Historica

Historica – Első lemezének újra kiadásával és – többek között – egy hajós koncerttel búcsúzik el ideiglenesen a közönségétől a csapat

KMZ
2016. augusztus 13-án, szombaton jelenik meg a Historica zenekar „Kis magyar historica” című albuma a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A lemezanyag 2011-ben magánkiadásban már megjelent, ez szerepel teljes egészében ezen a – digipak csomagolást kapott – kiadványon. „Ez a lemez ’A’ Historica lemez! A rajta szereplő számok 80...

Historica: A csend benn vár – új single A Dal 2016 kapcsán, szombaton lemezbemutató a P. Box társaságában

KMZ
2015. december 7-én jelent meg a Historica együttes negyedik CD-je, “Olyan fa vagyok” címmel a NAIL Records / Hammer Music gondozásában, mely a 12. helyen nyitott a MAHASZalbumlistáján. Az anyaghoz tartozó első videóklipet a címadó dalhoz forgatták, mely az albumhoz hasonlóan digitális single formában is elérhető....

Historica: Olyan fa vagyok – megjelent az új CD

KMZ
2015. december 7-én jelent meg a Historica együttes negyedik CD-je, “Olyan fa vagyok” címmel a NAIL Records /  Hammer Music gondozásában. A csapat harmadik rock albumán, az elődeihez képest kissé „puhább" hangvételű lemezen, a megszokott konkrét történelmi témák és életérzések mellett néhány személyesebb hangvételű dal is helyet kapott....

Historica: Olyan fa vagyok – új klip és single, decemberben album

KMZ
2015. december 7-én jelenik meg a Historica együttes negyedik CD-je, “Olyan fa vagyok” címmel a NAIL Records /  Hammer Music gondozásában. A csapat harmadik rock albumán, az elődeihez képest kissé „puhább" hangvételű lemezen, a megszokott konkrét történelmi témák és életérzések mellett néhány személyesebb hangvételű dal is helyet kapott....

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek