Az extrém zene mindig is a művészi kifejezés sötétebb oldala felé hajlott. Ez sokszor a határok folyamatos feszegetéséhez vezetett: így születtek az egyre keményebb, gyorsabb, és hangosabb művek.
Az EMPTINESS új, „Not for Music” című albumával ki akar tűnni – és ezek a belga felfedezők bőkezűen meg is mutatják nekünk, hogy meddig merészkednek a sötétségbe.
A Brüsszelben 1998-ban alakult csapat konkrét jövőképpel vágott neki zenei útjának: belemerülni a sötétségbe és a horrorba. Bár zenei inspirációjukat olyan extrém műfajokból merítették, mint a black és a death metál, mégis mindig a szüntelen kísérletezés nyitottságával alkottak.
A „Not for Music” ezeket a korai behatásokat ágyazza be hangzásába, mintegy gonosz ólálkodásként az elegáns textúrák és felszínek alá. A húrok és az elektronika akadálytalanul szövődik össze az emelkedő sötétség hullámait alkotva, melyben a kísértetiesen hörgő vokál nyúzott idegeket tép, pont ahogy a száraz kígyóbőrként suttogó karmok siklanak az ősi, tiltott tudást rejtő pergameneken. A régmúltba révedezés helyett ez a rém azonban büszkén fészkel napjaink beton, üveg és acél építette metropoliszaiban.
Az EMPTINESS megfogta az ördög lábát, és magáénak tudhatta a lehető legjobb gyártási felállást mételyes zenéjéhez. Miután végeztek a felvételekkel saját Blackout Studio-jukban, a srácok meghívást kapták a „Not for Music” hangzásának további élezésére Jeordie White aka Twiggy Ramirez (MARYLIN MANSON, A PERFECT CIRCLE, NINE INCH NAILS) által, akit bevallottan lenyűgözött a 2014-es „Nothing but the Whole” albumuk. A Los Angeles-i meghívást boldogan elfogadva az EMPTINESS élt a Sean Beavan (GUNS N’ ROSES, NIN, SLAYER) általi közös munka lehetőségével is, így az album a Redrum Studio-ban kapta meg a végső keverést és masteringet.
Megalakulását követően az EMPTINESS két demót adott ki „Eternal Rising” (2000) és „Necrorgy” (2002) címmel, melyek említésre méltó visszhangot kaptak underground körökben. A „Guilty to Exist” (2004), „Oblivion” (2007), „Error” (2012) és „Nothing but the Whole” albumokkal a belgák egyre inkább nyomot akartak hagyni a fősodratú zenei médiában is.
Az EMPTINESS most kihívás elé állít téged: csukd be a szemeidet, és hagyd, hogy a „Not for Music” becsalogasson a sötét zene világába. Ne hagyd, hogy az ismeretlentől való félelem eltántorítson!
Track-list
1. Meat Heart
2. It Might Be
3. Circle Girl
4. Your Skin Won’t Hide You
5. Digging The Sky
6. Ever
7. Let It Fall
www.facebook.com/Emptiness.be
www.facebook.com/seasonofmistofficial
http://smarturl.it/EmptinessShop