Premier

Barishi – Full album premiere

Egy olyan, egyre repetitívebbé váló színtéren, ahol a nosztalgia és az állóvíz gyakran elhatalmasodik, kevés csapat emelkedik ki úttörőként. A BARISHI viszont második, ’Blood from the Lion’s Mouth’ című albumával megmutatja, hogy nem lehetetlen megváltoztatni a jól bevált metál recepteket.

Kemény, gitáralapú modern zenéjükben tagadhatatlan a progresszív felhang, ugyanakkor ez az amerikai csapat az extrém hangzás olyan mélységeibe is belemerül, mely szöges ellentétben áll a kortársaik által túl sokszor alkalmazott örömködő bund-ujjazással. Ez az album nem az első, felületes pillantásra fedi fel előttünk kincseit – időt kell neki hagyni a kiteljesedésre.

A BARISHI alapítója Graham Brooks gitáros, Jon Kelley basszusgitáros, és Dylan Blake dobos. A banda Dél-Vermontban kelt életre 2010 tavaszán. Eredetileg instrumentális trióként léptek fel az Egyesült Államok keleti partján, ahol szinte megállás nélkül turnéztak. Egyedien darálós progresszív metáljukat Sascha Simms énekes hangja tette teljessé 2012-ben. Ez a felállás vette fel és adta ki 2013-ban saját néven debütáló albumukat. A ’Barishi’ kiadását amerikai turné követte Felix Martin gitárossal.

A BARISHI eget rengető groove-okkal és ádáz vokálokkal bombázza hallgatóját, egyenesen Vermont ősi, zöldellő hegyeiből – készülj fel az extázissal beoltott metál mennydörgő csapásaira.

Barishi
Blood from the Lion’s Mouth
Megjelenés: 2016. szeptember 16.

Tracklist:

1. Grave of the Creator
2. Blood from the Lion’s Mouth
3. The Great Ennead
4. Death Moves in Silence
5. Master Crossroads, Baron Cemetery
6. Bonesetter
7. The Deep
8. The Spectral Order

Felállás:

Sascha Simms: vokál
Graham Brooks: gitár
Jon Kelley: basszusgitár
Dylan Blake: dob

www.facebook.com/barishiband
www.facebook.com/seasonofmistofficial
http://smarturl.it/BarishiShop

Kapcsolódó cikkek

A Season of Mist leszerződött a Barishi bandával

KMZ

Hot News: Barishi and PureGrainAudio Offering Free Download of „The Waves”

KMZ

Hot News: Barishi – Vermont Progressive Metallers Release Self-Titled Debut Album

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek