Premier

Sólstafir – Bláfjall (official premiere)

A SÓLSTAFIR frontembere, Aðalbjörn Tryggvason a következőket mondta személyes nyilatkozatában: „A „Bláfjall” jelentése kék – mármint egy fekete, fekete hegyben, és az ember saját elméjével és démonjaival szemben való hadakozás körül forog, mely gyakran önpusztításba és szeretteinek megbántásába kergeti őt. Én magam is megküzdöttem az alkoholizmussal, ez pedig egy soha véget nem érő harc marad, mintha egy végtelen hegyet másznék a sötét ködben. Ugyanakkor a reményről is szól, hiszen van kiút, de meg kell ragadni a kötelet amikor az megindul feléd, aztán kapaszkodni bele amilyen erősen csak tudsz. Mindenki vesztét jelentheti egy fekete hegy, vagy a mi esetünkben a „Bláfjall”.

A zenét mindig meg fogja határozni a környezet, amelyben létrejött. Hihetetlenül változatos tájaival, mely a fehér gleccserektől a bizarr vulkáni tájakon, mohazöld réteken, mély fjordokon és jégroppantotta hegyeken át a fekete tengerpartokig terjed, Izland eddig is számos lenyűgözően eredeti bandát nevelt ki: ilyen a SIGUR RÓS, BJÖRK, és a SÓLSTAFIR.

A SÓLSTAFIR az évszakok folytonos változását testesíti meg; a változó fényeket, sötétséget, színeket, az extrém északi klímát, az erős kontrasztokat, a természet szépséges és halálos erőinek közelségét, és az ősi istenségek csontjait magukban hordozó tájakat – úgy, ahogy rajtuk kívül más banda talán nem is képes.

A SÓLSTAFIR nem hasonlítható más együtteshez. Legújabb albumuk, a „Berdreyminn” még jobban ráerősít erre. Mint ahogy a címe („az eljövendő megálmodója”) is helyesen sugallja, a négy izlandi eddig is figyelemre méltó evolúcióját még messzebbre viszi. A banda továbbra is kísérteties dallamokat, pszichedelikus részeket és erőteljes klasszikus- és hard rock behatásokat szólaltat meg, visszhangozva metálos múltjukat. A SÓLSTAFIR viszont nem a stílusra, hanem a tiszta érzelmekre helyezi a hangsúlyt. A „Berdreyminn” szándékosan eklektikus, hiszen így tudja hanggá alakítani az ízlelést és textúrát. A műfaji határokat nem szegik át, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyják. A zenei behatásokat források széles köréből gyűjtik össze, újrahangolják, majd új mintákba szövik őket. A búskomorság, vágyódás, düh, öröm, gyönyör, fájdalom és sok más érzelem fűti ezt az albumot.

Annak ellenére, hogy mai füllel kifejezetten rockos hangzásról beszélhetünk, a SÓLSTAFIR metálos gyökerekkel büszkélkedhet 2002-es „Í Blóði og Anda” („Vérben és lélekben”) címmel debütáló albumával. A napjaink izlandi zenéjére jellemző reszelős szirén énekek helyett a frontember, Aðalbjörn Tryggvason vitriolosan ropogós vokálokat köp az éterbe, a húrokat pedig black metálból kovácsolták. Az ezután következő albumok, név szerint a „Masterpiece of Bitterness” (2005) és „Köld” (2009) a folyamatos fejlődés következő állomásait jelezték. A SÓLSTAFIR tovább folytatta magányos útját és egyértelműen levetett magáról mindenféle skatulyát amibe előtte bele lehetett sulykolni: az úttörő „Svartir Sandar” (2011) és „Ótta” (2014) elnyerte a kritikusok tetszését is, és rengeteg új rajongót szerzett a bandának – mindezt úgy, hogy korábbi követőik nagy részét sem idegenítették el maguktól.

A SÓLSTAFIR most új vizek felé fog evezni a „Berdreyminn” albummal. Az izlandiak viszont viszik magukkal otthonukat, hajóik sziluettjét pedig bárhonnan könnyű lesz felismerni. Üdv a fedélzeten; a cél a feltérképezetlen zenei tájak meghódítása!

Tagok

Aðalbjörn Tryggvason: gitár, ének
Svavar Austmann: basszus
Sæþór Maríus Sæþórsson: gitár
Hallgrímur Jón Hallgrímsson: dobok, háttérvokál

Vendégzenészek
Rezesek, húrosok, és zongora több tracken

Felvételek: Sundlaugin Studio (IS), Birgir Jón Birgisson & Jaime Gomez Arellano
Keverés: Orgone Studio (UK), Jaime Gomez Arellano
Mastering: Sterling Mastering (US), Ted Jensen
Borító: Adam Burke

Elérhető formátumok

Digipak CD
Digibox extrákkal
Fadoboz (2 vinyl LP + 10″ vinyl + CD + bónusz CD és extrák)
Nyitható tokos dupla-LP különböző színekben

www.facebook.com/solstafirice
www.facebook.com/seasonofmistofficial
http://smarturl.it/SolstafirBerdreyminn

Kapcsolódó cikkek

Katatonia, Sólstafir – Koncertbeszámoló

bönin

KME videók: Manimal, The Apex, Devil You Know, Billion Dollar Babies, Brainstorm, Vesania, Zygnema, Sólstafir, Degradead, Soulbound, Wisdom, Luca Turilli’s RHAPSODY

KMZ

A Sólstafir korábbi dobosuk távozásáról beszél

KMZ

Sólstafir – Új dalpremier!

KMZ

Hot News: Sólstafir announce European shows!

KMZ

Hot News: Sólstafir premiere new song!

KMZ

Sólstafir – Ótta dalpremier

KMZ

Hot News: Sólstafir announce new album!

KMZ

SÓLSTAFIR – Í Blóði Og Anda (In Blood and Spirit) (Reissue)

Menegroth

Hot News: Sólstafir stream track of re-release!

KMZ

Hot News: Sólstafir stream track off reissue!

KMZ

Hot News: Sólstafir’s debut album to be reissued!

KMZ

Hot News: Sólstafir kick off European tour!

KMZ

Hot News: Sólstafir announce European tour

KMZ

Hot News: Seaons of Mist news – Gorguts, Chaostar, Disperse, The Old Dead Tree, Sólstafir, Rotting Christ, The Casualties, Holy Sleep

KMZ

Hot News: Season of Mist news: Engel, Terrorizer, Eths, Sólstafir

KMZ

Sólstafir, Xenomorph, Hocico a Fekete Zajon

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Sólstafir, Kells, Dodecahedron, Drudkh, Ghost Brigade

KMZ

SÓLSTAFIR – Svartir Sandar 2CD

Menegroth

Hot News – Season of Mist news: Saint Vitus, Morbid Angel, Esoteric, Kells, Fair to Midland, Eths, Sólstafir

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek