2012. február 24. @ Budapest, A38 Hajó
A 2011-es év sikerei után a hazai modern metál színtér egyik legsikeresebb pionírja, a Subscribe egy hosszabb pihenővel indítja a 2012-es esztendőt. A csapat ezt azzal indokolja, hogy 13 év folyamatos lemezkészítés, koncertezés után szükségük van egy kis feltöltődésre, amit a tavaszi turnészezon kihagyásával kívánnak ezúttal megtenni. Ám hogy a kiéhezett közönségnek ne kelljen egészen nyárig várnia egy újabb Subi-buliért, egy koncertet még beterveztek a srácok február végére, a tavaszi álomra vonulás előtt. A koncert helyszínéül a Duna színén ringatózó orosz csatahajó, az A38 szolgált. Természetesen egy ilyen eseményt nem lehet egyedül megünnepelni, így a zenekar a The Southern Oracle, a Shell Beach és az osztrák Show Your Teeth társaságában bonyolította le eme különleges eseményt.
Annak ellenére, hogy novemberben láttam utoljára a Sunshine-t, kíváncsian vártam a bulit, mivel a pesti koncertek mást hoznak ki egy zenekarból, mint egy vidéki klub, ráadásul azt ígérték, hogy egy minden igényt kielégítő settel készülnek az estére. Ezen csak dobott az, hogy az előzenekarok is nagyon ígéretesek voltak. Nem csoda hát, hogy izgatottan értem a A38-ra, amit a héten amúgy egy nemzetközi versenyben a világ legjobb klubjának nyilvánítottak. Ezért mindenképp gratuláció illeti a helyet! Aki volt már ott, az tudja, hogy ez a döntés igazán megilleti a szórakozóhelyet, ami tényleg magasan tartja a lécet színvonal tekintetében. Aki meg nem volt, annak ez egy külön ok, hogy ellátogasson a ladikra.
Amikor odaértem, a koncertkezdés előtt kb. negyed órával, még alig szállingóztak emberek a helyszínen. Ez nyilván azért van, mert a nagy többség csak a Subscribe-ra kívánt odaérni, ami viszont nagy kár, mivel a vendégzenekarok is apait-anyait beleadtak, hogy lenyűgözzék a nagyérdeműt.
A hangversenyt az osztrák metalcore-os arcok, a Show Your Teeth nyitották. Eddig nem ismertem a zenekart, de hangzó anyagaik és a koncert alapján elég meggyőzőek. Nem finomkodnak, csak helyenként csempésznek dallamos részeket az amúgy súlyos témák, breakdown-ok közé. A közönség csekély létszáma (max. 15 fő) és a rövid műsoridő ellenére keményen odarakták a műsort a srácok, ami többeket is bólogatásra késztetett. Hogyha annyian nézték volna őket, mint mondjuk a Shell Beach-et, akkor elképzelhető, hogy egy kis mozgolódás is támadt volna. Amint kiderült nem először fordultak meg a fővárosban és szerintem nem is utoljára, a koncert másnapján pedig Szegeden játszottak a The Southern Oracle társaságában. A basszusgitárosnak külön respect jár, hiszen póttagként lépett fel a zenekarban, de tökéletes felkészültséggel.
Az átszerelési munkálatok után a Shell Beach lépett a színpadra. Bevallom őszintén, eddig nem ismertem a csapatot, de kifejezetten tetszik ez a zenei világ, amit képviselnek. Eddigre már többen befáradtak a küzdőtérre, így a banda már egy kisebb tömegnek prezentálhatta műsorát. A metalcore-t, modern metal-t jazzes, tiszta részekkel fűszerező zene ezúttal sem mozgatta meg a nagyérdeműt, pedig a csapat igazán odatette magát. A koncert közben akadt egy kisebb nehézségük, – az egyik gitáros húrcsere miatt egy időre kispadra kényszerült – ám ez nem okozott gondot, a többiek folytatták a műsort, ami egy gitárral is élvezhető volt. A színpadi mozgást kicsit lehetne még fokozni, de ettől eltekintve ők is remekül helytálltak. A zenekar az ősszel jelenteti meg második albumát This Is Desolation címmel, melyről egy beharangozó, a The Greatest Sceptic című nóta már elérhető a zenekar honlapján.
A következő fellépő a The Southern Oracle volt, akivel már találkozhatott a közönség a Subscirbe vendégeként a 2011-es tavaszi Bookmarks turnén. A deathcoreban utazó banda rászolgált erre a bizalomra, hiszen a kíméletlen dalokat hasonló hozzáállással adják elő élőben is, amire a remek színpadi mozgás teszi rá a pontot. Mióta először láttam őket tavaly, azóta a banda megjelentette első, Hellwakening című lemezét. A csapat most sem okozott csalódást, pillanatok alatt megcsinálták a hangulatot, ami a közönségre nézve masszív fejrázással, az aktívabbak számára egymás ledarálásával járt. Ez a viselkedés csak fokozódott a koncert végéig. A mozgás a színpadon is jelen volt természetesen, a gitárosok ugráltak, bólogattak, ahogy kell, az énekes, Kókai Barnabás pedig jobbra-balra futkározott, szökdécselt, alig volt pillanat, amikor egy pillanatra is megállt emellett pedig remekül fenntartotta a kapcsolatot a közönséggel.
Az este fénypontja közelgett, úgyhogy az átcuccolás alatt rendesen megtelt a hajó gyomra, így a torlódott tömeg alig várta, hogy felcsendüljenek az első hangok. Ennek megfelelően hatalmas ujjongás fogadta Cséry Zolit, amikor szintetizátoraihoz lépett. Remekbe szabott intró után bele is kezdtek a nem épp hétköznapinak mondható műsorba a srácok. Az intro az Orchitis-t vezette be, ami nagy meglepetés volt, hiszen ez a szám az új lemez talán legkevésbé játszott dala. A gyors tempójú nóta azonnal mozgásba lendítette a közönség nagy részét, így elég nehézkessé vált fényképezni az első sorokban, ugyanis sorra dőltek az emberek. Ez után rögtön a Roll and Rock következett amire tovább folytatódott az öldökölés a nézők soraiban. A hatásos belépő megvolt. A tempót visszavéve, a következő tétel a Bitter Boundary volt, aminek a gyerekkórusos részét remekül énekelte a közönség, ugyan egy oktávval lejjebb. Ezalatt rendeződtek a közönség sorai. Nagy örömömre a következő szám a kislemez egyik mesterműve, a The Fall of Mercia volt, amit szerintem méltatlanul hanyagolnak a srácok a koncerteken, hiszen zseniális darab. A Weight of Oneness, a lassú gyilkos, majd a nyuszifüles dal (Use Her Friendly) következett. A koncert egyik fénypontja nálam általában a Devil Take The Hindmost alatt szokott lenni, remek szerzemény circle pit gyakorlatban való alkalmazásához ugyanis. Most se volt ez másképp. Bizonyára jó érzés lehetett a srácoknak a színpadon állni, hiszen amellett, hogy ők is a maximumot nyújtották, a közönség is igyekezett a legteljesebb mértékben megfelelni a helyzetnek. Az utóbbi idők legnagyobb Subi slágere, az Álomtégla jelentette sokak számára a koncert fénypontját, ám szerencsére a keményebb számok szerelmesei is megbékéltek annyira vele, hogy nem állt meg a buli. A koncert újabb meglepetése az Oidipus Abortion Clinic volt, ami az első lemez egyik oszlopos képviselője, ám az elmúlt időben ritkán került elő, így az ős-subisták számára ez nagy ajándék volt. Ezt követte a Delusion, amelyben egy operaénekes vendég lépett a színpadra.
Zavaros Eszter a Bookmarks lemez első számában, a refrént díszíti áriarészeivel és ezt ezúttal a rajongók élőben is hallhatták, ami csak még tökéletesebbé tette a koncertet. A műsor gerincét alkotó listát a mindenkit megmozgató Highfly és a Kiss And Kill és a Blue Mescalin dalokból képezett hangulatos egyveleg zárta (utóbbi alatt sikerült az egész hajót leguggoltatni, ami megalapozta az utolsó zúzás élvezetét). Természetesen a közönség ilyen könnyen nem engedhette el a hetes fogatot, de nem kellett őket kétszer kérni rá, hogy egy utolsó táncra maradjanak. Először Zoli és Bálint léptek a színpadra, hogy kettesben előadják a Miles Away című csodálatos balladát. Ebből sejthető volt, hogy a záró szám a 2011-es lemez epikus nótája, a Between Heaven And Her lesz, hiszen ez a két dal elválaszthatatlan párost alkot. Ha van olyan Subscribe szerzemény, ami senkit nem hagy hidegen, szerintem ez egyike ezeknek… a zúzda részek alatt közönség-zenekar egyaránt beleadott apait-anyait, a lassú melódiákat pedig gyönyörködő áhítat közepette hallgattuk. Ennél méltóbb befejezése nem lehetett volna ennek a remek estének.
A koncert után a zenekar tagjai a merch pultnál dedikáltak, ahol azonnal meg is kapták a koncert (szerintem többnyire) pozitív visszajelzéseit. Ekkor éreztem csak meg a lábamban, hogy azért nem semmi eseményen voltam túl, eluralkodott rajtam egy pozitív fáradtság, ami felvetett bennem egy fontos kérdést. Miért nincsenek székek a küzdőtér végében? Talán azért, mert úgy 5-6 emberrel kevesebben lehettek volna részesei ennek a nagyszerű bulinak?! meglehet!
