December 7-én megjelent új lemezéről, immár a harmadik dalához készített videóklipet a csallóközi hármasfogat. A rövid időn belül nagy nézettséget elérő „Szívemen a jel“ és......
Új gitárossal kezdte az idei évet a felvidéki Phoenix RT. Az ősszel megüresedett gitáros posztot január elejétől Győrög Marci tölti be, aki elmondása szerint 13 éves korától különböző formációkban zenélt, a Phoenix RT-be pedig egy közös ismerős ajánlotta december végén. „Marcival az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk. Nagyon tehetséges gitáros....
Új hónap, új szöveges videó. Ezúttal a Nincs lehetetlen című dalra készítette el új szöveges videóját a csallóközcsütörtöki Phoenix RT. A zenekar a nyár eleje óta meg sem áll, az országhatáron innen és túl is több fesztiválon találkozhattatok velük....
A 2015-ben megjelent Piros Karikás Részletek című lemez egy újabb dalára készített szöveges videót a Phoenix RT. Ha elcsípitek a csallóközcsütörtöki brigádot a Szépség vs Szörny turnéján, ezt a dalt is meghallgathatjátok. Erre a következő lehetőség most szombaton a kecskeméti Kilelében lesz. A turné további állomásait a zenekar Facebook oldalán...
Október 30-án este 18:30-kor új klippel jelentkezik a csallóközcsütörtöki rock’ n’ roll trió. A tavaly decemberben megjelent Piros Karikás Részletek című lemezről, ez lesz a harmadik dal, melyhez videó készül. A bulizós Privát Mennyország és a Lépjünk le! után most a korong zúzósabb oldalát is megmutatják a srácok. A Sötétség...
Már csak egy hónapot kell várniuk a Phoenix RT rajongóknak, és a csapat ismét megindul :) Ahogy tavasszal, az őszi/téli szezonban is találkozhattok velük jó néhány magyarországi klubban és természetesen a Felvidéken is. Budapestre kétszer is ellátogat a csallóközcsütörtöki zenekar. November 12-én a Dürerben, november 25-én pedig a Road vendégeként...
2016. április 3-án új szöveges videóval jelentkezett a tavaszi lemezbemutató turnéját bonyolító felvidéki hármasfogat, a Phoenix RT. A tavaly december 7-én megjelent, és a MAHASZ sikerlista 13. helyen nyitó „Piros karikás részletek” című lemezről eddig két klip látott napvilágot. Még az anyag előhírnökeként előbb a „Privát Mennyország”, majd a „Lépjünk le!”...
2015. december 7-én jelent meg a csallóközcsütörtöki Phoenix RT új lemeze Piros Karikás Részletek címmel. A Supersize Production-ben Varga Zoltán producer közreműködésével készült új anyag a megjelenés hetében a MAHASZ lista 13. helyén nyitott. Az új korong 10 dalt tartalmaz, melyek közül a két klipes dal a Privát Mennyország és...
2015. december 7-én jelent meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában a felvidéki Phoenix RT negyedik albuma: a “Piros karikás részletek”. Az albumhoz tartozó első videóklip, a „Privát mennyország” hamar elérte a húszezres látogatottságot. A második videó a “Lépjünk le!” című dalhoz készült....