Talán nem egyéni vélemény, hogy az utóbbi években minél kevésbé kötött le a Paradise Lost zenéje, annál érdekesebbnek találtam a tagság más projektjeit. Amíg Nick Holmes énekes a Bloodbath soraiban lelke legsötétebb bugyrait kutatva öregbíti a svéd deatherek hírnevét, addig Gregor Mackintosh gitáros-billentyűs előbb a Vallenfyre-ben pengetett és vokálozott, majd annak feloszlása után másodmagával (Chris Casket, ex-Vallenfyre) létrehozta a Strigoi elnevezésű death/crust formációt, ami 2019-ben debütált az Abandon All Faith című albummal. Ebből nekem úgy tűnik, többről van szó kifelé kacsintásoknál, és mindketten nagyobb önállóságra vágytak az anyazenekar nyújtotta lehetőségeknél. Művészi kreativitásban pedig Mackintoshnál láthatóan nincs hiány.
A román mitológia vámpír megnevezését felvevő csapat ugyanis kezdetektől fogva feszegeti a saját határait – eddig mondhatni sikeresen. Emlékszem, annak idején az első lemezük világszerte feltűnést keltett, így borítékolható volt a folytatás, amely Viscera címmel végre-valahára most ősszel megjelent.
Mackintosh és Casket a „nyugtalanító” jelzővel illetik a formáció folyton kísérletező önfejűségét, ami találó abban a tekintetben, hogy az új albumon már szinte semmi nem emlékeztet az alapítók Vallenfyre-es múltjára. Miután kiderült, hogy a koncepció működik, a folytatásban törekedtek rá, hogy a Strigoi-ban a nagyérdemű ne a Vallenfyre koppintását és tovább élését lássa. Elmondásuk szerint, a tudatos hangtervezés eredményeként, a Viscera egy „hátborzongató”, „nyugtalanító”, ugyanakkor „bölcs hangzású” összhatást kívánt elérni. Ez meglehetősen jól sikerült! Számomra külön öröm, hogy az anyag kevésbé töltekezik crust punk részekből, annál inkább érződnek rajta a nyersebb black és doom irányok. Megszólalásban a lemez magával hozta az Abandon All Faith tompaságát és kriptaszagát, viszont a trackek külön életet élnek, azaz nem keltenek olyan egybefüggő sötét massza hatást.
A Strigoi immáron tehát egy saját arculattal bíró, teljesértékű, a maga útjait járó, megalkuvást nem tűrő produkció. Mindezt a Brian Sheehan (Legerdemain Art) által készített borító is maximálisan kifejezi.
Ámbár ezen a területen az angolok korábban is jók voltak, a Viscera a dalszövegek terén is komoly előrelépést mutat. A morbid hatás persze megmaradt, de igazából nincs a műfajtól elütő téma. Minden az egyedüllét, az egyéni szabadság, a romlás, a blaszfémia, az apokalipszis és a halál körül forog. Miként a zene, úgy a szövegek terén egyaránt érezhető, hogy arányosságra törekedtek, és hanyagolták a túlírt, túlkomponált, túljátszott elemeket. Éppen ezért nem szívesen emelném ki külön az egyes alkotásokat, mert a műfaj kedvelői e nélkül is megtalálják majd a személyes kedvenceiket.
Itt igazi a sötétség, nyoma sincs a pozőrségnek! A Strigoi abszolút hiteles, de még fejlődésben lévő banda. Második nagylemezük azonban ki fogja kövezni útjukat a folytatáshoz, ebben biztos vagyok, és már most alig várom!
Kiadás éve: 2022
Stílus: Blackened Death Doom
Web: facebook.com/strigoibandofficial
Tracklist:
- United in Viscera
- King of All Terror
- An Ocean of Blood
- Napalm Frost
- Hollow
- A Begotten Son
- Bathed in a Black Sun
- Byzantine Tragedy
- Redeemer
- Iron Lung
Pontszám: 9