A Grave Desecrator brutális zenét oszt nyers embereknek. Közelgő, sorban harmadik albumuk, a „Dust To Lust” teljes mivoltában igaz marad a brazíliai metál lelkületéhez. A forrongó dühöt az erőszak, féktelen politikai korrupció, vallási dekadencia és a mindennapos életben maradáshoz szükséges harc szüli. A kielégítő válasz minderre a tiszta gonoszságban rejlik: a szarkazmus magasztalása, a buja éjjelek hajszolása és alantas meggyőződéseik átélése.
A brazil elődök által kitaposott extrém utat követve a Grave Desecrator az underground igazi fáklyavivője, stabilan megállva helyét az olyan nagy nevek mellett, mint a SARCOFAGO, korai SEPULTURA, sőt, a korai SLAYER.
Az 1998-ban Rio de Janeiro-ban alakult csapat előző két albuma – a 2008-as „Sign of Doom” és a 2010-es „Insult” – bebetonozta hírnevüket az egyik legbrutálisabb dél-amerikai bandaként, melyet csak tovább erősített számos, kritikusok által is jól fogadott split lemezük és EP-jük.
A Grave Desecrator most készen áll megvédeni barbár örökségét. Magasba az öklöket és bangeljenek azok a fejek – a „Dust To Lust” közeleg!
Az énekes-gitáros, Butcherazor így nyilatkozott a banda nevében: „Az ‘A Witching Whore’ című szám egy, a 18. századi Rio de Janeiro-ban élt misztikus és ismeretlen karakteren alapszik – ’Bárbara dos Prazeres’ (’a gyönyörök Barbarája’), aki valószínűleg még a hírhedt Báthory Erzsébetnél is kegyetlenebb és véresebb alak lehetett. Mi vagyunk az első banda, akik Bárbara emlékét zenében idézzük meg. Rio egy híres prostituáltja volt, ám az évek alatt teljesen elaljasodott. A fekete mágiában és boszorkányságban találta meg a megoldást arra, hogy visszaszerezze elveszett szépségét: szüzek vére! Bárbara olyan vérfürdőkért felelt, melyben újszülöttek százait áldozta fel. Ennek a nőszemélynek minden kegyetlenségét zenében fejezzük ki a pusztító alapokra helyezett durva riffekkel, kiemelkedő gitárszólóval, valamint olyan csúcsokkal, melyek a fájdalom tetőpontjait reflektálják. Még a legtöbb riói sem hallott még erről a horrorisztikus történetről. A számnak az a torz kép adja meg a szükséges szürkeséget, amit a napos és nyitottnak tűnő Rio alatt megbúvó sötét titkokkal teli fertő okoz. Gyertek hát el velünk erre az útra, ahol a halál biztos, ám fájdalmasan lassú lehet.”
A banda a közelgő albumról: „Új albumunk, a ‘Dust to Lust’ kifejezi mindazt, amiről a GRAVE DESECRATOR szól. Egyenesen a vallás szívének céloztuk, az ’isten’, megváltás, béke, és mindezen tévhitnek szegezve, melyek táptalajt szolgáltatnak a korrupt és torz meggyőződéseknek. Ez persze semmi újat nem jelent a black vagy death metál világában. Brazilként azonban mostanában a radikális evangélistákat látjuk tombolni országunkban megátalkodott küldetéstudattal. Kőkemény ellenállással öklünkben szegülünk ellenük, hiszen mindez személyes, mivel szemeink előtt történik!”
A borítót készítő művész, Zbigniew M. Bielak szerint: „Mindezen kontraszt, ellenségesség, intolerancia és korrupció jelenlétében Brazília még mindig az egységesség világi időkapszulájának bizonyul, mely ellenében a nyugati metál annyira szelídnek és önelégültnek tűnik. A GRAVE DESECRATOR nem sokban különbözik a SARCÓFAGO, SEPULTURA vagy akár SLAYER történetétől a kemény ’80-as évekből. A próbák izzadságában ázva, mindennek ellenszegülve élezték ki albumról albumra durva kődarabjukat halálos pengévé. Most pedig itt az idő vért ontani. Nem egyszerű rámutatni a brazil extrém metál lényegére – a kreolos szexualitás és gyászos szentség olyan finom keveréke, melyet csak kevesen tudnak úgy megragadni, mint annak idején a SARCÓFAGO vagy a SEXTRASH. A tiltott élvezetek és különböző szörnyűségek ezen őrült vándorainak viszont mindenképpen sikerült! Öröm volt részt venni velük ezen az úton, és újra egy hibátlan ’80-as éveket elhozó albumot illusztrálni. Minden tiszteletem a régi brazil színtérnek, a SARCÓFAGO „Rotting” albumának borítója pedig egyik abszolút kedvenc műalkotásom, így nyilván a „Dust to Lust” borítója is itt-ott lerója tiszteletét felé. A belső artwork egy újabb tisztelgés, mégpedig HR Giger felé, akinek a lelkülete erősen átitatta a ’80-as évek metáljának esztétikáját, és akinek elhunytáról akkor szereztem tudomást, mikor épp a srácokkal voltam Rióban.”
Elérhető formátumok: CD és nyitható tokos dupla vinyl
Tracklist
1. Intro (Dust To Lust)
2. Temple Of Abominations
3. Funeral Mist
4. Gods Of Death
5. A Witching Whore
6. Host Desecration
7. Anathema Bloodlust
8. Bleed For Worship
9. Memento Mori
10. One More Soul
11. Mephistophallus In Occultopussy
12. Perpetual Oath
Grave Desecrator:
Butcherazor: gitár & vokál
Black Sin and Damnation: gitár
Élson „El” Necrogoat: basszusgitár
Márcio Slaughterer: dob
www.facebook.com/gravedesecrator666
www.facebook.com/seasonofmistofficial
http://smarturl.it/GraveDesecratorShop