Bodor Máté

Bodor Máté – Ismét Sylosis turnén a Chapters!

KMZ
Örömmel jelenthetem be, hogy zenekarom a Chapters részt vesz az áprilisban induló 11 dátumos „Slings And Arrows” névre keresztelt Sylosis turnén! Rajtunk kívül még két másik zenekar, a Hang The Bastard és a Xerath is részt vesz a koncerteken! Nagyon izgalmas időszak ez a számomra, hiszen február 25-én Németországban a...

Bodor Máté: A Caliban gitárosaként a Kölnben!

KMZ
A „Play Live With Caliban” verseny győzteseként engem ért az a megtiszteltetés, hogy február 25-én a német Caliban zenekar kölni koncertjén eljátszhatom velük a „24 Years” című számomra kedvenc dalukat. Nagyon nagy meglepetés volt számomra az eredmény, hiszen rengeteg jelentkező volt, de egyben nagyon jó érzés is, mert egyik kedvenc...

Bodor Máté – Chapters Új Dal és Európai Dátumok!

KMZ
A napokban nyílvánosságra hoztuk a hamarosan megjelenő első lemezünkről a „The Imperial Skies” című dalt, mely egyben a címadója is lesz az albumnak. A különböző internetes portálokon terjesztett dalnak a hallgatósága 10 óra alatt nagy meglepetésünkre az ezer felé emelkedett! Két héten belül indulunk egy 10 napos turnéra a Sylosis,...

Bodor Máté – Chapters/Sylosis őszi turné és Lemezhírek!

KMZ
Örömmel jelenthetem be, hogy zenekarom a „CHAPTERS” részt vesz egy 10 napos turnén az Egyesült Királyságban a Sylosis, Malefice és Anterior zenekarok társaságában! A koncerthelyszínek és dátumok a következőek: 28/09 - Bristol, Thekla 29/09 - Cardiff, CF10 30/09 - Birmingham, HMV Institute 01/10 - Manchester, Club Academy 03/10 - Leeds,...

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek