Zorall Kalóztúra

Kalandra éhes férfiak és asszonyok! Mint minden évben idén is meghirdetem vízi hadjáratomat a Kis-Dunán. Keresem azokat a kalandra éhes kalóztanoncokat vagy profi kalózokat, akik ezen a hétvégén jobb dolguk hiányában csatlakoznának az armadámhoz. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a túrán résztvevő bátor harcosoknak nem elég az egy nap, ezért idén kétnaposra terveztük a hadjáratot. 2013 július 05-én pénteken 11 óra tájt indulunk a Kalóztanyáról, egy rövid 3-4 órás portyázgatás után érkezünk meg a Dunavarsányi Mami vendégházba, ahol két napig tivornyázunk. Elhelyezés sátorban, amit nektek kell hoznotok. Itt már finom falatokkal és italokkal vár a személyzet. Este és másnap is a Zorall akusztikus húzza a talpalávalót. 2013 július 06-án szombaton délelőtt elkezdődnek a kalózprogramok a Mami panzió előtti hatalmas nyílt vízen. Itt lesz kenuverseny, kincsvadászat, kalózjelmez bál és egyéb ügyességi versenyek. Este ismét egy kiadós erezd el a hajamat következik, napkeltéig. 2013 július 07-én vasárnap hajnali dél körül indulnánk és kb. 15 óra körül érkeznék haza a kalóztanyára.

Ennek a hétvégének az ára mindössze 5.000 Ft / kalóz, ami a hajóbérletet, a sátorhelyet és a féktelen szórakozást is tartalmazza. Befizetési határidő: 2013 június 15. (belföldi utalványon) a következő címre: Hangya Produkció 1213 Budapest, Páfrányos u.25.

A sátrakat és egyéb a felszerelést oda vissza egy arra alkalmas szárazföldi harci eszközzel mi szállítjuk. Azoknak, akik esetleg nem tudják vállalni a pénteki indulást indítunk hajót szombaton délelőtt is. Gyakorlásra lesz lehetőség, amennyiben a kalóztanoncok részéről érkezik igény.
Info: 20 / 560 8809 (Hangya)

Az alábbi hajókat tudjuk biztosítani:
6 személyes kenu (6 darab)
3 -4 személyes kenu (15 darab)
2 személyes kajak (4 darab)

Saját hajóval is csatlakozhatsz hozzánk, ami természetesen díjmentes!

Fekete Szakál
kalóz kapitány

ZORALL KALÓZTÚRA 2013 július 05-07.
Bp. (Kalóztanya) – Dunavarsány (Mami Panzió)

Kapcsolódó cikkek

Ákos és Metallica vegyítésből született dalhoz készült el a legújabb Zorall klip a Presszó Metál album Ilyenek voltunk című dalára

NorthWar

Zorall Farsang február 16-án a Barba Negrában – Vendég: Jockey Jokers

NorthWar

Zorall Tour 2019 – A Midller és a Jockey Jokers kíséri őket jövőre a turnén

NorthWar

Zorall – Jön az új album, tankokkal készült a “Nézz rám tizedes” videó

NorthWar

Zorall – Sörolimpia bemelegítő party a Trackben – Sörolimpia bérlettel ingyenes!

NorthWar

Zorall – Retrográd: új album, dalpremier és lemezmegjelenés

NorthWar

Zorall – Aranylemez lett a Zorall Bumm!

NorthWar

Zorall – Az Élet Szép (Official)

NorthWar

Zorall – Karácsony a Barba Negrában

NorthWar

Zorall – Háztartási Rock’n Roll

NorthWar

Friss klip a Zoralltól!

NorthWar

Zorall “Háztartási Rock’n Roll” lemezbemutató

NorthWar

Zorall csapatépítő tréning, nem csak kalózoknak! :)

NorthWar

Zorall születésnapi mulatság, Sörolimpiás játékkal megspékelve

NorthWar

Zorall – Irány a Vidámpark – elkészült a klip!

NorthWar

Zorall Sörolimpia – vedd meg a jegyed elővételben – menj biztosra és spórolj!

NorthWar

ZORALL – Ramonia

Darkjedi

Készül a Zorall DVD

NorthWar

11 éves a Zorall zenekar! – szülinapi party és farsangi mulatság

NorthWar

Zorallá érett a Ramones!

NorthWar

Sikeres volt a jubileumi Zorall Sörolimpia

NorthWar

Zorall – Ramónia – augusztus 17-től elérhető!

NorthWar

Zorall klippremier – itt a Pogo!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár