Kiadó: Moribund Records
Weboldal: myspace.com/psycho.official
Kiadás éve: 2011
Stílus: Thrash / Death
Brief Sum: Psycho is a newcomer from Singapore and Pain Addict Pigs is their debut full-length. They often labelled as death metal but after listening to the album you’ll see that it’s not that simple. It’s true, that their soundscape is based on the death metal, mainly on the old-school style from the early 90s, but they often mix it with the mid-tempo thrash from the 80s and with the faster more modern parts. The sound is really good, the riffage is powerful and the female vocalist’s (!) strange and raw voice strengthens the atmosphere, so in this aspect, it’s a very strong release. The only but huge problem is the dynamism of the album, they often go down to mid-tempo even after the fill-ups when the tension is on the top. And even if half of the album is faster, these dynamical flaws are just ruining the image. In spite of all of this, it’s a decent debut, the band has talent there’s no doubt in that, the female vocalists vocal style is unique and they know what this old-school feeling is.If they put more intensity and more power into the songs, they could become great on the international scene, until then, they are just another promising metal band with an enjoyable debut.
A szingapúri csapatokra mindig jobban odafigyelek, hiszen ott most nagyon megerősödött a színtér, elég ha csak a már nálunk is két koncertet adó kiváló crust/grind Wormrotra gondolunk, vagy éppen az Impiety-re, akinek ugyan az idei albuma nem lett olyan erős, de azért nemzetközi szinten is a jobb csapatok közé tartozik. Jelen kritikám tárgya pedig egy újonc, akik elmondásuk szerint death metalt játszanak, azonban ez nem ennyire egyértelmű, de erről majd később, előbb néhány szót ejtenék a lemez kivitelezéséről és a csapat teljesítményéről.
Az első, ami a – szerintem teljesen felesleges – intro után szemünkbe ötlik, az a Pain Addict Pigs hangzása: organikus, erős, arányos, olyan, amilyennel egy ilyen zenét játszani kell. Bevallom, először tartottam a vokáloktól, mivel a hörgő/károgó szerepét ezúttal egy hölgyre bízták, ám pont az ő rikácsolós hangszíne ad egy egyféle különleges hangulatot, és kicsit visszarepít minket oda, ahonnan indult még az egész stílus, amikor még nem igazán tudtak a vokálosok olyan hangokat produkálni, mint manapság. (Természetesen emellett azért hallhatunk mély hörgést is alkalmanként, de nem sikerült kiderítenem, hogy vajon ez is a hölgytől származik-e, avagy a basszusgitárostól, mindenesetre ha az előbbi, akkor le a kalappal!) Ráadásul egyszer-egyszer még a tiszta hangját is kiereszti, amolyan King Diamondos stílusban, ami meglepően jól illik a képbe. A csapat többi tagja is remekül teljesít, a dobosnak ugyan néha van egy-egy apróbb dinamikai hibája, de ez nagyon nehezen észrevehető, és megbocsátható, hiszen kárpótol minket az élő, de erős dobhangzás.
Ilyen felvezetéssel azt gondolná az ember, hogy akkor ez ismét egy olyan csapat, akikre érdemes mélyebb figyelmet szentelni, és részben így is van, hiszen bennük van a potenciál. Azonban most térnék rá arra, amivel általában kezdeni szoktam, hogy milyen stílust is játszik valójában a formáció. A death metal hatása valóban megkérdőjelezhetetlen, abból is a 90-es évek elejei és az azelőtti irány, és mindezt keverik a 80-as évek közepén dívó thrash metallal, de mindezt úgy, hogy sok helyen az egyik gitár valami brutális death metal témát játszik, a ritmusgitáros meg a dobos pedig erre játszik valami középtempós thrash témát, emiatt sokszor törik meg a dinamika. Erre jó példát már mindjárt a nyitótételben találhatunk, amely pont egy jól eltalált próbálkozás lett, de például a Revenge of the Raging Whore már nem ilyen. Persze olyannal is találkozunk, hogy egy brutális death metal után következik valami lassabb klasszikus thrash téma, mint például a Lords of Slaughterben (amely egy sokszor ellőtt grindcore riff-el kezdődik, csak hogy tetézzük a dolgokat).
Ezzel a stíluskavalkáddal az a bajom, hogy még sokadik hallgatásra sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Egyrészt a hangulata úgy repít vissza 20-30 évvel, hogy közben a modern elemeket és hangzásvilágot is megtartják, ami pozitív. Másrészről viszont sokszor ezek a váltások nem tesznek jót a dalok és a lemez dinamikájának, amely így annak ellenére tűnik középtempósnak, hogy körülbelül fele-fele az aránya a lassabb és a gyorsabb témáknak. De a legnagyobb baj, hogy sokszor bizony az eredeti témák hiányát próbálják meg ezzel pótolni. Ha még ebben tudnának egy kicsit fejlődni – hiszen, azért akadnak izgalmas, újszerű részek a lemezen -, akkor ők is ugyanúgy tudnának érdemeket szerezni a nemzetközi piacon, ahogy a már említett két csapat tette, de addig még dolgozniuk kell. Persze lehetséges, hogy már ezzel a lemezzel is szereznek maguknak egy-két rajongót, de engem még csak félig sikerült meggyőzniük.
Tracklist:
1. Intro (The First Incantation)
2. Pain Addict Pigs
3. All are Dead
4. Meat Slit Grinder
5. Dr. Satan
6. Revenge of the Raging Whore
7. Lords of Slaughter
8. Mater Lachrymarum…Mother of Tears
9. Demon Deathtrance