Kiadó: CCP Records
Weboldal: facebook.com/Bishopofhexen
Kiadás éve: 2006
Stílus: Gothic / Black metal
(scroll down for English Version)
Két éve jelent meg az izraeli Bishop of Hexen legújabb albuma, tehát az írás már nem teljesen időszerű. Tekintve azonban a banda nem túl nagy termékenységét, még ez a kiadvány vadonatújnak számít.
Az együttes legutóbb 1997-ben adott ki teljes hosszúságú lemezt (ez volt a debüt album). Az egy szépen összerakott, de szerintem túlságosan szintiorientált, agressziót és emlékezetes momentumokat nélkülöző, gyenge hangzású album lett. Nagyjából ez mondható el a 9 évvel később kiadott utódról is. Bár a hangzás jóval tisztább (ám még mindig nem eget rengető) lett, csak kevés téren könyvelhető el komolyabb előrelépés.
Az ilyen bandákat a Dimmu / Cradle pároshoz szokták hasonlítani, ám a zene még ezeknél is jóval lágyabb. Azért a Cradle, és főleg a Dimmu, nem nélkülözi a brutális – igaz, néha keresett – futamokat. Nos, a Bishop of Hexenben még ennyi keményég sincs, így inkább a kései Emperor nagyon elszállós pillanataihoz hasonlítanám. Néhány darálós résztől eltekintve – ám voltaképp itt is csak duplázásról van szó, miközben a gitár szinte andalító melódiákat játszik, grandiózus billentyű aláfestéssel – az összes dal ugyanabban a középtempóban csorog le. Bár a szintetizátor komoly szerepet játszik a zenében, a gitárok különösen sok dallamot hoznak, a ritmus tekintetében viszont szinte teljesen háttérbe szorulnak. Néha olyan, mintha egyáltalán nem is riffelnének, pedig ez megadhatná a zene sötét, kemény oldalát, ami így teljességgel hiányzik.
Ami viszont dicséretet érdemel – és ez a hangzás mellett a másik elem, ahol a csapat komoly fejlődést tud felmutatni – a tiszta énekhang szerepeltetése. Ha keménynek nem is nevezhető a zene, ez a Garmot (a klasszikus Ulver lemezek énekese) idéző énekhang legalább atmoszferikussá teszi. A durva vokálok is rendben vannak (teljesen átlagosak), ez viszont, a nagy ívű billentyűtémákkal párosítva, emelkedetté teszi az egyébként nem túl bonyolult dallamokra épülő zenét.
A majdnem 50 perces játékidővel nincs baj, szerintem ebben a műfajban kb. ez az ideális. Azt sem mondhatom, hogy a töltelékszámok lehagyásával jobb lenne az album, mert a színvonal nagyon egyenletes. Mindegyik nóta lehetne kicsit jobb, de nem nevezhető nagyon unalmasnak egyik sem. Egyszóval, ez korrekt iparos munka.
——————–
ENGLISH VERSION:
The newest album if Israelian Bishop of Hexen has was released two years ago, so this writing is not entirely up-to-date. Considering the band’s limited productivity, however, this release does count as brand new.
The latest full-length of the band was released in 1997 (this was their debut). It was a nicely composed but in my view too synth-driven album with poor sound and lacking in aggression and memorable moments. By and large, the same can be said about this successor, unleashed 9 years after. Even if the sound is much cleaner (not groundbreaking, though), progression is limited only to a few aspects.
Bands like this are often compared to the Dimmu / Cradle couple, but the music is even softer. The brutal, if mannered, chords are there even in Cradle and especially in Dimmu. Well, even this little toughness is absent from Bishop of Hexen, it’s more like the late Emperor in its airiest moments. Some grinding parts apart – and in fact the only thing is double bass even at these places, while the guitar goes on playing almost charming melodies, underpinned by grandiose key themes – all tracks are flowing in the same midpace. Although the synth plays an important role in the music, the guitars also deliver lots of melodies, but are forced into the background regarding rhythm. Sometimes it’s like as though they didn’t riff at all, but this could provide the dark, tough side of the music, which is entirely missing now.
What is praiseworthy, on the other hand – and this is the other thing besides the sound that progressed a lot – is featuring clean vocals. Even if the music cannot be regarded tough, this singing reminiscent of Garm (the vocalist on the classic Ulver albums) makes it atmospheric at least. The harsh vocals are also correct (totally average), but this, combined with the monumental synth themes, makes the otherwise not very complicated music quite elevated.
I have no problem with the almost 50 minute-long playing time; I think this is about ideal in the genre. Neither can I say that they could have done better by omitting the fillers, since the quality is very balanced overall. Every song could be a bit better, but none of them are very boring. All in all, correct craftsman’s work.
Tracklist:
1. Unveil the Curtain of Sanity
2. Eyes Gaze to a Future Foreseen
3. A Serpentine Crave
4. Dreaming by Nightmares
5. Self Loathing Orchestration
6. Spiritual Soul Sunset
7. The Somber Grounds of Truth
8. Stride the Corridors of One’s Mind
9. Velvet Demise
10. Dreaming…Dementia