szívéből.
A koordinálatlan őszinteség márpedig fontos, ebben a közegben, ennek a célközönségnek talán mindennél jobban, az őszinteség alatt azonban ezesetben nem a feltétlen zenei egyéniséget és a klasszikus értelemben vett totalitárius kompromisszum-mentességet értem (bármennyire is hangoztatja ezt a jó marketing szellemben megírt kísérőlevél), hanem elsősorban egyfajta karakán felfogás- és hozzáállásbeli elhatárolódást érzek a (nagyközönség nyomására sokszor tudat alatt is engedő) megalkuvástól. Ahogy Erik is elmondta, a Watain zenei világa nem titkoltan lojális az olyan örökértékű zenekarok munkáihoz, mint a Dissection vagy a Bathory, ám mindez maradjon csak formalitás, a szükséges belövő zóna az azt igénylőknek, és tekintsünk inkább úgy az anyagra, mint egy saját önmegvalósítását kinyilatkoztató, akaratán kívül talán a stílus szűk rétegének megreformálását is elősegítő manifesztumra.
Hogy hova ez a nagy lelkesedés, azt leginkább három címmel tudnám indokolni: They Rode On, The Wild Hunt és Outlaw. Minden kétséget kizáróan ez a triumvirátus alkotja a kiadvány lelkét, mely állítom, szóról szóra alátámasztja minden fentebb tett kijelentésemet a banda ideológiájának kapcsán. Pályafutásuk fontos mérföldköveként, a majd’ 9 perces They Rode On-ban Erik első alkalommal használ tiszta vokált, méghozzá kizárólagosan a teljes dal folyamán(!), mely látatlanban bár elég vad ötletnek sejlik, hallván a végeredményt, habozás nélkül leírom, hogy a valaha megírt legnagyszerűbb Watain szerzeményről beszélhetünk. Ennek fényében fölösleges taglalnom, hogy bensőséges, intim érzelmi mélységével egyértelműen az album fénypontját jelenti a dal, változatossága pedig nem csak elismerésre méltóan bátor húzás, de mind az ötlet, mind annak kivitelezése lélegzetelállítóan zseniális munka – nincsenek szavak a hangulat hű bemutatására. Az ének később a címadóban is visszatér egy szintén hosszabb, ugyancsak progresszívebb felfogásban fogant dal keretén belül, ahol levezetés gyanánt még egy rövid, flamenco stílusú epilógust is kapunk – eddig ilyen extrémitást legjobb tudomásom szerint csak az ausztrál Ne Obliviscaris-tól hallhattunk –, aztán az Outlaw noha szélvész tempójával már érezhetően jobban húz a BM klisék felé, a gitárjáték itt is kifelé ránt az átlagból, a be- és levezető kórus-szerű törzsi rigmus pedig ugyancsak sokat dob az összképen.
A vérfrissítés stigmái mellett persze a hagyományok sem maradnak ápolatlanul, az olyan szerzemények, mint a De Profundis, a megjelenés előtt már bemutatott All That May Bleed és a Sleepless Evil bizonyítják, hogy a csapat a Lawless Darkness óta eltelt három évben sem felejtett el black metalt játszani, a Stellarvore-t felidéző Black Flames March és a The Child Must Die pedig azt is tanúsítják, hogy mindezen értékek a Watain nevét ékesítik. Erik vokáljában elvétve feltűnik egy-egy apró Mortuus-os elszólás, de ezt is pusztán csak azért említem, hogy elmondhassam, bármennyire is tisztelem a honfitárs banda munkásságát, (többek közt) egy Marduk soha nem lesz képes ilyen szintre léptetni önmagát, mint teszi azt a Watain lemezről-lemezre. Az egyetlen jelentősebb problémám a Wild Hunt-tal, hogy (részben az intróknak is köszönhetően) a kelleténél talán kicsit hosszabra nyúlik az anyag, a záró Holocaust Dawn 7 percének például már közel sincs annyi létjogosultsága, mint a fentebb tárgyalt tetőpontnak.
A négy különböző stúdióban rögzített hangzás viszont kitűnően szuperál (különösen Håkan Jonsson cinjei domborodnak ki szépen), és a Hell Within Shadows Of Vanity-jére emlékeztető borító is az eddigi legmutatósabb alkotás a diszkográfiájában, noha komoly esztétikai gondokkal szerencsére soha nem küzdött a társaság.
Nagyot alkotott a trió első Century Media-s terjesztésű albumán, a tény pedig, hogy napjaink siker-orientált showbizniszében, megannyi év működése után, a nagy klisék mellőzése nélkül is ennyire hiteles tudott marad a csapat, önmagáért beszél. A stílus kedvelőinek kötelező anyag – vadásszátok le limitált vagy vinyl formátumban!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Night Vision
2. De Profundis
3. Black Flames March
4. All That May Bleed
5. The Child Must Die
6. They Rode On
7. Sleepless Evil
8. The Wild Hunt
9. Outlaw
10. Ignem Veni Mittere
11. Holocaust Dawn
