Lemezismertetők

X-CORE – In Hell

Kiadó: Dead Fish Production

Weboldal: www.x-core.cz

Kiadás éve: 2008

Stílus: Metalcore

 

(scroll down for English Version)

 

 

A cseh X-Core zenekar neve ismerős lehet Magyarországon. 2008. június 5-én a Pro-Pain társaságában már tiszteletüket tették Debrecenben. Én először ott találkoztam velük. Hazájukban már az ismertebbek közé tartozik az idén tíz éves banda, de Csehországon kívül még nem sokan ismerik őket. A múlt évben a Pro-Pain felkarolta őket, és már a második turnésorozatukat nyomták a hardcore nagyágyú társaságában. Gary Meskill, a Pro-Pain frontembere úgy nyilatkozott róluk, hogy ez az a zene, amit az embereknek hallaniuk kell. Ebben maximálisan egyetértek vele. Energikus zenét játszanak, amit ők „melodic metalcore”-nak neveznek.

A lemez hangzásáról bizonyos Roland Grapow gondoskodott, akit a Helloweenből vagy a Masterplanból ismerhetünk. Nem is lehet rossz szavunk a lemez megszólalására. Grapow gitározik is két számukban, mint vendégzenész, a Red Rivers című bónuszszámban pedig Gary Meskill énekel. A borító gyönyörű, hangulatos, ellenben a dalszövegek hiányoznak róla. Hely pedig lett volna rá bőven… Változatos kis számaik vannak, amiben többféle különböző üvöltés, és tiszta ének is helyet kap. A zúzásokat szépen készítik elő, és a hangulat is a helyén van. Az In Hell című számuk nálam az abszolút topfavorit. Iszonyatosan elkapták a kissé vontatott bevezetőrészét, majd szépen indul meg a vadulás, és abszolút nem esnek bele abba a hibába, hogy „húdenaggyonzúzunk” és a lényeg, a dallam meg kivehetetlen. A kezdőriff a szám közepén is visszaköszön, majd egy kicsit Killswitch Engages gitárhangzás, egy kis belassult döngölés, a végére pedig egy vontatott, hangulatos befejezés. Tökély egy szerzemény.

A Fight Yourselfnek is van egy jól elkapott kis dallamos éneke, egy kis agresszív döngölése, majd egy durván betorzított gitárral nyomott átvezetőcskéje, egy hangulatos kis belassulós-akusztikus része, és a vége megint nagyon el lett találva. A Between Heaven and Earth már a Hostivar stúdióban készült (a Welcome Here-rel együtt), viszont semmi minőségromlás, igazán profi a hangzás. Mint a tiszta ének dallamvilága is. A középtempós döngölés és a szóló is remekül illeszkedik a számba, amit egy kicsit pörgősebb szerzemény követ, a Just Numbers. Az első verzét felvezető gitárdallam ismét príma, és a többféle ének is nagyon hangulatossá varázsolja ezt a tételt is. A közepén lévő szóló előtt pedig csak csendesen leborulok… Sőt, még az ezt váltó gyorsabb szólórész is odaillik, a felelgetős ének pedig nagyon el lett kapva. A Red Rivers eredeti verzióján (hiszen bónuszszámként is ezt hallhatjuk Gary Meskillel) viszont a szólógitárt kicsit jobban kiemeltem volna az elején, bár az énekrész megint feledteti ezt a kisebb hibát. A szám közepén a döngölés alatt én kicsit kijjebb hoztam volna a basszust, hogy még jobban üssön. A bónuszban viszont Gary Meskill hangja nagyon passzol a zenéhez, jól tették, hogy erre a számra kérték fel.

A Welcome Here viszont nem tudta még feljebb tornászni a saját maguknak felállított színvonalat, bár a szóló itt is szépre sikerült, és a döngölés is ütős lett (kijjebbhozták a basszust…). Nem rossz a szám, sőt, ha nem hallottam volna az előzőeket, akkor még dícsérném is, de magasan van a léc.

Összességében egy félelmetesen jó, tehetséges bandát sikerült megismernem, akik príma kis zenét játszanak. Király számok, király hangzás, jó hangulat, és ha még ehhez hozzáveszem a debreceni koncertjükön látott lelkesedést és odaadást, mindenképpen fel kell, hogy figyeljen rájuk a világ. Rajtam ne múljon.

ENGLISH VERSION:

The name of the band X-Core can be familiar in Hungary. They paid their respects in Debrecen with Pro-Pain. I personally met them there first. In their country the ten-year-old band belongs to the known ones, but they are not very popular abroad. Last year Pro-Pain began to support them, and they played their second tour series with the ace of hardcore. Gary Meskill told that this is the music what people must listen to. I fully agree with him. They play an energetic music, which they call „melodic metalcore”.

The sound of the album is the work of certain Roland Grapow, who can be known from the Helloween and the Masterplan. We can not say a bad word about the sound of the tracks. Grapow plays the guitar in two tracks, and in the bonus track, called Red rivers, Gary Meskill is the vocalist. The artwork is wonderful, but there are not lyrics. There would have been far enough place for it…
They have various tracks, in which many types of howling, as well as an acoustic, melodic vocal takes place. The lead-up of the grinds are nice, and the feeling of it is ok, too. The track, called In Hell is the absolute top favorite for me. They caught the slightly sluggish intro brilliantly, then they nicely turn to wild, and they do not commit the failure at all, that „we-are-grinding-oh-yeah”, and the point of the song, the melody is unappreciable. The riff at the beginning comes back in the middle, than a bit Killswitch Engage-like guitar sound comes, a slightly slowed down pounding, and in the end comes a sluggish, full of feeling closure. It is perfect!

The track Fight Yourself has a nicely caught melodic vocal, a short, but aggressive pounding, a bridge with overdriven guitar, a slowing down-acoustic part with a lot of feeling. Its end is again perfect. Between Heaven and Earth was made in the Hostivar Studios (together with the Welcome Here), but there is not decrease in the quality. The sound is really professional, as well as the melody of the vocal. The middle-paced pounding and the solo fits to the track beautifully, which is followed by a slightly faster track, called Just Numbers. The guitar melody before the first verse is of prime quality, and the various vocals give a lot of feeling to this track. And hearing the solo in the middle I just fall on my knees… What is more, the faster solo fits well after it, and the question-answer vocals are caught very much. In the original version of the Red Rivers (as this is the bonus track with Gary Meskill) the solo should have been more raised, louder, but the vocals make this fault forgotten. In the middle of the track, at the pounding I think that bass should have been more emphasized in order to be heavier. In the Bonus track, the voice of Gary Meskill perfectly fits to the music. It was a good idea to ask him for this track.

The track Welcome Here was not able to develop the level of the album being set for themselves, but the solo succeeded nicely, and the pounding got heavy (bass got loader…). The track is not bad at all, and if I had not heard the other tracks before, I would have praised it, but their level is very high.

As a conclusion I got to know a fantastic, talented band, which plays brilliant music. Fine tracks, fine sound, and if I add their enthusiasm and their devotion I saw in their concert in Debrecen, the World must pay attention to this band. It will not depend on me.

Tracklist:

1. Anything You Want
2. In Hell
3. Fight Yourself
4. Between Heaven And Earth
5. Just Numbers
6. Red Rivers
7. Welcome Here
8. Red Rivers (Bonus – Pro-pain cover)

Pontszám: 9.5

Kapcsolódó cikkek

Pro-Pain, Zuul Fx, Blasted, X-Core, Stillborn – Koncertbeszámoló

Vodka

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek