Vida Rock Band Interjú

A kérdésekre Vida Ferenc válaszolt.

2007 áprilisában alakult a zenekarotok Vida Ferenc (Lord) és az Orfeus zenészeivel. Tehát nem újonc zenészekről van szó. Bemutatnál mindenkit, hogy miben is erősíti a csapatot?

Valóban így van. A zenekar tagjai: Kovács Fery (gitár), Oszter Tihamér (ének) és Csóka Csaba (dob), Halmai Róbert (billentyűs), és jómagam, Vida Ferenc (basszusgitár). Mondhatom bátran, hogy még soha nem voltak ilyen jó zenésztársaim a pályafutásom során!

Hogyan is alakult a zenekar? Hogyan találtatok egymásra?

Régebbről ismertem az Orfeus-os fiúkat, baráti szálak fűztek hozzájuk, így rövid megbeszélés után tavaly áprilisban gőzerővel elkezdtünk próbálni. Kovács Fery nemcsak kitűnő gitáros, hanem valósággal ontja magából a jobbnál jobb dalokat, így év végére összeállt az első lemez anyaga.

Áprilisban megjelent az első albumotok “Ellopott remények” címmel. Igazi ’80-as évekbeli hard rock zenét nyomattok. Mit tudsz elmondani erről a lemezről?

12 dal található az albumon, ebből két nóta az Orfeus-os időkből, másik két nóta pedig a én Lordos korszakomból való. A többi vadonatúj dal. A közönség, a szakma és a sajtó is egyértelműen jól fogadta az anyagot.

Előtte demóztatok, vagy rögtön felvettétek a debüt albumot?

Nem volt szükség rá, mindenki profi módon állt a munkához, a dalok jók voltak, így rövid idő alatt sikerült kiadót találni, aki megjelentette az anyagot!

Mennyi ideig voltatok a stúdióban? Hogyan készültek a dalok?

Nagyon kevés időt töltöttünk a stúdióban, azt is egyenként és részletekben, mert nem volt módunk folyamatosan ott lenni a munkahelyi elfoglaltságok miatt. Az MD Stúdióba már készen érkeztünk, tudtuk mit akarunk, Smici pedig értette a dolgát. A lemez magán viseli a kezem munkáját, amire nagyon büszke vagyok. Ne feledjük el, ehhez megvolt a tapasztalatom, hiszen a ’90-es években jó néhány zenekar felvételét “elkövettem” a saját stúdiómban! Pl. Moby Dick, Tankcsapda, Junkies, stb.

Igazán szép külsővel rendelkezik az “Ellopott remények” mű, és a hangzása is jó. Ennek ékes bizonyítéka az olaszországi kapcsolat. Mit tudsz erről mondani?

A lemezre felfigyeltek Olaszországban, ennek eredményeképpen a két lemezzel rendelkező római énekesnővel, Serena Celestével egy projektet hoztunk létre, amely Vida Feat. Serena néven fut. Nem titkolt célunk, hogy meghódítsuk az olasz közönséget, hiszen ez a stílus, ez a melódikus zene Európa kulturális központjában is nagy népszerűségnek örvend és eladható. Már el is készült az első közös dalunk, a Vado via, amelynek videoklippje megtekinthető a YouTube-on. A dal olasz nyelven csendül fel és sikerét jelzi, hogy máris felkeltette egy milánói producer érdeklődését. Nem mi kerestük!

Milyen volt a Szigeten és Bergamóban (Olaszország) játszani? Hogy fogadta az olasz közönség a zenéteket?

A Sziget Fesztiválon játszani mindig rang! Olaszországban pedig népszerű ez a zenei stílus, így a közönség és a szakma részéről csak pozitív visszajelzések érkeztek.

A Lord-párhuzam érezhető a dalokban. Miben látod a legfőbb különbséged?

Inkább a ’80-as évek zenei világa a párhuzam. Ne feledje el senki, hogy a Lord az életem része volt és az is marad, még ha azt egyesek nem így láttatják. Megvan bennem a hit és a tudás, ami a folytatáshoz szükséges! Miben más a VRB? Dalainkra az intelligens, zeneileg magas szintű gitárjáték, és a tagok zenei érzelemvilága jellemző. Mindenkiben megvan a zenekar iránti alázat. Nincs magamutogatás, csak fegyelmezett munka és éppen ezért választottam Feryt, Csabit, Robit és Oszit zenekari társaknak.

Elképzelhető, hogy a következő lemezetek angol vagy esetleg olasz nyelven is megjelenik?

Minden elképzelhető. Jövő tavasszal már Serenával szeretnénk megjelentetni az Ellopott remények lemezünk olasz nyelvű verzióját Olaszországban! Íródnak az új dalok, a kérdés csupán csak az, hogy valóban hol lesz indokolt és időszerű egy következő lemez!?

Köszönöm a lehetőséget és sok sikert kívánok!

Csókoltatjuk az Olvasókat, és azokat, akik jó szívvel viseltetnek a Vida Rock Band iránt!

WEB: http://vidarockband.extra.hu/

Kapcsolódó cikkek

VIDA ROCK BAND – Ellopott Remények

Vodka

Húsvéti Metal Vihar – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár