Hellalive

Iron Maidnem, Szepultúra, Hellalive – Koncertbeszámoló

Melciah
2013. március 2. @ Debrecen, Kaptár Régóta vártam a 2013. március másodikán esedékes feldolgozás bulit a Kaptárban, nagyjából azóta, hogy a rendező, Tóth Csaba megemlítette, lesz ilyen party. Rég nem láttam a Szepultúrát élőben – igen, Szepultúra, a magyar feldolgozásbanda! -,  de kíváncsi voltam az Iron Maiden, illetve a többször...

Bring The Bands Home: Slipchaos, gRain, Hellalive, Scary Guyz – Koncertbeszámoló

Melciah
2013. január 12. @ Debrecen, Roncsbár Ugyan valami ismeretlen okból kifolyólag sosem értettem a tribute zenekarok lényegét, megembereltem magam, erőt vettem saját magamon, majd elkóvályogtam a debreceni Roncs Bár feldolgozás zenekar bulijára, 2013 januárjának 12. napján. Úgy láttam már a legelején is, hogy sokakat érdekel majd a négy zenekar slágergyanús...

Hellalive – Új felállásban a Dirty Black SummerFesten

KMZ
Az augusztus 17-i DürerKert-es Dirty Black SummerFestre a Hellalive egy teljesen megújult repertoárral és felállással készül. Kis Viktor utolsó fellépése a Bury Your School Fesztiválon volt júniusban, utána köszönt el tőle a banda. Mint Schaf Lili, a banda gitárosa említette: ”Viktor nélkül nem tudott volna elindulni a Hellalive, hiszen a tavaly...

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek