WINTER’S VERGE – Tales Of Tragedy

Kiadó: Massacre Records

Weboldal: www.wintersverge.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Power Metal

 

 

 

A ciprusi banda – Chris Ioannides (dob), George Charalambous (ének), Harrys Pari (gitár), Miguel Trapezaris (basszusgitár) és Stefanos Psillides (szintetizátor) – 2004 óta létezik. Szép sorban bukkantak elő lemezeik (“Another Life…Another End” EP 2005, “Another Life…Another End” CD 2006, majd az “Eternal Damnation” CD 2008) már ezelőtt is, most a legújabb korongot vesszük górcső alá.

A Word of Lies nyit könnyű dallamaival, az akusztikus gitár elegyedik az elején egy halálpontos dob/basszus alappal és a szintetizátor finom játékával. Persze nem kell sokáig várni a fémesedésre: a nóta tempója marad, de erősebben törnek fel a hangok. Könnyű, színes ének támaszkodik a vonalvezetésre, a szintetizátor pedig itt-ott szimfonikus elemeket is csempész a dalba. Az Old Man’s Wish egy fajta zongorajátékkal indít, majd bejön a pörgős rész, ami igencsak meg van variálva, a hangulati elemek gyorsan váltják egymást, az alapokat felturbózzák, vagy csak simán odatolják, ahová kell. Az ének itt is kiteljesedik, többféleképp árnyal, és ettől változatos tud maradni. A zenei résszel csak annyi probléma van, hogy sokkal színesebb is tudott volna lenni, ez érződik a többségében jól megkomponált témavilágon, de beesik néhány túl száraz rész is, és ez kissé visszahúzza a hatást.

Az I Swear Revenge igazán gyulladékony: a karcos gitártémával berobbanó dal erőteljes, dinamikus képet hoz elénk: vastag hangzás, erős riffek, a verze tökély, az ének ezeknek megfelelően szintén hatásos, a ritmushangszerek pedig hozzák a megszokott precizitást. Igazi hősi eposz ez szinte, minden megvan benne hozzá. A gitárszólókról eddig sem tudtam volna semmi rosszat sem mondani, ahogy most sem: karakteres játékot hallhatunk, tele finom kis jegyekkel. A For Those Who Are Gone letagadhatatlan szimfonikus témákkal, közben egy kicsivel később beszáll az összes hangszer, megfelelően a power metal közegnek. Heroikus szerkezet, finom kis betétek, ügyes variációk jellemzik az egész képet, hihetetlen érzékkel festve a vászonra a hangjegyek segítségével új képeket. Precíz vonalvezetést figyelhetünk meg, a témák jól követik egymást, nincs egy kis rés sem, ami gyengébbé tehetné a dalt.

A The Captain’s Log a következő a sorban: az első téma zongora és szintetizátor keverékét vonultatja fel, majd egy tiszta hanggal kapcsolódik az akusztikus gitár és az ének, ami alatt hol finom szőnyeget terít el Stefanos játéka, hol zongorahangokon sétálnak ujjai. Varázslatos környezet, napfény, mondanivaló kovácsolódik a hangjegyek tüzében, és a beinduló résznél, ahol már a dob, a basszusgitár és a torzított gitár viszi a prímet sem törik meg mindez, hanem új löketet kap, egy új színt, egy érdekes közeget. Az Envy egy középtempós szerzemény, jól megkomponált alapokkal, tipikus jegyeket felsorakoztatva a stílus tárházából, mindez természetesen nyakon van öntve egy kissé modernebb hangzással, de a hangulat a ’90-es évek elejét idézi fel. Erős témavilággal kombinál, habár egyszerű a felépítés, mindent megtalálhatunk benne, ami szükséges egy kellőképpen power metal nótához, mindezt jól előadva.

A Dark Entries egy sokkal erősebb nóta, ének terén is akad egy-két meglepetés, ahogyan a zenészek is megmutatják, hogy van bennük elég kraft ahhoz, hogy egy kiváló szólótémával megtámogatott nótát összerakjanak, úgy, hogy az most, 2010-ben is ütős tudjon lenni, egyedi hangot is tartalmazva. Korrekt zenei világot képvisel a zenekar, és nagyon is jól tudják, hogy amit ki akarnak fejezni, azt ki is tudják. A Madness Once Called Love szerkezete néhol “matekos” elemekkel is meg van tűzdelve: ez nagyon jó ötlet volt, így az alapból sem sovány témák még vastagabban törnek fel, az egyszerű ritmusok is fogósabbak lesznek. Dinamikus, pontos játék hallható itt is, szintetizátor- és gitárszólóval, kőkemény ritmushangszereléssel. Az ének is sokkal karcosabb, keményebb, persze a dallam így sem veszik ki belőle, a refrénben használt magasabb, tiszta hangok hadd álljanak itt példaként.

A Tomorrow’s Down egy tekerős nóta, erőteljes jegyekkel, gyors tempóval, feszes hangulattal, kiváló énektémákkal. A felépítés nincs túlbonyolítva (ez nem is kell mindig ahhoz, hogy egy jó számot hozzon össze az ember), viszont el van osztva a hangszeresek között minden, mindegyik fontos szerepet játszik, és ez pontosan elég ahhoz, hogy (többek között) ez a dal is ilyenné formálódjon, amilyenné vált. A tapasztalat érződik itt, és az odafigyelés. Kiváló. A Reflections of the Path is érdekes részeket hordoz, a feszes témavilág megtorpan egy pillanatra, és egy elvontabb zongoraszólóba vált hirtelen, majd vissza a metal témákhoz és a változatos énekhez. Jól megírt hangulat szabadul el, itt is érezhető a szimfonikus beütés, ami még szebbé teszi ezt a dalt, vagyis jobban mondva érzékenyebbé, és itt is kiemelném a basszusgitár játékát (amit eddig nem tettem meg, ahogy a dobbal sem – itt pótolnám) is, ami nagyon jól feszül a témák alatt. A záró nóta a Curse of Time egy kissé melankolikus kezdéssel indít, ami azután egy súlyosabb, vastagabb gitártémával és hangzással folytatódik, majd egy könnyű kendő gyanánt egy finomabb témavilág szólal meg, és ez így megy tovább – a témák színesek, egymástól jó elválva, árnyaltan hozzák saját kis hangulataikat. Dinamikus tud maradni, élvezhető, tele kiváló ötletekkel.

Összességében egy nagyon korrekt lemezt rakott le az asztalra a banda, a stílus szerelmeseinek (de minden metal rajongónak egyben) ajánlom a figyelmébe ezt a kötelező darabot!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. World of Lies
2. Old Man’s Wish
3. I Swear Revenge
4. For Those Who Are Gone
5. The Captain’s Log
6. Envy
7. Dark Entries
8. Madness Once Called Love
9. Tomorrow’s Dawn
10. Reflections of the Past
11. Curse of Time

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

WINTER’S VERGE – Beyond Vengeance

Azagtoth

Winter’s Verge – Not Without A Fight Videoclip

NorthWar

Winter’s Verge Interjú

ash (a/d/sly)

Szólj hozzá!