Interjúk

Blizzard interjú

A kérdésekre Ónody Tamás válaszol.

Üdvözöllek, Tamás!
Az elmúlt hetekben megjelent a legújabb nagylemezetek, a Disengaged from Life. Szerintem kimondottan jól sikerült, engedd meg, hogy gratuláljak hozzá! Beszélgessünk egy kicsit először erről!

Üdvözletem! Köszönöm a többiek nevében is!

Hol, milyen körülmények között készült el az album? Mi volt az alap elképzelés? Hogy érzed, sikerült ezt megvalósítani?

Nos, az album tulajdonképp 15 évet „készült”, és bizton állíthatom, hogy a legjavát képviseli ennek az időszaknak. Mindenképp olyan albumot szerettem volna, ahol külön karaktere van a daloknak és nem ugyanazokat a lassan 30 éves témákat játsszuk ezredik változatban. Fontos volt az is, hogy attól, hogy black metal, még nem kell szarul szólnia. Szerintem sikerült ezt megvalósítani.

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Még csak most jelennek meg az első kritikák, de eddig egyértelműen pozitív visszajelzést kaptunk mindenhol.

Meg vagy elégedve a jelenlegi státuszotokkal, vagy szeretnétek esetleg egy nagyobb kiadóhoz szerződni, és ezáltal szélesebb körű ismeretségre szert tenni? Szerinted az új lemez utat nyithat ebbe az irányba?

Sokat gondolkoztunk zenekaron belül is erről, végül úgy döntöttünk, hogy nem fogunk kiadóknál kopogtatni az anyaggal, megoldjuk ezt úgymond házon belül. Ma már teljesen más lehetőségek vannak, mint akár 15 éve, az előző album idején voltak. Természetesen előrelépésként értékelnénk egy jó kiadót, de nem ez a fő cél.

Ki írja a szövegeket és miről szólnak? Van valami jellemző központi témája a daloknak?

A szövegeket Renfield írta, illetve Typhon is hozott egyet. Ahogy a zene sem, a szövegek sem egy kaptafára készültek, van itt az egyszerű halálvágytól kezdve a fekete lyukakon át a pap-ministránsfiú viszonyig minden. A legvisszatérőbb elem a halál témája, innen is jött az album címe.

Vannak olyan bandák, amik alapvetően hatással voltak/vannak rátok, vagy olyanok, amiktől inkább szeretnétek elhatárolódni a műfajon belül? Ha igen, említenél párat?

Mindannyian nagyon különböző zenéket hallgatunk, másolni pedig nem igazán akarunk senkit sem. Talán annyi, hogy a hangzás tekintetében a Mayhem Chimera albuma volt az etalon.

Hogyan ítéled meg a jelenlegi black metal színteret? Szerinted hol helyezkedik el ebben a Blizzard?

Őszintén szólva nem követem az aktualitásokat, úgyhogy nehéz erre válaszolni. A látszólagos szünet közbeni koncertekből, megkeresésekből és az új album fogadtatásából azért azt látom, hogy van helyünk a színtéren, még ennyi kihagyás után is.

Hogy álltok a koncertekkel? Mennyire szorgalmazzátok az élő fellépéseket? Baranyában milyenek a lehetőségek?

Most, hogy végre kijött az album, szeretnénk elvinni élőben mindenhova, de azért nem bármi áron. Valahol szeretném megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy nem szeretnék minden lukban fellépni 10 ember előtt és aközött, hogy 15 évvel az utolsó album után azért nem egymásnak adják a kilincset a szervezők. Ami Baranyát illeti: Pécsett annyira megszűnt minden, hogy lassan Komlón érdemesebb koncertet szervezni.

Mikor, kik alapították a zenekart? Mesélnél egy kicsit a kezdetekről?

A zenekart 1995 őszén alapította Equimanthorn: gitár/ének és Hell’s Armageddon: basszusgitár. Három demo jelent meg. Ancient moon 95’, Land of carpathian 96’, és végül Anger of the dying nature 98’. A zenekar kettes felállásban működött, kisegítő dobossal (Winterdemon) aki akkoriban a Malediction dobosa is volt. Majd 98’ év végén kért fel Equimanthorn, hogy csatlakozzak a zenekarhoz, mint állandó dobos. Így 99’ év elejétől teljes felállásban tudott működni a banda.

Utoljára meglehetősen régen, egész pontosan 2006-ban jelentkeztetek lemezzel. Mi történt azóta?

Még 2009-ben elkezdtünk felvenni egy új lemezt, de végül nem lett belőle semmi, illetve ami igen, az ezen az albumon hallható. Rengeteg tagcsere is volt, hosszú időbe telt, mire összeállt egy stabil felállás. És minek tagadni: nem nagyon kapkodtuk el.

Kik alkotják jelenleg a Blizzard-ot?

A Blizzard jelenleg: Renfield – ének, Typhon – gitár, Psna – gitár, Andro – bőgő és Frostdemon dob.

Ha jól tudom, te a szintén komlói Malediction zenekarban is dobolsz, ami viszont death metal. Mennyire összeegyeztethető a két banda?

Teljesen összeegyeztethető. Egy helyen próbál a két zenekar, így tökéletesen tud működni.

Mindkét műfajban otthon vagy? Melyik áll közelebb hozzád?

Igen, mind a két műfaj közel áll hozzám! Nehéz a választás, de ha mondanom kell valamit akkor a Black metal.

Milyen egyéb stílusokat hallgatsz még szívesen? Említenél néhány kedvenc előadót/bandát?

Sok műfajt szeretek! Értem ez alatt, a glam rocktól kezdve a black metalig kiterjedő széles palettát. Ha Power metalról van szó akkor az örök kedvenc a Helloween, ha Thrash akkor a Sodom….

A jövőben mire számíthatnak a rajongók? Folytatódik a dalszerzés, vagy újabb hosszabb szünet következik?

Most leginkább a koncertek következnének, már amennyire ez mostanság lehetséges. Sok mindenben gondolkozunk a jövőre nézve, de ebből nem nagyon szeretnék egyelőre többet elárulni. Annyit talán igen, hogy nem tervezünk egy újabb szünetet.

Köszönöm a válaszokat, kíváncsian várjuk a folytatást!

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek