NIGHTBEARER – Ghosts of a Darkness to Come

A Nightbearer egy viszonylag új német csapat, ami Dominik Hellmuth mindenes köré szerveződött. Michael Torka énekessel készült az első lemez Tales of Sorcery and Death címmel. A Ghost of a Darkness to Come-on már minden hangszernek megvan a gazdája. Dominik és a dobos Manuel Lüke a hasonló stílusban játszó Burden of Grief zenekarból is ismerős lehet. A nevezett stílus death metal, nyersen és dallamosan előadva. Hasonlatosságot keresve az At the Gates közel áll a hozzájuk, de a nemrég lemezzel jelentkező Nightrage is eszünkbe juthat, esetleg ha valaki még emlékszik az Onheil-re, akkor még közelebb jár a Nightbearerhez.

A kezdés dinamikus és pár akkord adja az intrót. Jó dalfelépítés, benne van minden ami jellemző a műfajra, a skandinávos zakatolás, erre dallam alájátszása gitárral, hörgős dallamsodrás. A refrén nincs túlhangsúlyozva, a felépítés sem megszokott, több részre tagolódik a szám, így sokkal izgalmasabb. Rengeteg ötlet lett belezsúfolva, de nyugalom, a folytatás is kellő izgalommal rendelkezik.

A The Dragon reborn hihetetlen lendületesen nyit, bár az Onheil hasonlatosság szembetűnő (Storm is Coming) később el-elkanyarodnak a vonaltól, ettől függetlenül vagy épp ezért a dal nagyon is rendben van. Ezek után élesen visszavesznek a tempóból, az örök sötétség nem siet sehova, ráér, még csak különösebben mellbevágónak sem kell lennie.

A Blood and Bloody Ashes amire legközelebb felkaptam a fejem. Bár nem tértek vissza a száguldáshoz, mégis kapott egy kis lendületet a nóta, a refrén meg vonzza a fület. A folytatás keveri a visszafogott tempót a gyors szakaszokkal. Az ének súlyosra sikeredett ebben a nótában.

A Where no Wind Ever Blows blackes kezdésével tűnik ki, de utána inkább visszatér az előző vonal. Érdekes módon a verzében súlyos ének hallható, de a refrén elszállt, mint egy egy szimfonikus black dalban. Ezt a furcsaságot A Conquest in Blood gyorsan ellensúlyozza. Visszatér a kezdésben megismert thrash-death stílus.

A zárás a címadó, ami már hossza alapján sejthető, hogy epikus tétel. Nem is kapkodják el, lassan hömpölyög a dal, szépen épül fel a refrénig, a visszafogott tempó ellenére kellemes darab. Felvettek a zárás utánra még egy bónusz dalt. Ha már felkerült, nem utolsónak raktam volna, így a tökéletes zárást megbolygatja, mert marad a vánszorgás, csak a refrén nem annyira ütős. Szerintem egy extrém nagy darálás jobb lett volna bónuszként.

Jó lemezt tett le a Nightbrearer, rengeteg izgalmas pillanattal, bár a középrész a kezdéshez és befejezéshez képest kicsit elveszik. Mivel nem gyorsan ható album, kell idő a barátkozáshoz, lehetséges, hogy még megfejtésre várnak egyes részei a közepén, mert nehéz elhinni, hogy ennyire jó kezdés és befejezés között a közepe nem ütős.