Marduk, Infernal War, Ragnarok – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2018. máj 10, 7:38 :

2018. május 4. @ Budapest, Supersonic – Blue Hell & KVLT

Általában is nagy élmény a Kék Lyuk – Vörös lyuk kombinációban koncertre menni, és ha ez egy olyan fantasztikus zenekar fellépésével társul, mint a Marduk, akkor ez ünnepnap-számba megy. Ha mindehhez még egy erős vendéglista is jár, akkor aztán tényleg nincs mese, menni kell.

Az utóbbi hét évben nem volt túl sok lehetőségem a Kék Lyukban előfordulni, viszont külföldön számos helyen jártam, így gyorsan össze is foglalnám, amit a hellyel kapcsolatban láttam-tapasztaltam a külföldi élmények tükrében. Mint a kis klubok döntő többségét, ezt a helyet is egy nagyon szűk réteg látogatja, akik vélhetően minden jelentősebb eseményen itt vannak, és alapvetően zenét hallgatni, illetve magunkat jól érezni jönnek ide. Ebből kifolyólag biztonsági személyzetre gyakorlatilag nincs szükség, csak a beléptetésnél, ami nem egy hihetetlenül nagy meglepetés. A sörpult nagy hűtőkkel és jó választékkal várja a harcban megszomjazott versenyzőket – eddig ez is teljesen általánosnak mondhatók. A csemege innentől jön, és úgy hívják, hogy keverés. Nem vagyok szakember, de azért annyit megértettem, hogy egy helység kihangosítása – pontosabban fogalmazva egy helység normálisan történő kihangosítása – nem egy egyszerű feladat. Különösen nem egyszerű olyan esetben, amikor hat-nyolc-tíz-tizenkét csatornának kell tisztán, torzítás nélkül megszólalnia, lehetőleg úgy, hogy mind a hat-nyolc-tíz-tizenkettő hallható is legyen. Azt kell hogy mondjam, hogy az Infernal War – Ragnarök – Marduk koncerten ez a nehezen elérhető és megvalósítható kritérium tökéletesen teljesült. Nem tudom, hogy a felszerelés ennyire profi, vagy pedig a beállításokat végző szakember érti ennyire a dolgát, de nagyon–nagyon ritkán hallani ennyire tiszta és profi keverést, mint amilyen a három fellépés alatt volt.

Különlegességnek számít, de sikerült pontosan kapunyitásra beesnem. Körbejártam a helyet, kerestem a régről ismerős arcokat – régebben viszonylag gyakori vendég voltam errefelé, szerintem anno a közönség felét ismertem arcról, és ezek az arcok most vissza-visszaköszöntek. Persze nyolc évvel idősebben, kevesebb hajjal, megőszülve vagy megkapaszkodva, túl egy-két gyereken…

 

 

Az első, egyben utolsó sör elfogyasztását követően elkezdtem sorbaállni, ugyanis kezdődött a lengyel Infernal War fellépése. A csapat fennállásának huszadik évében van, túl három stúdióalbumon és megszámlálhatatlan split-en és EP-n. Jól láthatóan komoly rajongótábor kísérte őket, akik minden dalszöveget kívülről tudtak, és megfékezhetetlenül biztatták a zenekart. Az Infernal War tíz számot játszott nekünk, javarészt az Axiom albumról válogatva, amelyik bő három éve jelent meg. Ezentúl viszonylag egyenletes volt a merítés, húsz év hihetetlen profizmusa jellemezte a zenekart, nemcsak az előadást illetően, hanem természetesen a hangszeres tudás terén is. Azzal együtt, hogy alapvetően egy black metal zenekarról van szó, szinte kivétel nélkül minden dalhoz nagyon szép szólót, jobb esetben szólókat kaptunk a rendezői bal oldalon látható nagy darab gitárostól. Az úriember méretéhez képest meglepő fürgeséggel szólózott, és ez gyakorlatilag ugyanolyan megismételhetetlen élmény, mint például a hasonló adottságokkal bíró Nicolas Barker-t dobolni látni. Mint a bevezetőben említettem, a hangzás nagyon szép tiszta volt és minden hangszert tisztán lehetett hallani, legnagyobb meglepetésemre a lábdob sem nyomta el az összes maradék hangszereket, sőt – na most figyeljetek – egy picivel több lábdob még talán jól is jött volna. Az Infernal War-nak kevesebb mint egy órája volt, gyorsan levonultak a színpadról és átadták a helyüket a Ragnarök-nek (ezt játszották: Ściąć Nazarejczyka, Genocide Command, Into Dead Soil, Crushing Impure Idolatry, Paradygmat, Spill the Dirty Blood of Jesus, Axiom, Militant Hate Church, Death’s Evangelist).

Az átszerelés praktikusan és gyorsan ment: mindenki a Marduk dobját használta, tehát azzal nem nagyon kellett semmit tenni. Az erősítők is ugyanazok voltak, így csak a gitárokat kellett átdugni, a pedalboard-ok is be voltak előre készítve, így az átszerelést gyakorlatilag húsz perc alatt le lehetett zavarni. A norvég Ragnarök sem minősül kifejezetten pályakezdőnek: a sarpsborg-i zenekar mögött nyolc stúdióalbum áll, és ezek közül a legutóbbi 2016-ban jelent meg. Mindig hihetetlen csodálattal töltenek el azok a zenészek, aki gyors és időnként komplex díszítéssel ellátott dallamokat, továbbá szólókat játszanak közepesen unatkozva, kísérő gitár nélkül, jól látható profizmussal. Ilyen a Ragnarök gitárosa, Thomas Hansen is: ez a meglehetősen alacsony, széles, pocakos, kicsit púpos, kopasz, hosszú szakállas úriember egyetlen gitárosként hihetetlen profizmussal tolta végig a napi adagot. Meglehetősen egyenletes merítést mutattak be, az elhangzott dalokból a legtöbbet a Blackdoor Miracle és a Psychopathology albumokról játszották a legények.

Ismét meg kell hogy ismételjem, amit a bevezetőben írtam: a Ragnarök is hihetetlenül tisztán szólt, a gitár összes dallamát és a zene összes díszítését tisztán lehetett hallani (az esti adag: In Nomine Satanas, Murder, Pagan Land, Infernal Majesty, It’s War, Blackdoor Miracle).

A zenekar levonulása után hosszabb szünet következett, addig kiszerelték a Ragnarök-öt, így a kissé lekopasztott színpadon már csak a Marduk cuccai álltak. Semmilyen díszítés nem volt azon túl, hogy egy álcahálóval letakarták a színpad két oldalán álló hangfalakat és megkezdődött a feszült várakozás. A Marduk aktuális turnéja átmenetet alkotott a standard turné és a lemezbemutató turné között: az új album, a Viktoria másfél hónap múlva, június 22-én fog megjelenni, tehát kézenfekvő volt, hogy erről is játsszanak valamit a fiúk. Ez megtörtént, két dal erről az albumról hangzott el. Gondolom, nem kell említenem, hogy a Panzer Division Marduk – gyakorlatilag minden koncert kötelező eleme – elsőként hangzott el, és ezt követte a Baptism by Fire, csak hogy a logikai láncolatban ne legyen nagy szakadás.

 

 

Maga a fellépés igazából három részből állt; a hetedik dal után volt egy rövidebb szünet, gondolom, hogy egyáltalán levegőt kapjanak a zenészek. Itt nem volt se szórakozás, se duma, se átkötő szöveg, se jópofizás: mindenki felment a színpadra, és tette a dolgát teljes erőbedobással, hogy a maximumot hozza ki magából. Nem tudom, hogy fizikailag és szellemileg hogyan lehet bírni ezt a megterhelést, de a melegben nagyjából a második szám után már az összes zenészről patakokban folyt a víz. A második felvonás egy hat dalos csomag volt, meglehetősen erős kezdéssel (Throne of Rats) és olyan dalokkal, amiket én nem emlékszem, hogy hallottam volna élőben (például az Equestrian Bloodlust vagy a Wolves). Picivel több mint egy óra után levonultak az urak, és hosszas biztatás meg taps után jöttek vissza még egy búcsúdalra, ami – minő meglepetés – a The Black… volt (az este során ezeket a dalokat hallottuk: Panzer Division Marduk, Baptism by Fire, The Blond Beast, Of Hell’s Fire, The Levelling Dust, Werwolf, Cloven Hoof, Deathmarch, Throne of Rats, Between the Wolf-Packs, Burn My Coffin, Equestrian Bloodlust, Wolves, Into Utter Madness, The Black…).

Mindig megdöbbent az a kontraszt, ahogy a hallgatóság a zenekarokat és a zenekarok tagjait kezeli. A Marduk nevű entitásért szerintem simán lebontották volna az első kisebb épületet, ha éppen ez a kérés, annyira lelkesen hallgatták az élő fellépést – a tömegnyomorban levegőhöz is alig lehetett jutni a legelső sorokban. Ehhez képest amikor a fellépés véget ért és a csatakos, csuromvizes zenészek visszasétáltak backstage-be a közönségen keresztül, senkinek eszébe sem jutott megállítani őket, kezet fogni, megköszönni ez estét, vagy legalább pár szót szólni a fellépéssel kapcsolatban: a Marduk nevű álom az utolsó dal követően végetért, megszűnt létezni, és csak négy ember, Patrik Niclas Morgan Håkansson, Dan Everth Magnus Andersson, Hans Daniel Rostén és Fredrik Widigs maradt a zenekar helyén.

Öröm volt újra a Kék Lyukban lenni, öröm volt ezeket a zenekarokat hallgatni, és nagy öröm lesz június 22-én a Marduk tizennegyedik stúdióalbumát kézbe fogni és meghallgatni. Viktoria!

BRIEF SUM: Marduk, Ragnarök from Norway and the Polish Infernal War gave an absolutely fantastic gig last Friday in Blue Hell, Budapest. Fanatic Polish fans encouraged Infernal War, singing all songs with the band together. Ragnarök with more than two decades of experience in their background, gave an unforgetteble gig. Marduk have presented two songs from their forthcoming album Vikrotia, will be released in mid June. If you have missed this gig, you can really regret it!

Ezt a cikket eddig 586 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..