Lemezismertetők

PROFECI – Ubóstwo

Korábban sem rejtettem véka alá, ha black metalról beszélünk, számomra a legújabb hullám lengyel zenekarai minden tekintetben nem csak referenciaerővel bírnak, hanem abszolút dobogósok. Ahelyett, hogy a miértek kapcsán történelemórába, esetleg valamiféle tipológiába bocsátkoznék, a meggyőzés érdekében, inkább bemutatom a poznań-i kvartett – Mikis (basszus), Gustaw (gitárok), Piołun (gitárok, ének), Nieboga (dobok) –, a Profeci néhány hete megjelent harmadik albumát.

Őszinte leszek, amikor megérkezett hozzám az Ubóstwo, először a Krzysztof „Grim” Nowicki festménye alapján készült borító keltette fel a figyelmem. Több alkotását láttam már korábban, és nagyon kedvelem ezek posztromantikus hangulatát. Az elmosódott kép, amely az ólomfüggöny lehullása előtti, valaminő magasztos tróntermi pillanatot hivatott megörökíteni, nyomokban egyszerre szimbolizálja a letűnt ideákat és széthulló világunk rajongását a teátrális üresség, a látszat iránt. A determinizmus- és valláskritika, továbbá a rettegés filozófiai igényű gondolatábrázolása egészen átszövik a csapat lengyel nyelvű dalszövegeit, amelyek üzenete nagy vonalakban valahogy ekképpen foglalható össze: a világtól fojtogatva, önmagunkba zárva, megrendezett sorsok között találjunk rá egyéniségünkre. A lemez mind a 32 és fél perce tehát egyfajta elvágyódás az egyéni szabadságba.

A Stare stworzenia az első a korong hat számából. Kemény ütések és mélyre hangolt gitár határozzák meg a zaklatott első harmadot, amiben az ütemes dobok és a cinjáték mellett egy dallamtöredék gondoskodik a brutális atomszféráról. A középrészhez érve a felsőközéptempó teljesen lelassul és egypár tiszta húrt követően ismét elindul a roham, s végig velünk marad. A vokális teljesítmény kissé progresszívre színezi az összképet, de nem tartogat különösebb meglepetéseket, egyenletes torokhangú kiabálás, a refrénnél valamivel harapósabb rétegzett megszólalásban. A lengyel nyelvismerettel rendelkezők legnagyobb örömére kiérthető minden szó. A szólógitár viszont valóban emlékezetes pályát ír le, amely a kedvenc szerzeményemben, a Jaskinie-ben szintén folytatódik. A hangszeres teljesítmény itt is lenyűgöző súllyal nehezedik a hallgatóra, s enyhülés csak arra a néhány másodpercre áll be, amikor a Profeci ismét dallamba csöppen. Az éneksáv immáron osztozik a kántálás, a suttogás és az üvöltés között, mialatt változatos gyors iramú dobvihar hallható. A dal többször is nagyobb sebességet vesz fel, így hosszabban élvezhető gitárdallamokkal kecsegtet. Egyébként elég sok dühöt halmoztak fel benne, ami megmozgatja majd a hallgatót. Nekem a Jedność wielości a lemez zsákbamacskája! Egy népdalszerű felvezető után, hála a basszussávnak, a Batushkára emlékeztető dallamtextúra következik, mígnem a 2. percnél visszatér a Profeci hideg, depresszív világa. Haldor Grunberg hangmérnöki teljesítményének hála (akit lassan már hetente dicsérek) az ének, a szólók és a cintányérok egysége nagyon hatásos a mixben, pláné az utolsó harmadnál, miként nagyon eltalált a rockos lezárás is.

És ha már a hangmérnökök, Krzysztof Kłos és Haldor Grunberg stúdió munkája briliáns légkört produkált, ez egyebek között a 17. perc után pörgő Głód-nál is érződik. A tétel lassan épül föl, majd elrugaszkodik. A vagány dobolás és a változatos vokálozás élettel telivé formálják. Ritmikája, szerkezeti változója és figyelemre méltó riffelése módfelett tökéletes úgy a figyelem felkeltéséhez, mint a monotónia elkerüléséhez. Nem a sebességre, hanem a melankóliára került a nyomaték az utolsó előtti munka, a Bez niej byłbym niczym esetében. Könnyed gitárakkordok, katonás dobok és narratív ének jellemzik. A hangsúly a zenéről teljesen a mondanivalóra terelődik. Ez a tiszta hang sötétségének művészete! Emez fémes Odüsszeia nagyszerű záródinamikát szolgáltat a nyers intenzitású Dytyramb számára. A fülbemászó riffjáték és a diadalmas szólózás gyors tüzelésű számot eredményez. A vokál lebilincselő, a gitárok úgy torzulnak, hogy abba zsigerileg beleremegtem, míg a militáns dob- és cintémák félelmetes öldöklő hangulatot eredményeznek.

Az Ubóstwo egy újabb remek black metal fegyvertény a Profeci-től, akik amellett, hogy bemutatták tudásuk legjavát, egy kiváló albummal örvendeztették meg szépen növekvő rajongótáborukat. Remélem, hogy ez az ismertető itthon is szerez számukra még sok száz követőt!

Kiadó: Godz Ov War Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Webfacebook.com/profeci.band

Tracklist:

  1. Stare stworzenia
  2. Jaskinie
  3. Jedność wielości
  4. Głód
  5. Bez niej byłbym niczym
  6. Dytyramb

Pontszám: 10

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek