Lemezismertetők

WITCHER – Lélekharang

WITCHER_cover221003

A 2010-es években a zenekarok számát tekintve a black metal szintér nagyon megerősödött. Az utóbbi időkben pedig már szinte hétről-hétre bukkannak fel új bandák, szerte a nagyvilágban. A tumultusból nem éppen egyszerű kiszűrni az egyedi hangokat, miként egyre nehezebb igazi gyöngyszemeket találni. A sok konkoly között ilyen búzaszemnek számít a hazai WitcheR-t alkotó duó, Gere Karola (billentyűk, ének) és Neubauer Roland (ének, gitárok, dobprogram) új albuma is.

A reménytelenség bánatos érzete, és az elmúlásba való könnyes belenyugvás jellemzi a Lélekharang már-már egzisztenciálfilozófiai mélységeket bejáró szövegvilágát. Ennek megfelelően zeneiségét is a homályos pillanatok, a melankolikusság, valamint a temetési hangulat szövi egybe, kiegészítve a tőlük megszokott boszorkányromantika szellemiségével (utóbbira a Grafit & Hamu Artworks készítette albumborító is ráerősít). A lassú-közép ütemben előadott számok fergetegesek, igényesen kivitelezettek, feszültséggel teljesek. Megszólalásukat a szombathelyi művészek még mindig fülbemászó riffekkel és virágos billentyűs vonalakkal tarkítják, de a korábbi munkáikhoz viszonyítva a hangszín valamivel sötétebb.

A borongós útkeresés Karolina fülbemászó zongoradarabjával indul, s hangulatát tekintve tökéletes felvezetése eme szimfonikus komponensekkel kiegészített légies, egyben dallamos black metal ötvözetnek. A sötét művészetbe ténylegesen a Hamvak kezdi a bevezetést. A szintetizátor, a gitárok és a dobsound szívbe markolóan komor, de hatásos együttműködésével nyitó számban azonnal megmutatkozik a zenekar balladikus oldala, amit pont megfelelő dinamikával közvetítenek. Az ismétlődő ütemekbe egyszer csak bekapcsolódó Roland kaparó, kissé göcsörtös, démoni orgánuma ezúttal is garantálja a keserédes megjelenést és a vonszoló karaktert, amelyet azután a Karolával közösen énekelt refrén nagyszerűen kibontakoztat. A címadó Lélekharang a maga tízperces hosszával egy rezignált hangvételű mamutút, erős filmzenei motívummal. A lágy zongoranyitány után bekapcsolódó harangdallamok végig velünk maradnak, bár a kelleténél talán kicsit hangosabbak. Az időközben belépő szintetizátorpasszusok hatására nyomban elöntenek az érzelmek, miközben a háttérben egyenletes ütemben morajló dobok, a halkan zúgó gitárok, a kántáló vokál és baljós zongora-átkötések, nem beszélve a gazdag háttérelemekről, garantálják a hipnotikus elragadtatást. A női ének erősíti a tétel varázsát, melódiái pedig a billentyűs társaikkal kombinálják a felnagyított hatást.

Az állandó zenei mintákból építkező, hasonló tempóban megszólaló dalok normál esetben könnyen megunhatóvá válhatnak. Barátaink ezt úgy kerülik el, hogy a Lélekharang B oldala hagyományosabb megszólalású black metal. Ennek megfelelően ugyan nem torkollik crescendoba, mégsem kevésbé gyönyörű, a gyorsabb ütemet diktáló Csendesen. Azt hiszem ez az első pont, ahol a gitárra igazán lényeges feladat hárul, miként a vokál is ördögibb, ugyanakkor megtartják a meleg és felejthetetlen billentyűs textúrákat is. A szám a sötét dallamok, elnyújtott riffek, egyszerű dobjáték, s a kifogástalan drámai érzék egyvelege. Minden tekintetben igazi doom/black fúzió, ámbár a dob lehetne kicsit változatosabb/komplexebb. Szintén mély üvöltések kísérik a Hazatérést is, s Roland tüzes, okkult hangulatú énekjátéka itt valamiért nagyon emlékeztet a Baskíria kegyetlen, torokhangú vokáltémáira. Egyaránt tetszetősek a tremolók és riffek is, vagyis koromfekete akkordokból itt sincs hiány! A track az elejétől a végéig könnyen hallgatható, a katartikus atmoszféra nehéz, komplex rétegeibe építve meséli el a halál előtti utolsó pillanatok meghatározó érzését, megbékélést a sorssal. Végezetül érkezik Beethoven Holdfény-szonátájának ötletes feldolgozása (igen, arról a klasszikus műről van szó!), amely könnyed lezárása ennek a mozgalmas műnek. A gazdag textúrával (kivételesen szép vonósokkal és cintányérütésekkel) rendelkező finálé pillanatok alatt áthömpölyög a hallgatón.

A Lélekharang igazi billentyűs album, és bár nem lesz mindenki zenéje, mert ahhoz kíméletlenül mély és keserű, mégis könnyen befogadható, harmonikus alkotás, s egyetlen felesleges hangot sem tartalmaz.

Összképét tekintve a munka tehát a zongorarészektől a szintetizátorhangokon át az epikus dalszövegekig bezárólag rendkívül kifejező. A páros mialatt szívszorító személyiséget kölcsönzött dallamainak elérte a black metal stílus határát. A sok befektetett energia pedig láthatóan nagyon lenyűgöző zenét eredményezett. A Lélekharang jól van megírva, jó tempójú, és minden pólusából csöpögnek az érzelmek. Úgy tűnik a WitcheR kreatív csúcson van, és ennek a munkának az eredménye egy olyan, közel 40 perces elégikus album lett, amely egyszerűen bámulatosnak mondható. Remélem itthon is mind népszerűbbek lesznek!

Kiadó: Filosofem Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Atmospheric Black Metal
Webfacebook.com/witcherband

Tracklist:

  1. Intro
  2. Hamvak – Ashes
  3. Lélekharang – Soul Bell
  4. Csendesen – Peacefully
  5. Hazatérés – Homecoming
  6. Moonlight Sonata Op. 27. No. 2. I. Adagio sostenuto (Ludwig van Beethoven cover)

Pontszám: 9,5

Kapcsolódó cikkek

Witcher interjú

KMZ

Witcher – gőzerővel készül az új lemez

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek