ZØRORMR – The Monolith

Az egyszemélyes lengyel black metal Zørormr rég nem hallatott magáról. Moloch barátunk utolsó nagylemeze, a Corpus Hermeticum, immár nyolcéves múltra tekint vissza, így időszerű volt előrukkolni valami újjal.

Nem fogom kerülgetni a forró kását, a Via Nocturna kiadó gondozásában megjelent The Monolith bizony megérte a várakozást. Az album az intenzív riff-fejlődés és a választékos dalszerkezet házasításával a reménytelenség feneketlen mélységű kelepcéjét ássa. A zene ugyanakkor nem mutat határozott depresszív jelleget, éppen ellenkezőleg, a 46 perces mű igazán élettel teli, erőteljes vezetőszekciókon nyugvó, energikus arcot mutat, persze a sötét fém keretein belül. Hogy nem egy átlagos albumról értekezhetek, abban rendeltetése volt két vendégzenésznek, a dobos poszton Icanraz-nak (Corruption, ex-Devilish Impressions), illetve a szólógitáros Quazarre-nek (Asgaard, Devilish Impressions) is.

A sötétség, a gonosz, egyúttal a nihilizmus és a teremtett világgal szembeni megvetését hangoztató nyolc acsarkodás közül elsőként a címadó The Monolith csendül föl. A kissé rejtélyes, egyben kísérteties hangeffektusokat pár pillanat után leváltják a gitárok és a dob. A ritmikusabb részeket (ahol a nyers vokálé a főszerep) a folytatásban egy-egy tremoló riffelés és néhány robbanásszerű ütem követi ugyan, mindazonáltal a szám így is többnyire a lassú tartományban mozog. Izmos gitárokkal és dobmunkával rajtol a Downward Spiral, amely egy váltással cammogóbb tempót vesz fel, s mindez kiegészül az elmaradhatatlan démoni kántálással és tiszta szólókkal. Kis idő múltán a folyamat ismétlődik, ám ettől az összkép nem válik monotonná. A Hollow kimérten kezd, majd egy vad pergővel vesz lendületet, s a gyors tempót, a középrészt leszámítva, viszonylag kiegyensúlyozottan tartja. Az araszolást, az ott hallható tisztességes szóló nagyon hangulatossá teszi! Az I Have No Mouth, and I Must Scream-ben a brutalitáson van a hangsúly. A dobok verése egy kisebb földrengéssel vetekszik, míg a gitárok és persze az ördögi morgások a Gyehenna minden teremtményének megidézésére alkalmasak.

A második roham a The Pentagram-mal veszi kezdetét. Ezzel a címmel nem nehéz kitalálni, milyen is lehet. Fékevesztett őrület bontakozik ki a háborgó riffelésben és pusztító dobrohamokban, miként őrület jellemzi az ordító éneket is. A gitárok egyaránt mániákusan kavarognak, olyannyira, hogy szinte magam előtt látom a tűzben égő kárhozott lelkek millióit. Ezzel szemben határozottan könnyed akkordvezetés jellemzi a Return to Nothingness-t. Itt sokkal inkább a dallam és a ragadós szóló van középre helyezve, mígnem valahol félúton egy dinamikus tempóval a track berúgja az ajtót. Az éles gitárok és hatalmas ütések garantálják, hogy gigászi halálhörgésekkel tombolhatjuk végig a maradék három percet. Precízen kivitelezett gitárművel következik a Per aspera, ad astra, ahol a középpontban az igazi, fénytelen lét áll, amely mélyreható és irgalmatlan, de a sötétség különböző fátylaival van bevonva, az ősitől a modernig. Komor kezdéssel zárásként az Enter the Void érkezik. A nyugodt gitármotívum temetői energiát áraszt és az ének szintén valamivel visszafogottabb. A végéhez közeledve a beton szilárd produkció érzetét aláhúzandó egy váratlan fordulattal nehezebb tempót kapunk, s a dobok is kissé katonásabbra kapcsolnak.

Szeretném még megemlíteni Arkadiusz Jabłoński nevét, aki a profi mixet és maszterelést végezte. A szép, egyben modern borítóért pedig Paweł Kuranda felelős.

Mindent egybevetve, a The Monolith egy durva, könyörtelen album, amit egyszerűen nem lehet kikapcsolni. Épp annyira dühös, mint letisztult, gonosz, de mégis hívogató. A Zørormr zenészei a modern black metal remekművét alkották meg. Ha nem vigyázol, könnyedén Lucifer birodalmába csal!

Kiadó: Via Nocturna
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/zorormrofficial