Kiadó: Century Media Records
Weboldal: myspace.com/witcherytheband
Kiadás éve: 2010
Stílus: Thrash / Speed
Brief Sum: Witchkrieg destroyed everything around me like a flaming meteor. Fatnastic old-school stuff from the Sweden kings of the genre, with awesome songs and perfect sound. A must have!
Csöppet elszégyelltem magam, mikor tudomásomra jutott, hogy a svéd szupergroup Witchery idén már az ötödik nagylemezével riogatja az élőket, elvégre egy horda, ahol olyan nevek mesterkednek, mint Patrik Jensen, Sharlee D’Angelo vagy Martin Axenrot mégiscsak tudhat valamit és láss csodát, tudnak is. A Don’t Fear The Reaper-t hallgatván arra azonban még legszebb álmaimban sem számítottam volna, hogy 2010-ben egy olyan megsemmisítő atombombával fognak előrukkolni, hogy minden egyes feltörekvő bőrdzsekis titán zombi szemekkel, nyálcsorgatva űzi majd a robbanás fényét, akár egy nyári estén molylepke a kerti lámpát.
Ebben bizonyára az újonnan mikrofon mögé állított Legion-nek is elvitathatatlan érdemei vannak, aki mindnyájunk legnagyobb örömére a Witchkrieg-et is ugyanolyan szenvedélyes átéléssel fröcsögi végig, mint tette azt a Devian-ban. Mégis, ki kell ábrándítsam mindazokat, kik netalántán blastbeat terror hangszerkínzást várnak a korongtól, itt ugyanis a sebesség helyett sokkal inkább a húzós témák és a riffek súlya dominál. A vokálból adódóan persze van egy halvány black-es beütése a dolognak, de senki ne egy új World Funeral-ra számítson, ámbár aki kedvelte a főnök Marduk-os disznólkodásait, most is bátran próbálkozhat. Egyébiránt magam sem vagyok a stílus elkötelezett híve és szakértője, sőt, akár hónapokon át kibírom Slayer és Kreator nélkül, de egy-két pazar thrash anyag mindig megfordul a lejátszómban, legyen az antik darab vagy újkori modernkedés. Jelen produktum valahol e két korszak mezsgyéjén lavírozik. Míg a zenei megközelítés alapjaiban a múltat idézi, addig a látszat és a tank erejével pusztító letisztult, kristálytiszta hangzás már napjaink színtere felé kacsintgat. Ezen kettősség elegye mégis olyan gyilkos eredményt produkál, hogy nem győzöm a léggitárral lekövetni a jól csengő vendég sereg jobbnál-jobb szólóit.
És ha már a műfaj atyjait emlegettem, itt van mindjárt a címadó, ahol nem kisebb arc (ugye értitek), mint Kerry King lejt egy „laza” virgát, melyet a szám ultra-béna klipjében is lecsekkolhatunk. Pedig önmagában a nóta valami brutális nagy telitalálat, érdemes először ezzel ismerkedni. No nem mintha a folytatásban lejjebb adnák a mércét, egy bő két perces szüntelen cséplést követően a lassan őrlő The God Who Fell From Earth hasonlóan remek kis szerzemény, ezúttal a nem kevésbé hozzáértő, már-már bandatag Hank Shermann húros tolmácsolásában. Újabb prémiumként aztán az Exodus duó is tiszteletét teszi, illetve később Andy LaRocque és Jim Durkin is beugrik pengetni valami finomat. Ám meghívásos játék ide vagy oda, a Witchkrieg mellett a másik személyes kedvencem a középtempós Devil Rides Out lett, melybe olyan masszívan mocskos riffet sikerült belecsempészni, hogy ahhoz képest a kihangosított vaddisznó röfögés kellemesen lágy karácsonyi háttérzene. Természetesen a vérthrasherek sem maradhatnak ki a szórásból, ők olyan The Reaver, Hellhound, Witch Hunter féle hamisítatlan old-school zúzdákban dúskálhatnak kedvükre, hogy a könnycsepp is kicsordul majd a sokat látott szemekből. Minden adott hát, hogy a játékidő elejétől a végéig élvezetes legyen, nincs nagy komplexitás, töltelék és üresjárat, csak roppantmód eltalált nóták egészséges harmincöt percbe sűrítve.
A szövegek csakugyan nincsenek túlbonyolítva, ahogyan azt a One Foot In The Grave-hez hasonló puritán címek is hűen tükröznek. Tartalmilag legfeljebb afféle kő egyszerű dolgokkal találkozhatunk, mint a pokol, az ördög, egy kis erotika és perverzitás vagy éppen a ’80-as évek horrorfilmjeinek különféle teremtményei. A borító ezzel párhuzamban egyformán klasszikus, dísztelen és sokatmondó, akár a belbecs, de íme a bizonyíték, hogy nem feltétlenül kell művészi festmény ahhoz, hogy az album külsőségei megfelelő összhangban legyenek a dalok mentalitásával.
Mit mondhatnék még, a gárda jött, látott, tarolt és felégetett maga mögött mindent, amit lehetséges. Az idei esztendő eddigi legnagyobb meglepetése, mely minden súlyos zenét kedvelőnek kötelező darab. Ezzel a mesterművel a srácok tolla jó ideig erősen fog majd a metal nagykönyvében, arról nem is beszélve, hogy ez a bagázs egy életre bebizonyította, hogy mocskosul érti a dolgát!
Tracklist:
1. Witchkrieg (guestsolo Kerry King)
2. Wearer Of Wolf’s Skin
3. The God Who Fell From Earth (guestsolo Hank Shermann of Mercyful Fate)
4. Conqueror’s Return
5. The Reaver (guestsolo Gary Holt and Lee Altus of Exodus)
6. From Dead To Worse (guestsolo Andy LaRocque of King Diamond)
7. Devil Rides Out
8. One Foot In The Grave (guestsolo Jim Durkin of Dark Angel)
9. Hellhound
10. Witch Hunter
11. Hung, Drawn And Quartered (bonus track – limited edition digipak)