ZOMBI – Spirit Animal

Kiadó: Relapse

Weboldal: www.zombi.us

Kiadás éve: 2009

Stílus: Progressive / Experimental / Rock

 

(scroll down for English Version)

 

 

Meglehetősen nehéz feladat elé állítja egy ilyen lemez a kritikust, bár a cd hátoldalán látható Relapse logó miatt erre azért lehet számítani. A közismerten széles zenei skálájú kiadótól sokmindent hallottunk már, de ilyet még nem. Ami azt illeti, ilyet nem nagyon hallhattunk még senki mástól. Aki eme album meghallgatására vállalkozik, készüljön fel egy hosszú, változatos és nagyon látványos utazásra a mély basszus, precíz dobok és analóg szintetizátorhangok világába. A két amerikai úriemberből álló zenekar igen sajátos hangzásvilágot teremtett magának már első igazi kiadványán, a 2003-as Twilight Sentinel EP-n (nem számítva a 2002-es Zombi demót).

Zenéjüket igen nehéz jellemezni, legjobban a post-rock és a space rock keverékeként írható le. Anthony Pattera ül a dobok mögött, melyekkel különösen precízen bánik, egy pillanatyi időt sem engedve a véletlennek és ezáltal létrehozva a dalok csontvázát. A dobtémákról (és néha egy picit a hangzásukról is) esetenként a Neurosis egyes pillanatai jutnak eszembe, de ez a zene azért távolról sem olyan sötét és komor, mint az övék. Ha már a dobjátékot a csontvázhoz hasonlítottam, akkor hadd folytassam az emberi test egy újabb részével hasonlataim sorát. A zene húsát Steve Moore basszusgitárja adja meg, mely akárcsak ember izmai, alig észrevehetően, a felszín alatt dolgozik, ámde nélküle mit sem érne az egész. Esetenként ki-ki tűnik a végtelen szintetizátor-folyamok közül és olyankor tanúi lehetünk, hogy Steve Moore nem csak az elektronikus hangok kiválasztásában olyan tehetséges, hanem basszusgitárjával is tökéletesen kidolgozott erőt kölcsönöz az albumnak.
A legvégső réteg, ami a zenére kerül és amit leginkább az ember bőréhez tudnék hasonlítani, azok az analóg szintetizátorok, melyeket szintén Steve Moore kezel. Ezek adják azt, amit a zenéből tulajdonképpen látunk, érzünk, hallunk és felfogunk. Végtelenül változatosak és sokszínűek, de szerencsére nem fordulnak öncélú stíluskavalkádba, mindenkor tökéletesen illeszkednek egymáshoz és a zene egészéhez.

A címadó nyitószám elején hallható monumentális, epikus egyben hősiességet, pszichedéliát és egy kis szomorúságot is sugalló szintetizátorszőnyeg, majd a megváltozott, de hangulatilag tökéletesen illeszkedő témára érkező dob és háttérszinti remek bemutatót ad a lemez hallgatása során ránk váró élvezetekből. Fura, hogy bár a post-rockban általában nincsen szintetizátor, a Zombi zenéje hangulatilag mégis nagyon sokszor ezen műfaj képviselőit idézi fel fejemben. Ha konkrét zenekart kellene mondanom, akkor mindenképp a Red Sparowes-t és a Godspeed You Black Emperor!-t említeném, bár ez utóbbi eklektikussága messze felülmúlja a Zombiét. Mivel az albumon csupán öt szám található és ezek mind 8-10 perc körül vannak, akár mindegyikről lehetne írni külön kritikát, annyi jó téma található mindben. A Spirit Animalben lassú zongorabetét nyugtat meg minket a kicsit felzaklató, ám mégis végtelenül kellemes nyitány után.

A második Spirit Warrior elég erős meglepetéssel nyit az első számhoz képest, egészen Nintendo-szerű repetitív elektronikus futammal kezdődik, mely alá nagyon jól eltalált dobtéma kúszik be. Később, bár a nyitó szintitéma kis variációval elég sokáig folytatódik, figyelmünket eltereli róla az egyszerű akkordokból álló, pihekönnyűen fülünkbe simuló aláfestő szinti. Ez a dal gyorsabb, energikusabb, mint az előző, de azért senki ne számítson headbangelésre. A dobtéma végig nagyon jól kitalált marad, egészen addig, míg az album egyik legjobb spaces elszállása meg nem érkezik. Ezt eleinte csak a csodaszép szintidallamok adják, melybe később bekapcsolódik a basszusgitár, picit visszarántva bennünket a földre. Az ötödik perc környékén újabb eddig nem használt motívum jön: egyszerű, de hatásos tamjáték.

A következő dal, az Earthly Powers elején hallható szintitéma hosszútávon idegesítővé válhat, de azért nem veszélyes és a megszakításakor hallható basszusgitár kárpótól minket érte. Néha egészen filmzene-szerűbe csap át a zene, de ez nem csak ebben a dalban érhető tetten. Kettő és fél perc után lüktető basszus és cinben gazdag dobjáték vezeti be a következő szintetizátor-dallamot, mely az előzőnél sokkalta kellemesebb. Itt egy pici sötétség, esetlegesen komorság is tetten érhető a zenében, de ne számítson senki depresszív hangokra, ez nem az a hely.

A negyedik szám, melynek címe Cosmic Powers, kissé eltér a többitől, ugyanis van benne egy elég hosszú rész, ahol nem hallható egyáltalán a szintetizátor, hanem remek dob-basszus összjáték kényeztet minket. Ebből a dal végére a basszus is eltűnik és így egy kiváló dobrész vezeti le a dalt, mely számomra az egyik legjobb rész az albumon.

A záró Through Time újabb meglepetésként szokatlanul mély, karcos, egészen nyomasztó gitártémával indít, melyet futurisztikus szintidallamok tesznek picikét könnyedebbé. Ám később ezek a könnyítő dallamok átadják helyüket olyanoknak, melyek nemhogy könnyítenének az amúgy is zord gitártémán, hanem még súlyosabbá, esetenként szinte rémisztővé teszik azt. Az albumon egy nagyon jól megfigyelhető hangulati ív húzódik végig, a zene kisugárzása egyre sötétül, míg a kezdeti eufórikus, hősies hangoktól eljutunk a Through Time záró lekeveréséhez, mely félelmet és komorságot hagy maga után a hallgató lelkében. Gyönyörűszépen felépített zenei mű az utolsó szám, akárcsak az egész album.

Zeneileg tehát nemhogy rendben van az anyag, de kiemelkedő művészi értékekkel bír, így azt mondhatjuk, hogy a Relapse újra hozzásegíthet a sikerhez egy olyan zenekart, amelyik nagyon is megérdemli. Az egyetlen ok, amiért nem adok tizest a zenekarnak az a zenekarnév és a borító. Ezek közül is inkább a borító, mert a zenekarnéven nem az én dolgom elgondolkodni. Annyit hadd mondjak róla, hogy nagyon nem vagyok kibékülve vele, mert szerintem teljességgel összeférhetetlen a lemezen hallható gyönyörű (még ha néha sötét is) zene a Zombi névvel. Persze lehet, hogy ez csak szőrszálhasogatás a részemről. De az albumborítóról úgy érzem, jogosan mondhatok kritikát. Először nagy mértékben elszörnyedtem a borítót látván és csak a már említett Relapse logó a hátoldalon mentette meg a cd-t attól, hogy előítéletekkel álljak hozzá. A borító úgy néz ki, mintha a 486oson előállított, nagy műgonddal indián meditációs zenének beállított és aztán ezer forintért szerencsétlen birka emberekre rásózott lemezek borítóit keverték volna valami ’70-es évekbeli pszichedelikus metal/nyálpop zenekar albumképével valamint erre még egy jó adag hippi-életérzést öntöttek volna.
A lila, zöld és barna füstben villámok közt vágtázó elefánt képe elég bizarrnak hat, azonban bármennyire is elrettentő elsőre, azért idővel megkedveli az ember. Sőt, egészen addig eljuthat a zenehallgató, hogy a borítón látható elefántot – melyet először szánalmasnak és mesterkéltnek tartott – tiszteletet ébresztőnek és magasztosnak lássa. És ha még – szövegek híján – a számcímeket is hozzáolvassa, akkor minden a helyére kattan, és akár még meg is szeretheti a borítót. Akkor válik csak érthetővé az album zenén túli tartalma. Ez az album a szellemről szól, melyet szülőjének – a Földnek – ereje viharban is olyan szabadon, önállóan és megállíthatatlanul hajt előre, mint a hatalmas elefántot a borítón.

————————–

ENGLISH VERSION:

Although the little Relapse logo on the back of the cd presumes this a little, albums of this kind set up a rather hard task for the critic. This label is well-known for it’s wide musical palette and we heard lots of interesting things from them, but nothing like this before. Actually, we heard nothing like this before from any label. If you are to listen to this album, prepare for a long, diverse and very spectacular journey into the world of deep basses, precise drums, and analogue synth sounds. The band – formed by two American guys – created a unique sound already on their first release, the Twilight Sentinel EP in 2003 (not counting the Zombi demo from 2002).

Their music is quite hard to describe, and best did so by saying it is a mixture of post-rock and space rock. Anthony Pattera sits behind the drumkit, playing very precisely, not leaving the slightest room for chance and thus creating the skeleton of the songs. The drum patterns (and sometimes even their sound) occasionally remind me of Neurosis. This music however, is far less dark and grim than that one. Since I compared the drums to the skeleton, please allow me to continue drawing paralells between the music and the human body. The flesh of the songs is made up by Steve Moore’s bass guitar, which – just like the muscles of a living being – works under the surface, sometimes slightly noticeable, but without it, the whole would be worthless. Occasionally, it surfaces from the endless synth-rivers and then, we are assured that Steve Moore not only has a talent in choosing the best electronic sounds, but he gives the album a perfect, elaborate power with his bass.
The final layer – the “skin” – of the music is the analogue synth, which is also handled by Steve Moore. This yields the part of music which we practically see, feel, hear and perceive. They are extremely diverse and various, but luckily they do not turn into senseless cacophony, they always fit perfectly with each other and the rest of the music.

The monumental, epic, psychedelic, heroic, and a bit sad synth-flow and the drums and backing melodies arriving on a slightly different, but same mooded electronic sound-layer give a very nice preview of what pleasures will we undergo while listening to the album. Even though in post-rock, you usually don’t have snyths, the music of Zombie very often brings artists of this genre into my mind. If I was to mention some bands, I would say Red Sparowes and Godspeed You Black Emperor!, even though the eclecticity of the latter surpasses that of Zombi by far. Because the album consists of five songs, all around 8-10 minutes, and there are so many good ideas in them, a separate review could be written on all of them. A slow piano-insert soothes us after the bit anxious, but deeply pleasant opening in Spirit Animal.

The second track, Spirit Warrior starts with a strong surprise compared to the first song. It begins with an almost Nintendo-like repetitive electronic melody, which is later accompanied by an exceptionally well-written drum pattern. Later, even though the opening melody goes on quite long, our attention is drawn away by the backing snyth made up of simple accords, which melts into our ear as softly as a feather. This song is faster and more energetic than the first one, but you don’t have to prepare for headbanging. The drums remain exceptional until the point when one of the album’s best moments arrive, a space-like insert bringing the sense of floating. At first, this is yielded only by the beautiful synth-sounds, but later, the bass comes in dragging us down to earth a little. Around the fifth moment, another not-yet-used motif arrives: simple, but effective tom-play.

The melody at the beginning of the next song, Earthly Powers, could become annoying after a while, but it is not serious and the regularly interrupting bass compensates us for it. Sometimes we get the feeling that we are listening to the soundtrack of an unknown movie and not only during this song. After two and a half minutes throbbing bass and drums rich in cymbals introduce the next synth melody, which is more pleasant than the previous one. Here, we can find a bit of darkness, maybe grimness, but don’t expect depressive sounds, this is not the place for that.

The fourth song, entitled Cosmic Powers is a bit different from the others, because there is a quite long part in it, in which there is no synth, but instead a fine drums-bass pattern comforts us. Near the end of the song, the bass fades out, leaving an exceptionally good percussion outro, which is one of my favourite moments on the album.

The closing Through Time sets off with another great surprise: unusually deep, harsh, depressing guitars made only a bit easier by futuristic electronic sounds in the background. Later even these electronic sounds turn into more depressive ones, emphasizing the grimness of the guitars, sometimes even making the whole frightening. There is a very well observable mood-change arching through the album, the atmosphere of the music gets darker and darker, while we get from the heroic, euphoric sounds at the beginning of Spirit Animal to the fading out closing of Through Time, which leaves fear and grimness in the heart of the listener. The last song – just like the whole album – is a beautifully constructed musical piece of art.

So, musically speaking, the album is not only an okay one, but one that has exceptional artistic values, so we can say that once again, Relapse helps a band get the attention they deserve. The only reason, why I don’t give it a ten is the band name and the cover art. Mainly the latter, because it’s not my business to decide on a band’s name. Let me only state that in my humble opinion a name like Zombi is totally unfit for a music so beautiful. But, of course, this might only be my problem. However, I think that the cover art deserves some words. First I was shocked by the front picture and only the aforementioned Relapse logo saved the cd from being listened to with prejudice. The picture looks as if they mixed the cover art of an allegedly “indian meditational” disc produced on a 486 and sold for lots of money to stupid people with the frontpiece of a psychedelic 70’s metal/candypop band and added a lot of hippie-lifestyle.
The image of an elephant galloping amidst thunderbolts in green, purple and brown mist is quite bizarre at first sight, but repulsive as it may be, the watcher can get to like it over time. What’s more, the elephant can become majestic and glorious out of being pathetic and artificial. And if you read the track titles carefully – since there are no lyrics – everything clicks into place, and you can even stat to love the cover art. Only then does the content behind the music become clear. This album is about the spirit, which – drawing its power from whence it came, Mother Earth – even in the storm roams as independent, free and unstoppable as the great elephant on the cover.

Tracklist:

1. Spirit Animal
2. Spirit Warrior
3. Earthly Powers
4. Cosmic Powers
5. Through Time

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

A Zombi stúdióba vonul; bejelenti antológiája újrakiadását

NorthWar

Hot News: Zombi announce deluxe vinyl reissues

NorthWar

Hot News: Zombi – Tour with Goblin and Vinyl Repress Announced

NorthWar

Zombi Interjú

Hermes

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár