III. Tattoo The Sun Fesztivál – Koncertbeszámoló

2013. július 13. @ Budapest, Dürer Kert

Örülök neki, hogy évről évre megrendezik idén már harmadik alkalommal ezt a mini fesztivált, hiszen egyre összetettebb programot kínál. Idén már voltak tetováló stúdiók is kint és lehetett nyerni ingyen tetoválást a megszokott verseny és koncertek mellett. A program idén fél 3-kor vette kezdetét amiről sajnos lemaradtam, de vissza nézve a képeket jövőre nem szabad kihagyni az extrém show-t.

Az este számomra igazándiból a Cadaveres koncertjével vette kezdetét akiket a névváltoztatás óta nem követek, aznap viszont valahogy elkapott a hangulat és a Dürer szabadtéri színpadán toltak egy zseniális bulit. Jó volt az atmoszféra és nem is szólt rosszul a koncert. Többen a lépcsőkről követték figyelemmel az eseményeket és innentől fogva folyamatos koncert dömping volt, tulajdonképpen végig követve a dürer folyosóit. Nem tudom, mennyit játszhattak hisz a fotózás és a koncert/ek/ élvezése mellett az egész este folyamán elfelejtettem jegyzetelni ilyen apróságokat.

Aztán amint véget ért a koncert lehetett is indulni a ScerrA végét megnézni. Albumon elhallgatgatom őket, sőt még pár kedvencebb is adódik, azonban amikor egyszer láttam őket élőben valahogy nem jött át. Ezzel szemben a szombati estén lehet már a felfokozott hangulat miatt és a rossz hangzás ellenére is adta amit csináltak. Ezt határozottan mindenki díjazta és a körülbelül félig telt kisterem együtt élt a zenekarral. Úgyhogy ment a „Tövistánc” aminek klipjét ugyancsak a Dürerben, de a nagy teremben vettek fel. Külön kiemelném ezúttal, nagyon átjött Virágos Ádám vokál teljesítménye. Azonban konkrétan elfelejtettem fotózni a koncert közben, így csak a búcsúzásnál kaptam le őket gyorsan.

Aztán végre elérkezett számomra az este azon pontja amiért igazán mentem hiszen újfent Watch My Dying koncerten támaszthattam a színpadot az első sorban. Lényegében pillanatok alatt eltelt a koncert, az önkívület teljes formáját sikerült bemutatnom azt hiszem. El is ment a hangom a koncert végére. Vegyes programot adtak a srácok egy egész jó hangosítással.

Voltak régebbi számok és klasszikusok mint a Carbon v. a Fényérzékeny. Kaptunk az új lemezből is bemutatót, aminek szégyenletes módon elfelejtettem a címét. Reményeim szerint hamarosan kijön az új korong hisz már a stúdiózás feljátszós fázisban tartanak és egyébként is rég volt már 2009.

Mivel tudtam, hogy az Anima Prizma Mozgásműhely fellép utánuk -akikről majd később szó esik- így nem is reméltem, ám kellemes meglepetésként először Téglás Krisztina adta elő zsonglőrködős, tűzzel játszó táncát, hogy színesítse a műsort, majd később egy számomra ismeretlen hölgy is csatlakozott hozzá. Aki tudja a megfejtés nyugodtan jelezze lentebb! 🙂 Ha minden igaz és jól értettem Viktor elfoglaltságai miatt most négyen játszottak, ami semmit se vett el az egész koncert értékéből és az egy óra úgy repült el mintha csak pislantottam volna.

Utánuk következett a fentebb említett társulat akik az Innersight zenéjére – melyet Bori Sándor jegyez szóló projekt gyanánt – adták elő műsorukat a szájtátva maradt közönségnek. Volt tűz, tánc, misztikum néhol elvontabb, néhol direktebb zenére. Gyakran éreztem úgy mintha valamiféle különleges divatbemutatón lennék.

Szerintem a képek magukért beszélnek, remélem hamarosan újra megtekinthetem eme produkciót.

Nagyon jó volt látni, hogy még többen érkeztek mint tavaly és igazság szerint, ha lehetett volna magamra tetoválom az egész estét, de ehelyett most egy pólóval távoztam, melyet pofátlanul jó áron lehetett beszerezni. Remélem jövőre negyedjére is kitetoválhatjuk a napot, egy emlékezetes estével egybe kötve.

Kapcsolódó cikkek

VI. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválásverseny

NorthWar

IV. Tattoo The Sun Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

1 komment

Tommmi 2013.07.21. 15:26 at 15:26

Kúrva jó buli volt! 🙂

Válasz

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár