Kiadó: Candlelight Records
Weboldal: facebook/thewretchedend
Kiadás éve: 2012
Stílus: Death / Thrash
Brief Sum: Inroads is a sequel to the musical world built on Ominous. Not much happened at first glance, but slowly we can experience the details which show that the new composition is more varied with more memorable parts in it. At the same time it still preserves some kind of precise monotonity, which gives us a feeling that this whole thing is nothing but the musicians’ professional exercise.
Nem is olyan régen volt, hogy az emperoros Samoth és a mindgrinderes Cosmo megjelentette közös projektjük bemutatkozó lemezét az Ominoust. Már ezen a lemezen megtalálták a megfelelő dobost, a Dark Funeralban is zajkeltő tevékenységet folytató Nils Fjellströmöt. Ez a sziklaszilárd triumvirátus készítette el a folytatást, ami elődjével ellentétben már teljesen friss dalokat tartalmaz.
A borítót nézve a koncepció nem változott. Marad az északi ridegség, modern felfogásban.
A lemezre jellemző lényegre törő módon kezdődik el az első dal. Kíméletlen precizitással zakatoló gépezet gyűri maga alá a hallgatót. Ez az intenzitás végigkíséri a dalokat. Nils hihetetlen erővel üti a bőröket. Persze ezekkel a dolgokkal eddig sem volt gond, inkább a változatosságot, fogósságot hiányoltam belőlük. Úgy érzem, ha finom lépésekkel is, de mozdultak ebbe az irányba.
A nyitó Tyrant of the Mountain nem csak a sebesség erejével tarol, hanem a beágyazott ízes szólóval. Az ezt követő Deathtopian Soceity tele van hangulatváltásokkal, a kántáló kórus szerű refrénnél misztikus lassú, de utána hipersebességbe kapcsolnak, és talán a lemez leggyorsabb részeit hallhatjuk, míg megint vissza nem tér a baljós hang.
A középtempós Death by Nature lesz a klipnóta. Talán a hossza miatt esett rá a választás. Átlagos középtempós dalnak mondanám, de ha sikerül valami érdekes látványvilágot kerekíteni mellé, akkor biztos lemezre csábító klip születik.
A Cold Iron Soul megint egy tipikusnak tekinthető dal, a svéd One Man Army neve többször beugrik hallgatása közben. A nóta intenzitása azért alulmúlja a svéd mesterekét.
Az igazi csemegéig még át kell verekednünk magunkat két tételen, a begyorsulós The Haunting Groundon, és a lassú megfontoltságból száguldásba váltó Fear Propaganda-n. Így érkezünk a Blackthorn Winterig, ami lassú vánszorgós ütemével kilóg a sorból. Hangulatában az Entombed Night of the Vampire feldolgozására emlékeztet, árad belőle a havas táj megkapó misztikuma. Ezen elemek miatt hamar felhívja magára a figyelmet.
A Hunger hamar visszaránt a valóságba, az előzőleg felépített varázs gyorsan szétzúzódik. Ezt a hatást a könnyen felfogható egyszerű refrén mérsékli. A záró dal még odatesz a sebességnek, hogy ne maradjanak melankolikus emlékek a lemezről.
A The Wretched End sajátságát a modern megközelítésű extrém metalba oltott északi hangulat felbukkanása adta. Ez jelen van a mostani lemezen is. Az Inroads változatosabbra sikeredett, mint elődje, így nem érezni egy hatalmas tömör sziklafalnak, ennél fogva könnyebb megbirkózni vele, mint elődjével. Ugyanakkor még mindig jellemző rá egyfajta precíz monotonitás, ami néha azt az érzetet adja, hogy az egész profi muzsikusok ujjgyakorlata.
Tracklist:
1. Tyrant Of The Mountain
2. Deathtopian Society
3. Death By Nature
4. Cold Iron Soul
5. The Haunting Ground
6. Fear Propaganda
7. Blackthorn Winter
8. Hunger
9. Throne Renowned Of Old