2018. október 31. @ Budapest, Supersonic – Blue Hell & KVLT
Az idei év októbere, úgy tűnik a Black Metal nagyjainak kedvez. Korábban két nagyszerű eseménynek is tanúja lehettem, természetesen kiváló helyszíneken. Ennek az eseménynek is egy kultikus hely adott otthont , ami nem volt más mint a legendás YUK (Blue Hell). Miután továbbjutottam a biztonsági ellenőrzésen, szinte már érezhető volt, hogy ez az este is igazán emlékezetes lesz. Néhány barátom társaságában le is mentem és már javában zajlottak az előkészületek.
Nem is kellett sokat várni és a Crest Of Darkness neki is állt a zúzásnak. A trió nem aprózott el semmit. A basszusgitáros frontember kora ellenére nagyon jól hozta azt a formát amit ilyenkor kell, de akit a legjobban kiemelnék az a gitáros, aki non-stop ontotta a gitárszólókat, amik tényleg nagy hatásúak voltak. A dobos sem kímélte felszerelését, darált ahogy csak tudott. Azért hozzáteszem, hogy bár tényleg nagyon ügyesek meg minden, de nem igazán az én zeném. Viszont azt el kell ismerjem, hogy szimpatikus volt ahogy az előttük álló (nem túl sok fővel rendelkező) közönséggel folyamatosan fenntartották a kontaktust. Szintén elismerésre méltó, hogy élvezettel játszották a zenéjüket, viszont még elég sokat kell dolgozniuk, hogy idővel fő zenekarrá is kinőhessék magukat. Ez persze egyéni véleményem, nyilván nem ez kell legyen az etalon, meg nem is akarom leminősíteni a zenekart. Van jövője, mert látszik, hogy dolgoztak érte ami becsülendő.
Aztán amikor ők befejezték az előadásukat, még a közönséggel is fotózkodtak és beszélgettek, megkezdték az átállást a következő fellépő számára, amelyik nem volt más, mint az Iskald. Alaposan dolgoztak, hogy minőségi legyen a hangzás. Ők sem váratták sokáig a hallgatóságot, érezhető volt, hogy alig várják, hogy lecsaphassanak. Aztán el is kezdték a zenélést. Kellemesen csalódtam. Kiállásban is és tehetségben sem volt hiány. A dobos nagyon precízen és pontosan használta az ütőit, a basszusgitáros fegyelmet parancsolóan állt egy helyben, figyelve a hangszerére, a gitáros és a gitáros frontember pedig fantasztikusan összehangoltan játszották számaikat. Ráadásul a frontember mélyről jövő károgása, ahogy megkoronázta mindezt, egy kiváló, true hatású hangzásvilágú zenét tálaltak az első számtól az utolsóig. Én úgy érzékeltem, hogy hamar véget ért az ő idejük, de szerintem csak azért mert jó volt. Szóval erre sem lehetett panasz egyáltalán.
Miután végeztek, a lengyelek egyik Black Metal büszkesége, a Blaze Of Perdition rögtön átvette a színpadon a terepet, hogy előkészítsék estjükhöz. Miután ők az egyik legigényesebb zenekar akiket ismerek, várható volt, hogy időre van szükségük. Addig én elmentem megnézni a merch részleget. Azt kell mondjam még életemben nem láttam ennyire igényesen kidolgozott “pultot”. Természetesen kevés fénnyel volt ellátva a részleg és azokat a halvány fényeket is a gyertyák biztosították. A merch-ek megkülönböztetése is sajátos volt…állati eredetű koponyákra és csontokra voltak festve a fellépők logo-i és igen szép volt a felhozatal. Még az áruk sem volt katasztrófa. Mindezeket pedig egy dekoratív hölgy árulta, láthatóan élvezettel. Aztán visszamentem, bekukkoltam, hogy hol tartanak a Blaze Of Perdition zenészei, már nem volt sok hátra, de egy sört még volt lehetőségem meginni. Eközben találkoztam a Tormentor zenészeivel is. Közülük először csak a legendás Machát Zsolttal, aztán persze a többi zenésszel is tudtam néhány szót váltani. Aztán eljött a nagy pillanat…A Blaze Of Perdition tagjai elfoglalták helyeiket és felvették hangszereiket a gitárosok. Ráadásul az egyik gitáros hangszerét a norvég Terratur Possessions matricája díszítette. A basszusgitáros frontember egy maszkot is viselt csuklyája mellett. Ezúttal harmadszor volt alkalmam látni őket és ezúttal is bebizonyosodott, hogy nem csalódtam sem a zenéjükben, sem az előadásukban. Remekül hozták a misztikus motívumukat, nem kellett hiányolnom semmit. Sőt még gyertyákat is elhelyeztek az erősítőkön. Egy kicsit talán az volt zavaró, hogy nagyon a vörös fény dominált, de még ez sem okvetlenül volt probléma. Egyszerűen perfekt volt minden velük kapcsolatban. Szóval aki nem ismerné őket, szerintem azonnal ismerkedjen meg velük! Azonkívül nekem a lengyel zenekarok ritkán okoznak csalódást amúgy is. Aztán az ő idejük is véget ért és már többünk várta tűkön ülve az élő legendának is minősíthető Horna zenekart.
Vitathatatlan, hogy azért Finnország sem szenved hiányt az underground Black Metal-ban. Sok nevet ismerhetünk és ezek közül többen már fel is léptek hazánkban is, hogy több, hol kevesebb alkalommal. De ez az este egyértelműen a Horna-é volt. Már élből corpse paint-ben és fellépő ruháikban kezdték beállítani hangszereiket. Már a megjelenésük is arról tanúskodott, hogy nem fognak senkit kímélni. Ők is alig várták, hogy lecsaphassanak pokoli erővel és részben szerintem ezért sem kellett sokat várnunk. Egy misztikus intro után, meg is kezdték a hideg és karcos zenélést. A dobos megállíthatatlanul, géppuskahatással verte a dobokat, a gitárosok élesen, ridegen reszelték hangszereiket és a basszusgitáros elképesztően jól kezelte a négy húrral ellátott Fender “baltáját”. A frontember pedig sikolyaival, károgásával töltötte meg az étert, illetve néhány számnál az egyik gitáros is hozzáadta hangját, hol más tónusú szintén torz hangon, hol nagyon misztikus, tiszta hangon. Persze a közönség kiabálta a zenekar több ismert számát is, de a frontember ezt is tudta kezelni, mégpedig azzal rendezte le, hogy közölte, hogy ők nem zenegép, úgyhogy megelőzzék a bekiabálást. De a poén az volt, hogy miután bekiabálták a “Mercuriana” című tételt, épp az volt a soron következő a setlist-jükön és nem is haboztak, belekezdtek. Számomra ez volt a Horna zenekar leghatásosabb száma az előadásuk során. Első rangú volt, ahogy ment a misztikus Black Megal hangzású zenealap és ezt megfűszerezte a frontember a sikolyaival és a gitáros tiszta hangú éneke, ami enyhén ilyen “Gregorian” hatásúvá is sikeredett. Végül ők is lebonyolították az előadásukat, bár még néhány számot meghallgattam volna azért. Remélem jönnek még Magyarországra a nem túl távoli jövőben és hatalmas élmény volt tényleg.
Mindent összegezve, azért érezhető és látható volt, hogy ennek a turnénak hazánk volt az első állomása. Mindegyik fellépő frissen és energikusan állt hozzá mindenhez, szóval mindegyikük abszolút dicséretet érdemel. Valamint a YUK komplett legénysége és a szintén legendás Tóth Balázs is, hogy ennek a ceremóniának, ők adtak otthont.
