Afterlife

Aornos / Ygfan / Arkas – megint remekül éreztük magunkat ezen a rendezvényen

2022. február 25. @ Budapest, Supersonic – Blue Hell & KVLT

Algras (AORNOS zenekar)

Körülbelül három hónappal az előző alkalom után újra egy nagyszerű eseményen vehettem részt a zenekarral az Insane Hellride Entertainment szervezőcsapatának köszönhetően.
Az utazás, bepakolás, kipakolás szokásos fáradalmáért kárpótolt a backstage catering kínálata, ahol még Harsányi Zsolt saját készítésű, remek paprikás krumplijába is bele lehetett kóstolni.

Első fellépőként az Arkas triója varázsolt szürreális -olykor Twin Peaks-szerű- hangulatot instrumentális, fúvósgazdag zenéjével, ami már jelezte, hogy nem egy szokványos black metal estnek lehettek szem és fültanúi azok, akik tiszteletüket tették aznap a KVLT-ban.
A hangzás egyenesen remeknek volt nevezhető, persze ehhez jócskán köze lehetett sok torzításmentes résznek, de a dob is erőteljesen, tisztán szólalt meg, ahogy a szaxofon, fuvola is. A basszusgitár nem is hiányzott, megoldották a mély tartomány létét máshogy, leginkább a gitár effektpedáljával.

Másodikként az Ygfan lépett színpadra, akiknek az urbánus post (black) metal zenéje szintén sok elszállós, atmoszférikus pillanatot szállított. A hangzás, játék náluk is teljesen rendben volt.

A harmadik fellépőt, a francia post black metal Nature Morte-t már csak ímmel-ámmal tudtam figyelemmel kísérni a koncertre való készülődés miatt, de amit láttam belőle az egy teljesen profi műsor képét mutatta, nagyszerű hangzással, saját fényjátékkal és leginkább orbitális mennyiségű füsttel, ami kezdetben úgy tűnt, hogy még a mi koncertünkre is elég lesz 🙂

Végül, negyedikként következett az Aornos, ami azért valamennyire kilógott a fellépők közül, bár talán pont ez adhatta meg a bukéját az estnek, mert véleményem szerint szó sem volt itt ízléstelen eklektikáról. A közös hívószó talán az „atmoszférikus” jelző lehetett, még ha a fellépő zenekarok mindegyike a saját szája íze szerint is prezentálta azt. Annyi, hogy nálunk ez az „atmoszférikus” jelző nyugodtan kiegészíthető az „apokaliptikus”, „mord” titulussal is, de hát ki merné állítani, hogy a Világ végének ne lenne egy „bájosan” megkapó hangulata?
Szerintem az előző zenekarok jelentékeny számú lebegései, nyugtató, elszállós betétei után kívánatos ellenpontként kapta az arcába az ottmaradott publikum a vérbő black metal csapásokat.

A saját szerzeményű De Profundis komolyzenei intrója után -ahogy mondani szokás klisésen- bele is csaptunk a lecsóba egy új dallal, ami a következő album címadója is egyben. Egyszer talán az a nap is eljön, amikor megjelenik maga az anyag is, hiszen a remény hal meg utoljára…  A The Kingdom of Nemesis irgalmatlan, armageddonszagú kirándulása és a Trace To Beckoning Fade headbanger zúzása után elővettük az egyetlen magyar nyelvű, rég nem játszott Alea Iacta Est nótát is, ami kb. magában foglalja az Aornos zenéjének lényegét. A kellően masszív / ütős programba beiktattunk egy másik új szerzeményt is ötödikként, amivel tényleg a „fekete mennyekbe zuhantunk”.  Ezután következett az utóbbi időben nyitódalként szuperáló From A Higher Reality, amely szintén a felsőbb szférákba avászkodik, mint az előző dal, csak a tempó őrültebb itt, nem kicsit. S végül tényleg nem maradt más hátra, mint az örökös záróakkord, az evangélium ellentéte, végén az elmaradhatatlan, belassított, Chopin féle gyászinduló néhány taktusával.
Külön apropója volt ezen hangversenyünknek, hogy itt mutatkozott be a másik állandó gitárosunk, Amdusias, aki nem sokára át is érezhette a Káosz uralása kísérletének nehézségeit, tekintve, hogy többedmagával együtt ő sem hallotta megfelelően befelé azt, amit kellett volna.
Sajna a zenénk összetettsége, sűrűsége miatt nincs éppen se a hangmérnöknek, de kiváltképpen nekünk könnyű dolgunk, hogy megfelelő kontroll alatt tartsuk az egész élő produkciót, főleg, ha a monitor ládák sem adják azt vissza, amit kellene, és hát ez most is jellemző volt valamennyire.
Én a magam részéről annyit mondhatok, hogy volt már sokkal rosszabb is a befelé szólás, bár az énekmikrofon gerjedéseit talán meg lehetett volna spórolni, igaz, az kifelé is hallható volt…
Robinak, a dobosnak is rakoncátlankodott a dobszerkó a játéka alatt, ami némi „szerelést” igényelt a kb. 240 BPM számú blastbeat-orgia közben, de hát ugye úgy szép az élet, ha zajlik, meg mikor máskor, ha nem az amúgy is ritka számú koncertjeink egyikén történjen ilyesmi? Összességében megint remekül éreztük magunkat ezen a rendezvényen is, köszönet ezért a szervező Ádámnak, Zsoltinak, az összes illetékesnek és a fellépő zenekaroknak. Epic este volt!

SETLIST:

0. De Profundis (Intro)
1. Pre Divine
2. The Kingdom of Nemesis
3. Trace to Beckoning Fade
4. Alea Iacta Est
5. Falling Into the Black Heavens
6. From a Higher Reality
7. Dysangelium

Fotók: Sasvári Ágoston


Zs (YGFAN zenekar)

Fura érzés volt ennyi idő után újra koncertezni… A Covid miatt sokáig nem is próbáltunk, aztán koncert előtt berobbant az ukrán háború, ami rendesen el is vitte a figyelmünket. Nem állíthatom, hogy fókuszáltan léptünk aznap színpadra. Minden esetre érdekesnek tűnt a meghívás, érdekes előadókkal, szóval azért vártuk is az eseményt. Ha már itt tartunk nagy-nagy köszönet a szervező srácoknak (Insane Hellride Entertainment), a többi fellépőnek és mindenkinek, aki megnézett minket. Az előzetes hírek alapján nem számítottunk nagy érdeklődésre, így kellemes meglepetésként ért minket, hogy ha szellősen is, de megtelt a küzdőtér! Nagyban készülünk már a következő album felvételeire, így két új számot is csatasorba állítottunk az eseményre. Nagyjából minden összejött, aminek ilyenkor össze kell jönnie… Kezdődött egy gitárproblémával, aztán jött számos apróbb malőr, amit megkoronázott a basszusgitár egyik hangolókulcsának leválása a gazdatestről, kb. két számmal a vége előtt. Laci ügyesen megoldotta, így is maradt neki 4 használható húrja! 🙂 Mindettől függetlenül szerintem sikerült egy kis ízelítőt nyújtanunk abból, hogy mi is az az Ygfan 2022-ben. Mi összességében élveztük a bulit és bízunk benne, hogy a felénk áradó energiából sikerült valamit visszacsepegtetni a megjelenteknek, mert nagyon megérdemelték!

Fotók: Pale Dewfall Photography


Arkas zenekar

Február 25-én játszottunk a zenekar fennállása óta először a KVLT-ban. Imádtuk az egész estét, nagyon jó hangulat volt. Ezúton is nagyon köszönjük a szervezést az Insane Hellride Entertainment-nek! Megérkezéskor egyből baráti volt a fogadtatás. Még láttunk valamennyit a Nature Morte soundcheckjéből, aztán mi is elkezdtünk pakolni a színpadra, meg beállni. Első zenekarként mi nyitottuk az estét, addigra nagyjából meg is telt a terem. A koncerten nagyon jó hangulat volt, és pozitív visszajelzések jöttek utána. Jó érzés volt látni, hogy élvezik a mi kis „katyvaszunkat” (ha ha). Aznap estére készültek el az új zenekaros pólók az Artemis grafikájával (Balázsnak ezúton is köszönjük a gyors reagálást!), és jó volt látni azt, hogy a koncert után már el is vittek belőle néhányat. Habár zeneileg kilógtunk az este felhozatalából, beszéltük az Aornos énekesével Csabival, hogy jó, hogy mindegyik zenekar más stílus és mégis passzol minden egymáshoz. Köszi mindenkinek, aki ott volt!

SETLIST:

Újvég
K. K.
Léthe
Kolomp
Ska
Fuv k.
Cerberus
Harmadik tip
Pedalos
Artamis

Fotók: Pale Dewfall Photography


Kapcsolódó cikkek

Generation Breakdown, Arkas – jól éreztük magunkat

KMZ

DeathcrusH, Arkas – Koncertbeszámoló

Steve

XIII. Full of Anger Underground Metal Fesztivál – még rengeteg sikeres FOA-t kívánunk

KMZ

Arkas, Hiraeth – közös bandázás, sörözés, hallgatókkal való sztorizgatásokkal zárult az este

KMZ

Choose Your Destiny – Koncertbeszámoló

Steve

Lowland Storming – Aornos / Atrox Trauma / Türböwitch / Exodikon – még sok ilyet!

KMZ

Wiegedood, Ygfan – Koncertbeszámoló

Cryonus

Koncertajánló: Wiegedood, Ygfan

KMZ

IV. Engulfing the Void

KMZ

Under The Ashes #2 – Sear Bliss, Ygfan, Gylliath, Necroratory

KMZ

Koncertajánló: Goatess, Ygfan, Burning Full Throttle, No Eves

KMZ

Under The Ashes – Perihelion, Svoid, Ygfan, Enter The Void koncert

KMZ

Ygfan Interjú

KMZ

Aornos – Megjelent a kislemez!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek