SORCERER – Lamenting of the Innocent

Legtöbb esetben egy zenekar, 32 évvel a háta mögött elmondhatja, hogy a képességeihez, kitartásához mérten már bőven volt mit letennie az asztalra, akár komoly rajongói bázist kialakítania. Sajnos bemutatóm tárgyát képező album alkotói ezt éppen megcáfolni képesek.

1988-ban Stockholmban toborzott össze egy csapatot a basszusgitáros Johnny Hagel és a dobokat bűvölő Tommy Karlsson, de napjainkban már egyikük sem tagja a zenekarnak. A kezdeti években csak egy biztos pont maradt mellettük, a nem tucat vokalisták táborát bővítő Anders Engberg. Az énekesi poszt annyira megingathatatlan a Sorcerer-ben, hogy némi iróniával kijelenthetjük, Anders csak ”egy évvel fiatalabb” az együttestől.

1992-ben úgy zárták le az első fejezetet, hogy mindössze két demót tudtak felmutatni. A folytatásra 2010-ig kellett várni, néhány új taggal megerősítve a hangszeres alkotói gárdát szép lassan el kezdtek újra dalokat írni és ápolták a múlt hagyatékát. 2015 egy mérföldkő a zenekar életében: megjelent az első(!) nagylemeze a Sorcerer-nek. Mérsékelt fogadtatás és elismerést követően végre elkezdtek hagyományosan működni, mint egy tervekkel, reményekkel teli zenekar.

2017-ben megjelent The Crowning of the Fire King albummal engem kilóra megvettek. Hetekig mást sem hallgattam csak azt a lehengerlő albumot: az epikus doom metal egyik ámulatba ejtő ékkövét. Ekkor lettem elkötelezettjük.

Ahogy szépen sorban kezdtek megjelenni az interneten a Lamenting of the Innocent lemezt beharangozó dalok-klipek, újra elfogott az izgalom, már akkor úgy tűnt az új kiadvány ott folytatja a minőségi produktumok prezentálását ahol a 2017-es csúcsra járatta. Most, hogy már túl vagyok jó néhány végighallgatáson, a május 29-én megjelent, a boszorkányüldözés témakörét körbejáró kiadványról leírhatom objektív véleményemet:

Az intróként funkcionáló Persecution kitűnő felvezetője nem csak a lemeznek, de a The Hammer of the Witches dalnak is, amely klip formájában már március óta reményt adott a közelgő lemezzel kapcsolatban. Bő két hónapja szinte minden héten lement legalább egyszer a Sorcerer Malleus Maleficarum-a. Indításnak kitűnő. Itt térnék ki a lemezborítóra, amely ezúttal is kitűnőre sikeredett. Nem csak a fülek, de a szemek is kényeztetve vannak. A kiadvány mondanivalója, hangulata frappáns és elgondolkodtató vizuális körítést kapott.

Ha az első teljes értékű dal a füleknek és a nyakizmoknak szólt, akkor a lemez címadó dala a szívnek. A Lamenting of the Innocent sokadik hallgatásra is instant libabőr. Anders minden lehetőséget megkap, hogy megmutassa, mennyire sokoldalúan képes használni a hangját. A finom, fület simogató, lágy melódiák között még hörgésre is vetemedik, ez pedig nem mondható tipikusnak még a rajongói előtt sem. Valódi utaztatós, monumentális, epikus dal. A refrén napok múlva is garantáltan előkúszik a bőrünk alól és suttog a fülünkbe. Eddig szépen emelkedik a szintje az albumnak, bár még nagyon az elején járunk.

Az Institoris cím beszédes lehet. Elsősorban azok számára, akik behatóbban ismerik a középkori boszorkányüldözés legfontosabb momentumait, illetve a témában írt legismertebb művet, a Malleus Maleficarum-ot. Heinrich Kramer domonkos rendi inkvizítornak, a Hexenhammer társszerzőjének volt a latin gúnyneve: Institoris, azaz szatócs. Hogy a dalról is szót ejtsek: bár nem ér fel az első két szerzemény lehengerlő mivoltához, mégis egy remekbe szabott, viszonylag lendületes tételről beszélhetünk.

Az ötödik tétel a Where Die Spirits viszont már egy hamisítatlan lírai szerzemény. Legalábbis ami a zenei és a vokális részt érinti, mert a szöveg nem éppen könnyed, napba bámulós.

De, hogy egyelőre még ne szakadjunk el a lágyabb, dallamosabb vonaltól a Deliverance tovább viszi az előző tétel hangulatát, sőt még rá is kontráz, mert nem akárki vendégeskedik a dalban. A Candlemass zenekarba visszatérő Johan Langqvist vállalta vendégénekesi posztot és maximális odaadással, Anders-szel ”vállvetve” felteszik a koronát a szerzeményre. Hatalmas élmény ezt a két aranytorkú úriembert közös dalban hallani.

Az Age of Damned finoman szólva is vészjóslóan indul. Egy doom monstrumot véltem felfedezni az első hallgatás alkalmával. Ahogy a szerzemény elkezdett kibontakozni, úgy lett folyamatosan némi hiányérzetem. Már nem a lírai vonalon varázsolt a banda, de ennyi visszafogott, kevésbé karcos perc után egy kicsit súlyosabb, döngölősebb monolitot kívánt a szervezetem. Nem mintha szégyenkezni kellene a bandának, és nem csak az Age of Damned, de a Condemned miatt sem. Az utóbbi is egy gyönyörű, szívbemarkoló alkotás, sötét, megindító témát feszegetve, azonban ekkorra már tényleg minden porcikám igényelte a doom léptékkel mért zúzást, a súlyos, fejletépő riffeket. A középrésznél vannak tökösebb gitártémák, de bármennyire is minőségi amit hallok, a vérforralás itt is elmarad.

A Dance with the Devil első néhány másodperce végre reményt adott: lesz itt erőteljes bólogatás ezerrel, de sajnos megint csak egy ”szimplán” epikus tétel következett. Egy energikus, emlékezetes dallamokat felvonultató, de lényegében az első 2-3 számhoz képest mégis laposabb dal nyert teret a hallójárataimban.

A záró Path to Perdition gitárszólókkal megalapozott nyitánya misztikus ködfátyolt vont a dal további része elé. De VÉGRE, búcsúzóul megjönnek a bólogatós pillanatok, erőt is felfedezni vélek, a súlyos riffek és a kellően felpörgetett ritmusok méltóképpen zárják az albumot.

Sokadik hallgatásra is a korábbi The Crowning of the Fire King lemezt erősebbnek, változatosabbnak érzem, de óriási különbséget – ettől függetlenül – nem vélek felfedezni. Lényegében, számomra a Lamenting of the Innocent a közepén egy kicsit leül. Kevesebb energiát és impulzust nyújt, mint amit kapok az album elején. Ha azonnal, az első hallgatás után írom meg a bemutatómat, akkor a pontszám az írásom végén legalább egy egységgel kevesebb lenne. Minél több időt töltöttem ezzel a boszorkányos művel, annál inkább közelebb került a szívemhez. Ez viszont nem azt jelenti, hogy néhány hónap múlva már maximális pontot adnék rá…

Miközben a lemezismertetőmet írtam, a mai este folyamán (június harmadikán) a Sorcerer zenekar (a Metal Blade Records) szinte percenként jelentetett meg egy klipet a legismertebb videómegosztó portálon. Fény derült arra, hogy minden egyes dalhoz készült klip, a konceptalbum szerzeményei vizuálisan is támogatva vannak.