Új dalszövegvideó érkezett a speed/thrash német űzőitől, az IRON ANGEL-től. Az októberben megjelenő „Emerald Eyes” albumukról vett „Sacred Slaughter” hozza és túllépi azt amit a német metál istenektől várhatunk.
„A „Sacred Slaughter” az első dal amit a bandának írtam („Sands of Time” című kislemez a harmadik volt), így talán ez mutatja be legjobban hogy képzeltem el fejlődésünket a bandával.” mondta Maximilian Behr, dobos. „Bár tagadhatatlanul speed metál nóta, a riffelés pedig első albumunkra, a „Hellish Crossfire”-ra visszakancsintva részben thrash-es, de egyúttal bonyolultabb és összetettebb lett, már nem csak az „alapcsomag”. Egyértelműen az egyik leggyorsabb és legbrutálisabb dala az albumnak. A szöveg az egyén belső meggyőződésének és annak betartásának a harcáról szól. A lélek aki a nyugalmat és békét keresi, felvértezve a „gyűlölet csak több gyűlöletet szül” tudásával, de végigtekint a világunkat formáló napi eseményeken (2018 júniusában írtam a dalt, de úgy néz ki most aktuálisabb mint volt), rájön hogy lehet muszáj lesz erőszakot alkalmaznia, és hiába önvédelemből teszi, mégis a konfliktus malmára hajtja a vizet. Jó mély szar ez, az fix.„
2018-as nagy sikerű „Hellbound” albumuk után a banda hangzása még kifinomultabb és érettebb lett anélkül, hogy gyengült volna a lendület és agresszió, sőt, pont fordítva. Az új album rengeteget visszahoz abból a thrash stílusból ami 1985-ös „Hellish Crossfire” debütjük utáni albumjaikról kissé hanyagolva lett. A másik oldalon viszont az írás, az előadás és a teljes kivitelezés újabb szintre lépett, és tiszta (de nem steril) produkciójával a banda hangzása új, falánk és lendületes.
2015-ös visszatérésük során az IRON ANGEL rengeteget turnézott, bejárva Észak- és Dél-Amerikát, és Európát. Olyan fesztiválok hallhatták üvöltésüket élőben mint a Play It Loud, Nordic Noise, Metalbash, Headbangers Open Air, Metalforces, Metallysee és Up The Hammers; és sok más fogja, hisz az IRON ANGEL 2021 elején folytatja turnéját, melyre a Bavarian Battle Open Air (DE) és a Mangualde Hardmetalfest (PT) már le is van fixálva.
Az „Emerald Eyes” a Mighty Music kiadónál 2020. október 2-án jelenik meg digitális, CD és bakelit verzióban.
Line up:
Dirk Schröder: vokál
Didy Mackel: basszusgitár
Maximilian Behr: dob
Robert Altenbach: gitár
Nino Helfrich: gitár