Premier

Shining – Gyllene Portanas Bro (official premiere)

Nem Niklas Kvarforth az első, pszichés zavaroktól szenvedő művész. A kiszámíthatatlan svéd szintén nem az első, akinek belső démonai kreatív énjének szerves részeit képezik. A metál világában viszont csapata, a SHINING tehetségben és zenei kiválóságban is egyedi és kiemelkedő bandának számít.

A betegségeit soha nem kendőző Niklas Kvarforth újra elénk tárja meghurcolt lelkét, ezúttal az „X – Varg Utan Flock” című lemezen. Dühe, zavarodottsága, fájdalma és kínjai mind-mind tapinthatóak a banda hosszú történelmének tizedik albumán.

Vonatkoztatási pontként valószínűleg a legendás „V – Halmstad” szolgálna legjobban. Mindemellett az előző, „IX – Everyone, Everything, Everywhere, Ends” (2015) című remekmű behatásai szintén feltűnnek az új lemezen is. A progresszív rock, jazz, komolyzene, és még a pop halvány nyomai is fellelhetőek a hangjegyek között.

Az elénk tárt széles zenei paletta mellett Niklas Kvarforth torz elméjének legsötétebb mélységeiből előtörő, mélyen érzelmes gyászénekei is túlmutatnak a megszokott metál bandákon mind énekskálán, mind változatosságban.

A SHINING lángelméje, Niklas Kvarforth szerint: „A „Gyllene Portarnas Bro” című szám 1999 óta íródott, és egyike az album nyugodtabb pillanatainak. A három különböző rész köré épülő track eredetileg a „Livets Ändhållplats” albumra készült. Később átdolgoztuk a „Redefining Darkness” számára, de csak most jött el az ideje, hogy igazi értelmet kapjon. Szövegileg az emberi elme és lélek elcsábításáról szól, az elcsábított életciklusának végső pusztulásáról. A dal tökéletes alappal szolgál a rákövetkező erőszakos sötétség hangulatához.

Az 1996-ban Kvarforth által alapított SHINING saját kiadásként debütáló „Submit to Self-Destruction” (1998) című hét hüvelykese szülte a „szuicid black metál” kifejezést. 2000-ben, négy évvel első teljes albuma után következett a „I – Within Deep Dark Chambers”, majd rá egy évre a „II – Livets Ändhållplats”, mély nyomokat hagyva az underground színtéren – ezután Niklas teljes felállását lecserélte, majd folytatta véget nem érő tagcseréit az évek folyamán. A MAYHEM dobosával, Hellhammerrel a fedélzeten jelent meg a 2003-as „III – Angst” és a 2005-ös „IV – The Eerie Cold” című anyag, melyek már nagyobb sajtóvisszhangot keltettek. A SHINING ekkor kezdte elhozni vízióját és sokszor erősen megosztó fellépéseit az európai színpadokra. Kvarforth pszichés egészsége viszont sokszor vezetett koncertlemondásokhoz, pszichológiai és tettlegességig fajuló harcokhoz bandán belül, végül pedig a csapat feloszlásához. A nyughatatlan énekes viszont nem érte be pihenéssel összeomlása után sem, így új tagokkal újraalkotta csapatát, és 2007-ben kiadta elismert remekművét „V – Halmstad” címmel. Ekkorra a SHINING már húzóbandának számított, és többek között a SATYRICON és MAYHEM csapatokkal közösen turnézott. Több tagcsere után a svéd egyszerre két albumot rögzített: a „VI – Klagopsalmer” 2009-ben, a „VII – Född Förlorare” pedig két évvel később jelent meg. A banda ekkor kapta meg első svéd aranylemezét is a „Förtvivlan, Min Arvedel” single-ért. További felállásbeli változások után a SHINING 2012-ben tért vissza „Redefining Darkness” címet viselő, kevésbé agresszív, de annál ördögibb hangzású anyagával. Season of Mist szerződésük előtt a banda „8 ½ – Feberdrömmar I Vaket Tillstånd” nevű projektjével jelentkezett, rajta Kvarforth hat kedvenc énekesével. 2014 augusztusában a csapat bevette magát Andy LaRocque Sonic Train stúdiójába kilencedik albumuk felvételére; a „IX – Everyone, Everything, Everywhere, Ends” Niklas Kvarforth zenei evolúciójának és tapasztalatának csúcsát képezte. Ezt újabb tagcserék és összeomlások követték.

Kvarforth viszont újra visszaküzdötte magát a mélyből. A „X – Varg Utan Flock” egy minden műfaji korlátozást maga mögött hagyó zenei remekmű, mely ragyogó bizonyítéka annak, hogy egy tépődő elme is hatalmas dolgokra képes, ha a kiválóság és küzdelem szenvedélyes akarata hajtja. Hallgassuk tisztelettel.

Track-list
1. Svart Ostoppbar Eld (7:11)
2. Gyllene Portarnas Bro (6:39)
3. Jag Är Din Fiende (7:05)
4. Han Som Lurar Inom (8:03)
5. Tolvtusenfyrtioett (2:53)
6. Mot Aokigahara (9:33)

Vendégzenészek
Andy La Rocque: gitárszóló, “Jag Är Din Fiende”
Olli Ahvenlahti: zongora, “Tolvtusenfyrtioett”

Felvételek, keverés és mastering: Andy La Rocque, Sonic Train Studios
Borító: Kevin Rolly
Fényképek: Špela Bergant és Tomaž Gorkič (asszisztens)

Elővásárlás: http://smarturl.it/ShiningVarg
Elérhető formátumok
Digibox extrákkal és két bónusz trackkel │ Digipak CD │ Nyitható tokos dupla LP különböző színekben két bónusz trackkel │ Kazetta

www.facebook.com/shiningofficial
http://smarturl.it/ShiningVarg
www.facebook.com/seasonofmistofficial

Kapcsolódó cikkek

A Shining kiadja ütős új videóját a „Vilja & Dröm” számához

KMZ

Devin Townsend Project, Periphery, Shining – Koncertbeszámoló

Melciah

Shining – „Framtidsutsikter” dalpremier

KMZ

Shining – „Besök Från I(ho)nom” dalpremier

KMZ

Shining – Albumrészletek és első szám premiere

KMZ

Shining – Kilencedik nagylemez bejelentése, weboldal újraindulása

KMZ

Hot News: Season of Mist signs Shining!

KMZ

Hot News: Film Maker To Accompany Sweden’s Shining On Upcoming Tour. New Video Teaser Released

KMZ

Hot News: Niklas Kvarforth’s Shining To Headline Razors Over Europe 2013 Tour. Black Metallers Crest of Darkness and Thrashers Sterbhaus To Support

KMZ

SHINING – 8 ½ – Feberdrömmar I Vaket Tillstånd

Menegroth

Hot News: Sweden’s Shining Debuts Track From Upcoming Album

KMZ

Hot News: Sweden’s Shining Announces Track Listing and Guest Performers on Upcoming Album

KMZ

Hot News: Sweden’s Shining Reveals Artwork For Upcoming Album

KMZ

Hot News: Dark Essence Records and Niklas Kvarforth’s Shining Get Together For Special Release

KMZ

Hot News: Shining Posts Teaser And Previews Artwork For Upcoming Split

KMZ

Hot News: Niklas Kvarforth’s Shining To Be Subject Of Documentary

KMZ

SHINING / MONUMENTUM – Split 7”

Dr. Feelgood

Hot News: Sweden’s Shining Heads For Croatia And Slovenia

KMZ

Hot News: Shining’s Niklas Kvarforth To Publish Book Of Lyrics

KMZ

Hot News: Shining – Reveals History Behind New Video Storyline

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek