Serious Black – 3 vendéggel és új lemezzel tér vissza a power metal csapat

Hangos és tartalmas estét ígér szeptember 24-én a Serious Black koncertje: a német dallamos power metal csapat alig három éve működik, de már harmadik lemezét adja ki, amit saját turné keretében mutat be a Dürer Kertben. Ugyanezen az estén nézhetjük meg a szintén német Stormhammer, a luxemburgi My Own Ghost, valamint az Accept gitáros Herman Frank saját bandájának fellépését is.

Ahhoz képest, hogy a Serious Black alig három éve működik, kiemelkedően sikeresnek számít a dallamos power metal zenekarok között. A Firewind, Rhapsody, Tad Morose, Edenbridge, Visions of Atlantis és Dreamscape zenekarok tagjaiból álló együttes persze már létrejöttekor komoly elvárásokat támasztott magával szemben: a Hammerfall és a Gamma Ray oldalán letudott turnéknak köszönhetően hamar népes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré, és 2016 őszén már saját turnénak indulhattak neki. A kritikusok és a zenehallgatók lelkes visszajelzései is hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat idén sem lassított, és augusztusban kiadta harmadik, Magic című lemezét. Az albumot Michael „Spike” Streefkerk (Def Leppard) keverte, Mika Jussila hangmérnök irányításával. A zenekar ezúttal egy változatos, erőteljes és dallamos lemezt akart készíteni, mely kortársaihoz képest egységesebb és természetes hangzással bír.

Az új lemezen a zenekar kreatív oldalát mutatja meg, egy varázslatos világba invitálva a hallgatót. A 14 dalt normál CD, valamint a Live In Atlanta című bónusz CD-t is tartalmazó, két lemezes digipak formátumban szerezhetjük be, a legnagyobb rajongók pedig egy akusztikus lemezzel kiegészült limitált Box Set-et is választhatnak, amely a Witch Board nevet kapta. Mindezek mellett az album bakelit lemezként is elérhető.

A Magic a csapat első kísérlete egy konceptalbum létrehozására. A történetet Urban Breed, az énekes alkotta meg: a hallgató megismerheti Mr. Nightmist-et, a sejtelmes éjszakai figurát, akinek alakját generációk óta legendák veszik körbe: https://youtu.be/M86VO0-XCYQ

A turnén a Serious Black egy különleges vendéget is magával hoz: vendégzenekarként az Accept gitáros Herman Frank is fellép, hogy bemutassa The Devil Rides Out című tavalyi szólólemezét, többek között Rick Altzi énekes (Masterplan, At Vance) és Michael Müller (Jaded Heart) közreműködésével. Harmadik zenekarként érkezik a luxemburgi My Own Ghost, mely 2013-ban alakult, és alternatív rockzenét játszik, az estét pedig egy veterán német power metal brigád, a Stormhammer nyitja, idén tavasszal megjelent Welcome To The End című lemezüket bemutatva.

A Concerto Music bemutatja: Magic Tour
2017. szeptember 24., vasárnap 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Serious Black, Herman Frank, My Own Ghost, Stormhammer koncertek
Belépő: 2900 Ft, a koncert napján 3900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a Dürer Kertben, a www.concerto.hu és a www.tixa.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.serious-black.com/
http://www.hermanfrank.com/
https://www.myownghost.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/203710020121378/

Kapcsolódó cikkek

Serious Black, Sinbreed, Hammerschmitt: heavy metal trió a Dürer Kertben

NorthWar

Serious Black – Sealing My Fate

NorthWar

Serious Black – Első single megjelenése

NorthWar

Serious Black – Új banda – 6 tag, 6 barát

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár