Afterlife

Meteora, Pennhurst – egy szuper bulit tudhatunk magunk mögött

2023. március 11. @ Budapest, S8 Underground Club

Meteora zenekar – Baranya Dani (szólógitár) élményei

Március 11-én megkezdtük a 2023-as koncertszezont a budapesti S8 Underground Club színpadán a Pennhurst, a The Fifth Page és a Subcortic társaságában.
Lelkesen készültünk a koncertre, ment a meló rendesen a próbákon, mivel egy olyan dallal is készültünk, amit még nem játszottunk azelőtt, a harmadik nagylemez címadó dalát az „…Of Shades and Colours” című számot. Remek közönség volt, akik kitartóan állták a sarat az egész este alatt. Az önfeledt bulizás és headbangelés mellett, azért feszülten figyelő arcok is voltak, akik egyszerűen átadták maguk a zenehallgatásnak. Nagyon jó volt újra színpadon és látni ezeket az embereket, akiknek zenéltünk. A hangosítás is az S8-tól megszokottan profi volt, amely Tim Gergely munkáját dicséri – neki ezúton is köszi! A backstage-ben is nagyon jó volt a hangulat, minden zenész izgatottan várta a koncerteket, amerre néztem mindenki gyakorolt, bemelegített. Persze nem maradhatott el sem a közös hülyülés, poénkodás, sem a szakmázás, egymás hangszereinek mustrálása. Külön jó érzéssel töltött el, hogy már ismerős és eddig ismeretlen zenészekkel voltam körülvéve és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Összességében egy szuper bulit tudhatunk magunk mögött. Legközelebb szintén az S8-ban találkozhattok velünk március 30-án, ezúttal a Temperance (I), a Phantom Elite (Nl-Br), az Attractive Chaos (F-I) és az Æternight társaságában.

SETLIST:

1. Slaves of Creation
2. Memento Mori
3. Immortal
4. Danse Macabre
5. Die, Live, Forgive
6. Voices Within
7. …Of Shades and Colours
8. Wings of Rebellion
9. Tag the Truth
10.  Our Paradise

Pennhurst zenekar élményei

Mi történt veletek a koncert előtt?

A programunk meglehetősen sűrű volt, hiszen előző este léptünk fel a veszprémi Teremben a Your Last Steps és a Sevége zenekarokkal. Még fel sem ocsúdtunk, de már mindenre elszántan úton voltunk a következő helyszínünk, azaz az S8 felé.

A színpadon mit éltetek át, milyen élményben volt részetek?

Az S8 kedves hely a mi számunkra, fellépési lehetőséget ad számos feltörekvő zenekarnak, lelkes közönséggel bír, itt igazán lehet szívből játszani.

Milyen volt a koncert utáni időszak?

Lazításra természetesen semmi esélyünk, ugyanis április 15-én ismét a húrok közé csapunk a Dürer Kertben a LIVE LIFE HARD és az As Karma Brings oldalán. Nem mellesleg folyamatosan dolgozunk a következő lemezünkön, amelyből mácrius 19-én vasárnap egy klippes dalt fogunk a nyilvánosság elé tárni

SETLIST:

1. Színfalak mögött
2. Örökség
3. Szörnyszülött
4. Életek Árán
5. Féltve élsz
6. Megsebzett
7. Őrizetlenül
8. Emberben az embert
9. Védd magad

230305Meteora

Kapcsolódó cikkek

Koncertajánló – Pennhurst, Nest of Plagues, Mirror

KMZ

Koncertajánló – Tiansen, Mirror, Pennhurst

KMZ

Pennhurst – Európa egyik legjobb metál fesztiválján szerepelnek

KMZ

Pennhurst – Újjáéledt: Dal- és klippremier

KMZ

Szörnyszülött – Harapós új dal a modern metalos Pennhurst-től

KMZ

Kalandozás a szimfonikus metal ezerarcú birodalmában – Harmadik nagylemezével jelentkezett a Meteora

KMZ

Meteora – Szeptemberben érkezik az “…Of Shades and Colours” nagylemez!

KMZ

Meteora dalpremier: Danse Macabre – Chris Harms (Lord Of The Lost) vendégszereplésével!

KMZ

Pennhurst – megnézhető a „Megsebzett” videoklip

KMZ

Nemoreus / Isatha / Sollen / Meteora – nagyon várjuk mikor játszhatunk Budapesten újra

KMZ

Pankrációs műsorhoz adott főcímdalt a Pennhurst

KMZ

Pennhurst – megérkezett az első szöveges videó a debütáló lemezről, „Ha némán állsz” címmel!

KMZ

Pennhurst – lemezbemutató koncert

KMZ

Pennhurst – debütáló lemez, új klip!

KMZ

Megérkezett az első exkluzív stúdió videó a Modern metalos Pennhurst-től!

KMZ

Meteora interjú

KMZ

Meteora – készül az új nagylemez, a My Reality már elérhető digitális kislemezként is!

KMZ

Pennhurst – Újabb dal a jövő tavasszal megjelenő debütáló lemezről!

KMZ

Pennhurst – „WTSD” szöveges videó

KMZ

Vadonatúj Pennhurst zúzda a készülő nagylemezről!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek