Dreamland Interjú

(scroll down for English Version)

Helló! Újra egy jól sikerült albumot tettetek le az asztalra. Azt hiszem, a rajongók maradéktalanul meg lehetnek elégedve vele. Mivel nekünk ez az első terjedelmesebb írásunk rólatok, örülnénk, ha pár mondatban elmesélnéd a csapat alakulásának körülményeit, és az Exit megjelenéséig eltelt időszak legfontosabb eseményeit.

JAKE: Hello, köszönöm az alkalmat, hogy beszélhetek a legújabb lemezről. A rajongói visszajelzések és a médiás jelentések is eszméletlenek jók.
Nos, Mats-szel 1999-ben kezdtük az utazást, egy Infinity nevű bandával, mellyel kiadtunk The Call címmel egy single-t, de ez egy másik történet.
A Dreamland az Infinity hamvaiból alakult meg. Néhány évvel később Eric (aki egy kis ideig tagja volt az Infinity-nek), Mats és én elhatároztuk, hogy összerakjuk, amink van, és újra megpróbáljuk.
Debüt anyagunkat 2004-ben vettük fel, majd Joacim Cans segítségével szerződést írtunk alá a Dockyard 1-nal, így 2005-ben megjelent a Future”s Calling, amit a 2007-es Eye for an Eye, pár héttel ezelőtt pedig az Exit 49 követett.
Az eltelt öt év alatt bandaként rohadt sok mókában volt részünk és lehetőségünk volt játszani olyan nagyszerű bandákkal, mint a Nocturnal Rites, a HammerFall, a 220V és, a Persuader.

Egy-két gondolat erejéig visszatérnék kicsit az Eye For An Eye lemezhez. Hogy érzed, sikerült az anyaggal előrébb lépnetek úgy szakmailag, mint ismertség tekintetében?

JAKE: Természetesen! Bármivel is foglalkozz az életben, minél több időt töltesz el vele, annál jobb leszel benne. A hírnévről nem nagyon tudok nyilatkozni. Amikor kiadsz egy új albumot, mindig elvesztesz olyan rajongókat, akik azt szeretnék, hogy az előző album másolatát készítsd el, ugyanakkor szerzel is újakat, akik az új anyagot szeretik, a régi viszont nem tetszik nekik. De azt hiszem, jó hírnevünk van a rajongók körében, akikre mindig szánunk időt és találkozunk is velük. A színpadon pedig mindig 200%-ot nyújtunk.

Kikkel és merre turnéztattátok meg a dalokat? Mely nóta vált egyértelmű közönség- és koncertfavorittá?

JAKE: Már nem is emlékszem. Majd Eric elmondja! 🙂
ERIC: Köszi, hogy ennyire bízol a sziklaszilárd memóriámban. =) Bőven volt fellépésünk itt Skandináviában és Hollandiában is.
JAKE: Az Eye for an eye és a Revolution in paradise azok a dalok, amelyek még soha nem kerültek ki a programból. De mindig kerül bele néhány régebbi. És persze vannak olyan számok is, amiket még sosem játszottunk élőben.

Mennyi idő alatt állt össze az új lemezanyag és mennyi időt töltöttetek stúdióban?

JAKE: Körülbelül 1 évet töltöttünk el számok megírásával. Eric rögzítette a riffjeit és az ötleteit a stúdiójában, én pedig a sajátjaimat az enyémben. Aztán küldözgettük egymásnak a dalokat és dalkezdeményeket, míg végül eldöntöttük, melyek kerüljenek fel az albumra.
Kéthónapnyi stúdióra való büdzsénk volt, de borzalmas problémáim voltak a torkommal és még egy autóbaleset is közbe jött. Így több mint 3 hónapig dolgoztunk éjt nappallá téve a stúdióban.

Hogyan készülnek nálatok a nóták? Ki a fő zenefelelős? Ki írja a szövegeket?

JAKE: A bandában mindenki ír, de főleg Eric és én szerezzük a dalokat. Eric főleg a zenei részért, én pedig az énekért és dalszövegekért vagyok felelős, de a korábbi gitárosunktól, Johan Eriksson-tól is kaptunk segítséget, az album két számában is közreműködött.

Úgy érzem, az Exit tempósabb lemez, mint az Eye. A gyorsabb témák kicsit változatosabbá teszik a dalokat. Ez mennyire szándékosan alakult így?

JAKE: Az Eye for an Eye-nál régi, 80-as évekbeli hőseink hatásait használtuk fel és az elég polírozott is lett. Az Exit egy kicsit nyersebb, modern hatásokkal.
ERIC: Felveszem az ötleteim és megmutatom a többieknek. Sosem úgy állok neki egy nótának, hogy a tempó benne van a fejemben, de egyetértek, az Exit 49 számai sokkal változatosabb tempójúak, ami szerintem, az eddigi legjobb albumunkat eredményezte.

Milyen az anyag eddigi fogadtatása és hogyan vélekedtek róla ti?

ERIC: Eddig csak nagyszerű visszajelzéseket kaptunk, úgy tűnik, az embereknek tetszik, amit csinálunk. Személy szerint úgy gondolom, az Exit 49 messze az eddigi legjobb Dreamland album, úgy gondolom, erősebbek lettünk, dalszerzésben és bandaként is.

Melyik országokban vagytok a legnépszerűbbek, hol a legnagyobb a rajongói bázisotok?

ERIC: Ezt elég nehéz megmondani manapság, amikor az albumeladások mindenkinél elég alacsonyak. Azt gondolom, hogy a világ minden táján vannak rajongóink, és úgy tűnik, hogy a számuk napról napra nő.

Várható-e klip lemezhez, ha igen, mikor és melyik dalhoz?

ERIC: Igen, várható. Még semmi sincs lefixálva, de beszélgetünk róla. 🙂

Néhol a Nocturnal Rites szellemét érzem kísérteni egy-egy dallamtöredék, dallamvezetés erejéig. Ismeritek személyesen a fiúkat? Esetleg játszottatok is már velük?

ERIC: A Nocturnal Rites egy nagyszerű banda, pár éve turnéztunk velük, és egyes tagok között személyes barátságok is szövődtek.

Milyen fellépések várhatók az Exit 49 kapcsán? Elképzelhető, hogy Magyarországra is eljuttok majd?

ERIC: A turnéval kapcsolatos tárgyalások jó irányba tartanak, de még semmi nincs lefixálva. Szívesen játszanánk Magyarországon.

Kivel játszanátok, indulnátok turnéra a legszívesebben?

ERIC: Nagyszerű lenne olyan bandákkal turnézni, mint a Metallica vagy az Iron Maiden.

Kik a zenekar közös kedvencei, példaképei és kik a tieid?

ERIC: Szeretem a 80-as évek zenéit, de mindenféle zenét meghallgatok. Ha a zene jó, akkor mindegy milyen stílusú. Ezen kívül szeretem a jó kajákat, a nőket, az alkoholt, a gitárokat és jó hangosan hardrockot játszani azoknak, akik szeretik LOL 🙂

Mit jelent az Exit 49 cím, hogyan és miért jött hozzá ez az elég sötét hangulatú borító? Kinek az ötlete volt az artwork és ki készítette el?

JAKE: Az egész akkor kezdődött, amikor a felvétel első napján a stúdióba igyekeztünk (Eric, Nils és én). Ez egy szomorú és borzasztó történet, ami végül mégis jól sült el. Varbergbe utaztunk, Göteborgtól kb. 100km-re délre. Az autó tele volt pakolva cuccal és hangszerekkel, mikor egy egyenes úton szemünkbe vágott a nap. Mint mondtam, délnek tartottunk december elején, úgy 10 óra körül, a nap nagyon alacsonyan volt és kis jég borította az utat. Kb. 400m-re előttünk két autó karambolozott és eltorlaszolták az utat, Eric, aki vezetett nem látta, mert elvakította a nap. Mivel az előttünk levő autók nem tudtak félreállni, egyenesen beléjük mentünk. Az előttünk levő autó fékezett és végül az út közepén állt meg. Eric csodával határos módon egy centiméterrel kerülte el. Mindez kb. 5 másodperc alatt zajlott le, nem volt más lehetőségünk, belerongyoltunk az előttünk álló autó seggébe. Hátul ültem és emlékszem Eric és Nils elkezdtek ordibálni – Kifelé, kifelé! Úgy 10 mp alatt kiszálltunk és újabb 10mp múlva belénk rohant két másik kocsi. Szerencsére a fejem mögött volt biztonsági háló, ha nem lett volna, az egész felszerelés a fejemre omlik és ez az interjú, most nem jött volna létre. Mind elmentünk a kórházba kivizsgálásra, és utána pár hétig, még mind elég nyomottak voltunk. Azt hiszem, engem viselt meg a legjobban a baleset. Az ütközés előtt láttam anyámat, amint egyik gyermekét temeti. (A testvérem 2 éve hunyt el). Ez döbbentett rá, mennyire rohadt törékenyek vagyunk, és hogy mennyire fontos elmondani a szeretteinknek, hogy szeretjük őket, mielőtt még túl késő lesz. Szóval az Exit 49 a karambolból való menekülésünkről szól, és mikor elmondtuk a történetünket a fickónak, aki az előző két borítót is csinálta, ezzel a borítóval állt elő, ami szerintem tökéletes.

Van még valamilyen tervetek a nem túl távoli jövőre, amit megosztanál a nagyérdeművel?

JAKE: Eric és Mats jelenleg egy karácsonyi metál show-t szervez, Joacim Cans-szal és Oscar Dronjak-kal (HammerFall) közösen, januárban viszont újra útnak indulunk, és remélhetőleg találkozunk majd a rajongókkal a nyári fesztiválokon, szerte Európában.

Remélem, hamarosan élőben is láthatlak benneteket! Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

ERIC: Köszönöm. Remélem hamarosan sikerül fellépni Magyarországon. Sziasztok!
JAKE: Hasonlókat! És köszönet a nagyszerű interjúért!

———————–

ENGLISH VERSION:

Hello. Again, you’ve managed to deliver a new record. I guess the fans must be entirely satisfied with it. Since this is our first longer writing of you, it”d be great if you could summarize in some sentence how the band formed, and the most important events until the release of Exit.

JAKE: Hi man! and thanks for taking your time to let us talk about our newest release. The reports that reached us from our fans and media so far have been awesome.
Well, Me and mats started our journey back in 1999, with a band called Infinity.
A band which we released a single with called “The Call” but that’s another story.
However, Dreamland was formed from the ashes of Infinity. A couple of years later, when me mats and Eric (who was a member for a short period of time in infinity) decided to put our gears together and give it another try.
We recorded our debut in 2004 and with a lot of help from Joacim Cans we signed a deal with Dockyard 1 and released “Future´s Calling” in 2005.
Two years later in 2007 we released “Eye for an Eye” and since a couple of weeks ago our third album “Exit 49” Been out on the market.
During these 5 years as a band we have had a shit load of fun and had the opportunity to play with, and open for a lot of great bands. Among them are Nocturnal Rites, HammerFall, 220V, Persuader and many others

I’d like to return shortly to the Eye For An Eye album. Do you feel you’ve managed to move a step forward both professionally and regarding your reputation amongst fans?

JAKE: Yes of course! whatever your profession is in life, you get better and more professional at it the longer you work with it.
Reputation wise I don´t really know.
Every time you release a new album. You always tend to lose some fans that wants you to make an exact copy of your last release.
As you in the same time get new fans that loves the new material but never really liked the stuff you did before.
But I think we have a good reputations among our fans. We always take the time to meet and greet. And we´re always give 200% in our live performances.

With whom and where did you tour with the new tracks? Which songs became definite success for the fans and gigs?

JAKE: I don´t even remember. I let Eric tell you about that. 🙂
ERIC: Thanks for believing that my memories is rock solid =) We did plenty of shows up here in Scandinavia and Holland.
JAKE: Songs that haven´t been replaced from the set list since then is Eye for an eye and Revolution in paradise.
But we always ad some of the old ones. but there´s actually songs from that album that we´ve never performed live til this day!

How much time did the material need to form, and how much time did you spent in the studio?

JAKE: We spent somewhere around a year to write the new songs. Eric recorded riffs and ideas in his studio and I in mine.
Then we sent the songs or embryos back and forth till we finally decided which songs that would fit the album.
We had a budget for two month in the studio but I had terrible problems with my throat. And then we had our car crash upon that!
So we ended up living day and night for over three month in the studio.

How do you compose the songs? Who is the main responsible for the music? Who writes the lyrics?

JAKE: All of us writes but mainly it’s me and Eric that compose the songs.
Eric stands for most of the music while I do most of the vocal lines and lyrics.
But we´ve also had some help from our former guitarist Johan Eriksson that contributed whit two songs to this release.

I think Exit is faster than Eye. The faster themes make the songs a bit more varied. How much was this intentional?

JAKE: On “Eye for an Eye” we flirted with our influences from our old heroes from the eighties and very polished. “Exit” is a bit rougher around the edges with a modern touch on it.
ERIC: Yeah when I get an idea for a song I record it and then I show it to the other guys in the band. I never start working on a song with my mind set on a certain tempo. But I agree that the songs on Exit 49 has more variation in speed etc which makes it in my opinion our best album so far.

How much do people like the album, and what about you?

ERIC: We have only received great reviews so far so I´t seems to us that people like what we do.
Personally I think Exit 49 is the best Dreamland album so far because I think that we have grown stronger as songwriters and as a band.

In which countries are you the most popular, and in which countries is your biggest fanbase?

ERIC: Its hard to say these days when the albums sales are so low for everyone in the business. I think we have fans all over the world and we can see that our fan base is growing bigger veryday.

Can we expect a video for the album? If so, which song would be that?

ERIC: Yeah you might do that..nothing is decided yet but we are talking about making a video…=)

Some parts, parts of melodies remind me of Nocturnal Rites. Do you know the guys personally? Maybe you have already played with them?

ERIC: Nocturnal Rites is a great band that we toured with a couple of years ago and personal friends to some of the guys in the band.

What live performances can we expect regarding Exit 49? Is it possible that you’ll reach Hungary, too?

ERIC: Discussions about touring is going right now but nothing is final yet. We would love to play in Hungary.

Who would like to play and tour with best?

ERIC: It would be great to tour with bands like Iron Maiden and Metallica.

What are the common faves of the band, and what are yours, personally?

ERIC: I like music from the eighties..I listen to all sorts of music. If its good music the genre doesnt count.
Other than that I like good food, women, alcohol guitars and playing hardrock music loud for everyone that wants to listen LOL =)

What does the title Exit 49 mean, how did it come and why such a dark cover art for it? Whose idea was the artwork and who made it?

JAKE: It all started as we were driving to the studio for the first day of the recording.
This is a sad and horrible story which turned out well in the end.
We were driving down to Varberg, approximately 100 kilometers south of Gothenburg.
The car was fully loaded with gears and instruments when we, (Me, Eric and Nils) on a straight part of the highway got hit by the sun.
As I already said, we were driving south and this was in the beginning of December, and it was around 10AM in the morning.
The sun was very low on the sky and a thin layer of ice covered the road.
Around 400 meter in front of us 2 cars crashed into each other and blocked the whole highway. Eric who drove the vehicle had no sight at all as he got blinded by the sun. And as cars in front of us had no chance to give way or pass them already crashed cars, it all erupted into a mass collision. One car in front of us locked his brakes and stopped whit his long side in the middle of the road. Eric miraculously missed him whit a centimeter. All this under a time frame of approximately 5 seconds. then we had no other option then to join the others and crashed right in the ass of a car in front of us.
I sat in the backseat and I remember Eric and Nils Scream -OUT!! -OUT!! We managed to get out of the car in 10 seconds and 10 seconds later 2 other cars crashed a meter behind ours.
Luckily the car we drove had a safety net behind my neck. If this net had not been there, all the gears would have hit my head and this interview wouldn’t have taken place.
We were all taken to the hospital to check our necks and all of us were sore for a couple of weeks. I think I took the accident hardest of us all. Just before we crashed I saw my Mother bury another one of her children before my eyes. (my brother passed away 2 years ago) This made me realize how damn fragile our life´s really are. And how damn important it is to tell the one you love that you love them, Before it’s to late!
So EXIT 49 is the exit where we crashed with the car. and when we toled the guy that makes our artworks (same guy as on the two previous releases) about what we have been through he came up with this cover. which I think fits perfect to the title.

Any plan for the near future you’d like to share with us?

JAKE: Right now eric and mats are doing a Christmas metal show together with Joacim Cans and Oscar Dronjak from Hammerfall but in January we gonna hit the road again and then hopefully get out to meet our fans at next summers festivals around Europe!

Hope to see you soon live! Thanks for the interview and good luck!

ERIC: Thanks man. I hope we get to do live shows in Hungary real soon. Cheers!
JAKE: Same man ! and thanks for a great interview!

WEB: http://www.myspace.com/dreamlandmetal

Kapcsolódó cikkek

DREAMLAND – Exit 49

Southpeace

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár